Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟚𝟞. 𝙷𝚒𝚛𝚝𝚎𝚕𝚎𝚗 𝚓ö𝚝𝚝 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚎𝚗𝚌𝚜𝚎

_______________________

Az éjszakai kiruccanásból visszaérve, a baldachinos ágyamban álmatlanul forgolódtam, miközben Zoey egyenletes szuszogását hallgattam a szoba másik feléből. Túlságosán még az élmények hatása alatt voltam. Visszagondoltam az elmúlt órák történteire, és akaratlanul is belevigyorogtam a párnámba, illetve a sötétségbe.

Valóban vannak dolgok, amiket nem lehet befolyásolni. Ilyen lehet egy gyógyíthatatlan betegség, egy váratlan halálozás és, nos ilyen a szerelem is.

Képtelenségnek tartom, hogy lehet irányítani. Nem lehet megakadályozni ezt az érzést, hisz az egyik percről a másikba szerelembe lehet esni, ami lehet reménytelen, keserűen maró, viszonzatlan, vagy esetleg őszinte, viszonzott, felemelő szerelem. Lehet egy elejtett tankönyv, egy kölcsönkért penna által, esetleg a vonaton, egy iskolában, akár az utcán tálal ránk.

A szerelem olyan váratlanul tőr be az ember életébe, mint egy váratlan zápor. Néha még a bolyongó felhőt sem fedezed fel, mert a szerelemnek nem lehet parancsolni. Nem lehet neki azt mondani hogy " hé te ott, kerülj el engem, légy szíves", vagy " ne is gyere a közelembe mert nincs szükségem rád" , esetleg " keress másik célpontott". Nos, nincs ilyen.

(...)

Zoey vidám dúdolására ébredtem fel. A néhány óra alvás hatása nem maradt el, de ehhez társult még egy boldog mosoly az arcomon, ahogy az emlékeimbe kúszott az éjjel. Ahogy Zoey meglátta, hogy felültem és fülig ér a szám, azonnal odaszökkent hozzám és letelepedett az ágyam végében.

- Hallgatlak - vigyorgott rám szüntelen, így aztán dióhéjban összefoglaltam mindent.

Azt hiszem Zoeynak nem is lehetett volna jobb reggele ezek után. Egy gyors "szedjük magunkat rendbe" kijelentés után összekészültünk és együtt léptünk ki a hálóteremből, majd egyenesen a nagyterembe siettünk és helyet foglaltunk a griffendél asztalánál, ahol - a további három asztalt is beleérte - nagy nyüzsgés volt.

- Milyen volt a kilátás? - nézett rám Fred, miközben átnyújtotta az eper dzsemet, ami mellette volt.

Georgera pillantottam, aki lehajtott fejjel indokolatlanul vigyorgott a rántottájára. Tehát elmondta Frednek. 

- Mesés - feleltem ajkamba harapva, ezt követően minden figyelmem az eper dzsemes pirítósomnak szenteltem. Kínosan éreztem magam.

Már csak arra eszméltem fel, hogy egy kis sárgás csőr csipegeti az aranytányéron heverő ételmaradványokat. Kissé megráztam a fejem, visszatértem a gondolataim közül és felnéztem. Megérkezett a szombati bagolyposta. A többi asztaloknál is jónéhány jövevény bukdácsolt az gazdája előtt vagy a levegőben csapkodtak szárnyukkal. Errol is itt tanyázott az asztalunknál, de ahogy láttam egy ideig itt is marad Ron zabkásályába fejelve.

Gyorsan lekötöttem Íriszről a ráerősített borítékot - amin Andromeda és az én nevem szerepelt - és hála kép letettem elé a maradék pirítósomat is, majd belelestem a küldeménybe. Legnagyobb döbbenetemre, nem a megszokott szépen ívelt dőlt betűk voltak papírra vetve, sőt semmilyen kézirat nem volt benne, csupán egy megkopott fekete-fehér mozgó fénykép.

Négy fiatal lányt ábrázolt széles mosollyal az arcukon. Nem lehettek többek tizenöt évesnél.
A fénykép jobb szélén egy dús göndör hajú állt, kihúzott háttal, parancsoló tekintettel, mellette egy szőke emelt állú lány büszkén mosolygott. A kép két utolsó tagja hasonlóan kihúzott háttal, de annál szelídebben húzták mosolyra ajkukat. Azonnal felismertem a legszélen álló, rövidebb hajú lányt. Anyát.