Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟝𝟚. 𝙺ó𝚌𝚘𝚜 𝚝𝚒𝚗𝚌𝚜𝚎𝚔

____________________________

Üdv Kedveskéim!
Betartom az ígéretem, itt a legújabb rész.
Jó olvasást kívánok nektek! ✨
____________________________

Egy szó, mint száz, ezer új emléket szereztem egy nyár alatt. Az idővel pedig versenyt futottam. A hetek teltek, július vége rohamosan közeledett. 

A reggeli napfény lágy melege cirógatta az arcom. Szemem nyitása után szikrázóan vörös és fényes hajkoronával találkozott a tekintetem és egy szeplős arccal. Nagyokat pislogtam és óvatosan elmosolyodtam. George kócos haja szétterült a fehér párnahuzaton, egyik keze a tarkója alatt, míg a másikja szorosan fogta a combom. Elpirultan simítottam ki a szeméből egy vörös tincset.

- Nem ér másokat alvás közben szuggerálni - súgta halkan George rekedten. - Aztán amúgy sem sok minden takar engem.

Hosszasan lehunytam a szemem és mély levegőt vettem.

 - Tudom, tegnap én vettem le rólad - leheltem az ajkaira halkan és megcsókoltam. 

Kétféle reggeleim voltak. Az előbbi és prezentálom a utóbbit.

 - Fred Weasley! HOL A FÉSZKES FENÉBE VAGY? 

 Másodpercnyi néma csőd. 

 - George Weasley! Azt hittem én mamlasz, hogy te komolyabb vagy!!! SZÉGYELJÉTEK MAGATOKAT!

Magamban kuncogtam a takaróm alatt. Hallottam, ahogy Ginny nyöszörögve átfordul a másik oldalára. 

 - Tuskók... 

Magamba vigyorogva emlékeztem vissza arra a pillanatra, amikor hajnalban lementem egy pohár vízért és a két jómadarat a konyhában találtam sárosan gumikigyókkal a kezükben. 

 - Nem csináltunk semmit - vágta rá megilletődve Fred, akinek az orra hegyén is sötét sárfolt éktelenkedett. George-ra pillantottam.

 - Halljam - jelentettem ki vigyorogva. 

A vörös fiú pimaszul vigyorogva lehajtotta a fejét és tarkóra tette egyik kezét. 

- Néhány kígyó nőtt ki anyu virágágyásából - felelte ártatlan kölyök módjára. 

 - Na ne... - hülledeztem. - Nagyon mocskok vagytok - nevettem el magam. - És a sár?

A nevetésüket hallva megrészegültem. Öröm volt minden pillanat, amikor hallhattam őket kacagni együtt. George bűnbánó arccal, Fred pedig kissé mérgesen nézett rá.

 - Fred beleesett az ágyásba, amikor is egy vakond hirtelen elétört - vallotta be a tisztább Weasley. 

 - Mondja az, aki ezt követően a nevetéstől rádőlt anya virágaira - tette hozzá Fred ördögien.

A napjaink így teltek, valljuk be. Néha ricsajra keltem, olykor meleg cirógatásra, amikor is Fred néha kettesben hagyott minket George-dzsal, majd éjjel visszajött a helyére, vagy éppen teljesen a kanapén aludt egész éjjel. Ám, egy valami mégis mindig lelkiismeret fordulást okozott. Az pedig nem más, mint Harry Potter. Személyesen maga Dumbledore professzor kérésére senki sem üzenhetett, küldhetett jeleket a fiúnak. Ennek a pontos okát magam sem tudom, de minden pillanatban elszontyolodtam, amikor arra gondoltam, hogy a kis Harry magába roskadva várja a leveleket a barátaitól, miközben szörnyű sorsár éli a Privat Drive 4 szám alatt. 

Már a konyhában reggeliztünk csendesen. Ginny dudolva éppen tojást ütött a serpenyőben, amikor is hangos puffanas érkezett a kertből. Ginnyvel összenéztünk és azonnal pálcát ragadtam. Amióta Voldemort visszatért mindenben a veszélyét láttam, mint ahogy a Weasley család is. A nappaliban Fred és Ron tartózkodott, akik úgyszintén pálcát ragadtak. Az idősebbek Weasley hátra marasztalta Ront, míg ő az ajtóig merészkedett. Léptek zaja törte meg a csendet. Aztán három kopogás. Fred hátrált az ajtótól, ami kitárult pillanatok múlva.