Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟙𝟞. 𝚂á𝚛𝚘𝚜 𝚔𝚒𝚖𝚎𝚗𝚝è𝚜

________________________________

Másnap reggel étvágytalanul ültem a rántottám fölött, miközben a gondolataim magukba zártak. Andromeda levelén járt az eszem és kezdett fusztrálni, hogy rajtam kívül más nem tud erről. Hihetetlen, hogy Sirius a rokonom, és feltehető, hogy ő nem is tud róla. Engem ennél is jobban a medál és édesanyám vérszerinti családja érdekelt. Ezernyi tévhit árnyéka és megannyi kérdés volt bennem. Különös érzés, amikor a feltételezés ténnyé válik, ebben az esetben a Malfoy családfa ágazata. Eddig mindent csak feltételeztem, amolyan lehetséges opció, de Andromeda alátámasztotta a gondolataimat, igazságot tárt elém. A nyakamban logó medálért nyúltam és a markomba szorítottam. Eszem ágában sem volt ki adni a kezeim közül. 

Hirtelen érintés érte a combom, mire a mellettem ülő személyre kaptam a tekintetem. 

- Most mondd el nekem, hogy mi köt le téged annyira, hogy kihűlt a reggelid? - kérdezte George és mosoly bujkált a szája szélén. 

- Meddig tudtál megtartani egy titkos információt, amit tudtál, hogy el kellesz mondanod, de nem tudtad, hogy hogy vágja bele? 

Abban a pillanatban az arcvonását örökre az emlékeimbe véstem. Összeráncolt szemöldökkel oldalra billentette a fejét. 

- Mi? - kérdezte nevetve.

- Na, látod - néztem a szemébe. - Éppen ez kötötte le a figyelmem. 

A vörös fiú elgondolkodva nézett rám aztán zavartan a tarkójához nyúlt. 

-  Előre leszögezném, hogy a kis George Weasely csupán tizenkét éves volt - kezdett bele vigyorogva és leste a a reakcióm. 

- Na, hadd halljam, Weasley!

- A kicsi Georgei négy napon át titkolt valami - folytatta. - ,Négy napig a földön aludtam ezért mert nem mertem anyának szólni, hogy bogár van az ágyamban. 

A nevetésem visszafolytva figyeltem rá és próbáltam komoly lenni.

- Bazi nagy bogár volt és még hangja is volt - bologatott megerősítve a mondandóját, de a szemán láttam, hogy alig bírja visszatartani a nevetését. 

- Mesélj róla - kértem tőle a mosolyomat leplezve. 

- 4 napig nem feküdtem be az ágyamban mert egy 10 centis szarvasbogár volt ott - kertelt tovább. - Fred volt olyan jó fej tizenkét éves, hogy esze ágában sem volt segíteni. 

- Most jön a finalé? 

- Amint kiderült, azt a szerencsétlen jószágot Charlie nagyította fel és hagyta elvileg Fred ágyában. 

- De az nem Fred ágya volt - egészítettem ki mosolyogva. 

- Pontosan - helyeselt. - Ott álltam kis taknyos koromban és a földön aludtam mert féltem szólni anyának, gondolhatod már akkor is elege volt belőlünk...

Mosolyogva hallgattam őt abban a pillanatban azt is elfelejtettem, hogy azelőtt min agyaltam. 

- Aztán?

- Aztán mikor áttelepedett Fredhez a gyermek napjaimat megkeserítő lény, ő ordítva kirohant a szobából, mire anya felkelt...innen már gondolhatod. Ilyen családban lőttek a nyugodt gyermekéveknek...

Kuncogva figyeltem, ahogy drámaian sóhajt. 

- A szarvasbogár és a kicsi Georgei története - jegyeztem meg halkan. 

- És te még vársz pár napot, vagy elmondod annak a személynek, amit kell? - kérdezte. 

- Esetleg a tizenhét éves George Weasley meghallgat?