Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟙𝟙. 𝚁𝚘𝚡𝚏𝚘𝚛𝚝

___________________________________

|Layla Lackwood szemszöge|

Ahogy a Roxfort Expressről leszálltunk a fagyos széltől dideregni kezdtem. Összehúztam magamon a talárom, fejemre hajtottam a csuklyát és behúztam a kezem a talárujjba. A többiek is hasonlóan cselekedtek a hideg ellen védekezve. A vonat egy faluba érkezett be, ezért biztos voltam benne, hogy Roxmortsban vagyunk. A vágány mellett haladva minden lepésnél egy-egy pocsolyába leptünk, míg az eső nagy cseppekben esett, így minden diák próbált menedék alá bújni. A peronon egy hatalmas ember állt, kezében egy lámpással.Ahogy közeledtünk egyre tisztábban láttam az alakot. Nagy sötét szakálla és haja volt, ami a lezúduló eső miatt összecsomósodott.

- Elsősök! Erre! Ide gyertek! Amanda Burrkow, Adam Greyman, Layla Lackwood ès Zoey Basil is velünk jönnek! Szaporán!

Mély hangját elnyelte az eső zuhogása, miközben elindult vezetve minket az úton.

- Ő Hagrid. A Roxfort kulcs- ès háztájőrzője és a Legendás lények gondozása tanár. Induljatok!  - siettetett minket Fred vigyorogva, miközben fejét takarta kezével. - A tónál vigyázatok a polippal...

- Rendes vagy, hogy aggódsz... megnyugtatott... - ironizált Zoey, majd karon ragadott és az elsősök felé kezdett húzni úgy, hogy a csuklyájából alig látott ki. 

- Nehogy a mardekárba kerüljetek!!- kiáltott utánunk George, egy pillanattal később már eltűnt a sötétségben. 

Próbáltuk a pocsolyákat kikerülni de esélytelennek bizonyult.  A tócsák egybe folytak és az esővíz megállt a peron lejtősebb részein.

- Üljetek be! Egy csónakba csak négyen ülhettek!!  - utasított minket Hagrid, majd ő maga is beleült egy csónakba, amit teljesen elfoglalt.

Kiválasztottunk mi is egyet Zoeyval, majd harmadik és negyedik utasként társult hozzánk a Hagrid által említett fiú és lány. 

- Sziasztok!  - köszöntötte őket Zoeyval hatalmas izgatott mosollyal az arcán.

A fiú feszengve, de felszegett állal visszaköszönt, a lány pedig halkan elmormolt egy üdvözlést.

Amint mindenki helyet talált, az összes csónak egyszerre indult meg. A tavon ringatózva keltünk át.  A lassú tempó mellett is csipdeste a hideg a kipirult arcunka, az esőcseppek pedig áztattak minket. A kis csónak elég szűkös volt és kezdett kellemetlenné válni a helyzet. Ennek ellenére a látvány felemelő volt.

A kastély falai sötétbe burkolództak, csupán némi fény szűrődött ki a hatalmas ablakokon. Jobb oldalunkon egy hatalmas erdő terpeszkedett, ahová beköltözött a sötétség. A tó tükrén, ahol az esőcseppek a vízbe értek kör alakú, lágy hullámok zengték át egészében.

Hirtelen egy sikítás tört fel valahonnan, majd azt egy csobbanás követte. A sötétben a fejünket forgattuk, és a csónakok elejére rögzített lámpás fénye segítségével próbáltuk felmérni a helyzetet. Mire megtaláltuk a hang tulajdonosát, addigra Hagrid készségesen kihalászta a fiút a tóból. Ráadta a vastag kabátját az elsősre és elkiáltotta magát :

- Fejeket le!

A kisebbeknek ugyan nem, de nekünk és Hagridnak lekellet húznunk a fejünket a barlang szájánál. Perceken belül a csónak orra a vizes homokba süppedt. Óvatosan kiszálltunk és követtük Hagrid sötét alakját. Mellettem Zoey ide-oda kapkodta a fejét, hogy a hely minden apró részletét felmérje, míg én hátrahajtottam a csuklyám és megigazítottam a nedves hajam. Sáros köveken lépkedtünk, a barlangból csúszós lépcső vezetett fel. Miután felértünk a kísérőnk háromszor kopogtatott a kastély kapuján, ami nem sokkal később feltárult, és egy meglehetősen szigorú tekintetű, smaragdzöld talárú boszorkány termett előttünk.