Reménytelen

9

*Harry*

Seamus túlélte, engem pedig büntető munkára küldtek, de aznap sikerült végeznem mindennel. Egyedül voltam a szobámban, és egy könyvet olvastam. Az ajtó lassan kinyílt. Megijedtem, mert nem kopogott előtte. Draco lépett be, nagyon fáradtnak tűnt. Egy darabig csak állt és pislogott, aztán bejött, becsukta az ajtót és megállt az ágyam előtt.

-Bocs, hogy csak így bejöttem.-mondta.

-Semmi baj.-feleltem.-Mit szeretnél?

-Olvasnál nekem?-döntötte el kicsit a fejét. Teljesen meglepődtem.

-Pe-persze, gyere.-ütögettem meg a lábam. Beültem törökülésbe, ő pedig lefeküdt, és ráhajtotta a fejét. Hangosan kezdtem olvasni. Behunyta a szemét, és csak hallgatta. Idővel egyre lassabban vett levegőt.

-Draco?-suttogtam. Nem válaszolt. Elaludt. Kihúztam a lábaimat, és lefektettem az ágyra. Ron éppen akkor jött be. Mivel még mindig fasírtban vagyunk, meg sem szólalt. Jobban is tette, mert ha felébreszti az én gyönyörűen szundikáló szerelmemet, esküszöm, hogy megölöm. Neville kicsit később jött be, és pedig elhatároztam, hogy Seamus ágyán alszok. (...)

*Draco*

Reggel Harry ágyában keltem. Kellemes, édes illat töltötte be a szobát. Felültem, és Harryt kezdtem keresni a tekintetemmel. Seamus helyén volt, és palacsintát habzsolt.

-Hm, szia!-mondta, és egy hatalmasat nyelt. Az egész szája teli volt a szirupos édességgel. Csak bámultam.

-Kérsz?-nyújtotta felém a tányért. Lassan megráztam a fejemet.

-Nem kérek, köszönöm.-és elvigyorodtam az helyzeten. A szerelmem ágyában aludtam. Ez már önmagában nevettető. -Na és most mihez kezdünk?-kérdeztem. Ezúttal ő rázta meg a fejét. Letette az ágyára a tányért. Beletúrt a hajába, és mintha kissé megijedt volna.

-Most mi lesz.-ismételgette. Láttam rajta, hogy nagyon kiborult, ezért feltápászkodtam, és leültem mellé. A hátát kezdtem simogatni.

-Nem lesz semmi baj, Harry. Ne aggódj.-motyogtam.

-Te is tudod, hogy nem igaz. Csupa baj vár ránk. Semmi jó. Semmi.-dadogta. Teljesen kifehéredett. Rettegett. És én is. Ezek szerint azonban nem sikerült úgy lepleznem, ahogyan akartam. Sírni kezdett, zokogni. 
-Ne, ne, ne! Ezt ne! Ha most egyikünk is kiborul, mindennek vége lesz! Kérlek! Harry, nagyon szépen könyörgök! Ne csináld ezt!-mondtam.-Nem tehetjük ezt a kapcsolatunkkal. Attól rettegek, hogy több ilyet már nem élne túl a kapcsolatunk. Nagyon szép, bár kétségbeesett ez az egész.-észrevettem, hogy nem figyel.-Nézd.-csettintettem, mire felkapta a fejét.-Megoldjuk. Hallod? Minden okés lesz. Előbb vagy utóbb, de ígérem, hogy egyszer... Jól leszünk. Bízol bennem, ugye?-kérdeztem. Nem mondott semmit.-Ugye?-tettem fel idegesebben. Ezúttal bólintott.-Ez a beszéd. Egyébként meg!-tettettem idegességet.-Hol a jóreggelt csókom?-tártam szét a kezem. Elnevette magát, és átkulcsolta a nyakam. Jó hosszan megcsókolt.-Nem nem. Ez nem elég!-ráztam meg a fejem. Hangosan felnevetett, és beletúrt a hajamba.-Hmmm.-tanakodtam.-Jobb, de még nem elég.

-Mit tegyek még, mit tegyek még?-törte a fejét erőltetetten. Az egyik keze a combomra csusszant, és simogatni kezdte. Behunytam a szememet.-Na?

-Jólvan, ez már igen. Szeretlek.-és kinyitottam a szemem. nem nézett a szemembe, ami nem esett túl jól. megfogtam az állát, és felemeltem a fejét.-Hé. Jól vagy?

-Ühüm, persze. Kérsz palacsintát?-nyújtotta ismét a hülye tányérját. Most azonban éreztem, hogy ha nem veszem el, nem kezdi el mondani a gondjait. Kivettem a kezéből, és a villával kis darabokat vágtam, felszúrtam és megettem.

-Na, mesélj. Akarom tudni, hogy milyen problémákkal küzd az életem értelme.-csámcsogtam. 

-Hazudtál.

A villa megállt a kezemben, és hatalmas ricsajjal a tányérra esett. A szemembe könny szökött, és olyan erővel próbáltam visszaemlékezni, hogy mikor, hogy belefájdult a fejem.

*Harry*

-Mikor?-kérdezte.-És miről?

-Most. Arról, hogy boldogok leszünk. Nem leszünk. Az én jövőmben ez nincs benne. Sajnálom, Draco. Tényleg.

-Sajnálod mi? Hagyjuk már.-rázta lassan a fejét.-Basszus. Arról van szó, hogy nem vagyok elég jó, ha? Ne próbáld tagadni. Te... Te pöcs!-csapta meg a combját.-Tényleg azt hiszed, hogy eltűröm, hogy telibe a képembe hazudsz? Nem bírlak elviselni. Gyűlölöm a képedet. 

-Igen?-ordítottam.-Akkor akár meg is ölhetsz! Ölj meg! Hajrá, gyerünk!-biztattam, mire felkapta a pálcáját, és rám fogta.-Na tűnj innen.-biccentettem az ajtó felé. Még egy darabig nem mozdult, csak összeszorított fogakkal lihegett a képembe, miközben a pálcáját a nyakamhoz tartotta. Lassan leengedte, és hátrált egy lépést. Az ajtóhoz ment, és lenyomta a kilincset. Nagyon lágyan és lassan nyitotta ki. Azonban az ajtóban emberek álltak. Ismertem azokat a maszkokat. A Kviddics meccsről. Halálfalók. Baszki.