Reménytelen

15

*Draco*

-Oh, azon könnyen lehet segíteni!-legyintett az a hárpia. Komolyan azt gondolta, nem fog feltűnni, hogy nézi a szerelmemet? Vegye már le azokat a tökéletes szemeit róla! Az enyém. Csak az enyém. 

-Jó lenne,  ha megmondaná már, én fizetek ezért a szarért.-morogtam.

-Draco!-csapott a lábamra Harry.

-Igen, DRÁGÁM?-néztem mélyen a szemébe. Megvetés. Ez volt minden, amit láttam benne. Semmi szeretet. Csakis a megvetés. 

-Nos, úgy tudunk tenni ez ellen, hogy próbáljanak ki hobbikat! Vegyék sorba azokat a dolgokat, amiket még egyikük sem csinált, és csinálják meg azokat közösen! Így lesznek témáik. Amint ezek kimerültek, menyjenek, és keressenek új kalandokat! Ilyen egyszerű!-lelkendezett a kis szuka. 

-Aha, nagyszerű. Megyek mosdóba.-mondtam, és felpattantam. Már vagy nyolc perce lehettem bent, az arcomat hideg vízzel öblögettem, és próbáltam elrejteni a sírástól vörös szemeimet. Ekkor ugrott be; jó ötlet ott hagyni őket? Mármint... Abban az izében semmiképpen nem bízok, de már Harryben sem. Hogyan nézte őt? Ha az én jelenlétemben így cselekszik, mi a fenét művelhetnek a hátam mögött? Egyetlen hang nélkül rohantam le az emeletről, és megálltam az ajtó előtt. Beszélgettek, nevetgéltek. Benyitottam.

-Na végre, Draco! Menjünk, ne tartsuk fel tovább a hölgyet.-pattant fel Harry.-Kimegyek, ott várlak.

A lány elé léptem.

-Mennyi lesz?

-67$. Kereken.-vigyorgott. A pénzemért nyúltam a farzsebemben, és miközben számoltam ki az összeget benyögte azt, amit talán a legkevésbé akartam hallani.-Jól csókol ám, beválasztottál, édes.

-Micsoda?!-ordítottam. Ugyan olyan piszkos vigyorral nézett rám, mint az előbb még Harryre. Megragadtam a lófarokba kötött haját és lerántottam a földre. Sikítani kezdett.-Mondom mivan?!-kérdeztem rá erőteljesebben.

-Harry!!!-sikította. Az ajtó majdnem kirepült a helyéről, Harry rohant be.

-Engedd el, kérlek.-a zsebébe nyúlt, és kivette a pálcáját. Rám szegezte. Sosem akartam őt így látni.

-Mi a fenét műveltetek?-kérdeztem.

-Megcsókoltam, Draco. Ennyi. Nem kérem, hogy megbocsáss, csak engedd el. Menj a családodhoz karácsonyra, és felejtsük el a kapcsolatunkat. 

-Micsoda? Hogy gondolod? Én nem azóta szeretlek, amióta együtt vagyunk!

*Harry*

-Én igen. Sajnálom, ha nehéz lesz. Ne haragudj. 

-Komolyan arra kérsz, hogy ezt a három és fél hosszú évet dobjam ki, mert megcsókolt téged ez a picsa? Nem, ti most hülyéskedtek. Legalábbis nagyon ajánlom.-fenyegetőzött.

-Szeretem őt.-súgtam. Elengedte a haját. Kiment a szobából, és az épületből is. Miranda felpattant, és a nyakamba ugrott.

-Micsoda őrült! Azt hittem, meg fog ölni!-nyafogta. Ahogy láttam őt elmenni az iroda előtt, lepörgött előttem az a sok sok év. Mennyit szenvedett azért, hogy együtt legyünk, te jó ég. De nem baj, majd talál mást. Mint én. Ott van Pansy! Jaj, ő mennyire nyomul! Észrevehetné már azt a szegény lányt. Na, mindegy. Elég. Most csak az én jövőmmel szabad foglalkoznom. Azzal, ami  nekem fontos. "Ami", az Aki. És ő Miranda. 

-Mit akarsz azzal a bottal csinálni?-nevetett.

-Ó, ezzel? Nem tudom.-és zsebre csusszantottam. 

-Hol laksz? Meglátogatnálak!

-Ő, izé. Csak turista vagyok, messze lakok. Nem osztom meg rögtön, ha nem gond. Mi a teljes neved?

-Őrület, nem? Elhagytad azt a férget értem, és a nevem se tudod. Miranda Cook.

-Harry Potter.

-Jó, hogy találkoztunk, Harry.-mondta, és megcsókolt. Kirázott a hideg. Borzalmas volt. Nem, nem, nem és nem. Draco... Ez csak egy hülyeség volt, mintha részeg lettem volna... Kérem őt vissza. Istenem, mi a fenét tettem. 

-Aha, mennem kell, szia!-nyögtem ki, és elrohantam. Nem juthatott messze, két perce ha elment. Megpillantottam őt. Szőke haj, hófehér bőr, és mindene fekete, ja meg persze arcon köpte a szembe jövő lányt. Ő lesz az. A szerelmem. Gyorsabban kezdtem futni.

-Draco, állj meg!-kiáltottam. Úgy tett.

-Ne haragudj!-lihegtem.-Semmit nem gondoltam át, csak cselekedtem aszerint, amit jónak éreztem.

-Aha, vagy aszerint, amit a farkad érez, nem?-jegyezte meg gúnyosan.

-Hallgass már! Hülye voltam, oké? Tényleg megbántam. Az a lány egy rémálom! Sajnálom a szüleit, meg a barátait.

*Draco*

"Az a fiú egy rémálom, sajnállak benneteket, Lucius!"-ez a mondat. McGonagall mondta, mikor bejöttek a szüleim.

-Ne mondj róla ilyet. Ezeket a szavakat senki nem érdemli, hallod?-fakadtam sírva.

-Jól... Jól vagy? 

Összeestem, és a földön hanyatt terülve zokogtam. Eddig is borult volt az ég, de ekkor szakadni kezdett az eső. Harry mellém feküdt, így már kettőnket kerülgették azok a tudatlan muglik. 

-Sajnálom.-súgta.

-Ne tedd.