Reménytelen

10

*Harry*

-Hova, hova?-sétáltak be. A legelöl állónak egy kéz csusszant a vállára. A kéz tulajdonosa a fülébe súgott.

-A fiamat hagyd ki!

Bólintott, és arrébb tolta Dracot. A pálcáik a kezükben voltam, és hirtelen mindegyik rám mutatott. 

-Apa! Hagy őt békén! Kérlek...-könyörgött elhaló hangon. A szívem meghasadt, és le sem tudtam venni a szemeimet az apa-fia párosról.

-Ne aggódj, fiam. Minden rendben lesz. Csak Potter fog megsérülni.-nyugtatta. Draco csak még idegesebb lett, és az apjára szegezte a pálcáját.-Mit művelsz?

-Hívd vissza az őrült bandádat! Most rögtön!-ordította.

-Mi?

-Jól hallottad! Gyerünk már!

Olyan határozott volt, hogy én magam is megijedtem tőle. Az apja összefonta a karjait a teste előtt.

-Miért tenném? Eszem ágában sincs a szerelmetek közé állni! Megakadályozom, hogy egyáltalán legyen!-mondta lelkesen.

-Miről beszélsz?-dadogta Draco.

-Átadom neki.-sóhajtott Lucius, mintha csak valaki pazarolná az idejét.

-Mivan? Hiszen HALOTT!

-Na, gyere. Hazamegyünk, ők meg kezdenek valamit Potterrel.-mondta, és megpaskolta a vállát. Draco hófehér arca vörös lett. 

-Te komolyan nem érted?-sírni kezdett. Könnyei csak úgy záporoztak. Négy halálfaló szegezte rám a pálcáját, és csupán csak egy parancsra vártak.-Szeretem őt! Nagyon! Idefigyelj. Nagyon régóta szerelmes vagyok. Belé! Nem egy lányba! Tudod, olyan szívesen megölnélek, amikor azt mondogatod, hogy mivan Pansyval, hogyan alakulnak a dolgok a Parkinson kislánnyal? Nincsen semmi! Viszont ez az ember-mutatott felém.-Ez az ember a mindenem. Szükségem van rá! Gyakran elmeséled, hogy hogyan éreztél, mikor megláttad anyámat. Pontosan tudom, miket mondtál. És én ugyanazt érzem.

-Mik voltak azok? Nem emlékszem...-tettetett hülyét.

-Remegett a gyomrod, elpirultál, nem mertél a szemébe nézni, nem akartál a közelében lenni, de közben mindig a társaságára vágytál. Na, dereng valami apa? Vagy... Ne is hívjalak így? Az ilyen ember nem apa. 

-Draco, hagyd.-könyörögtem, mert már nem bírtam hallgatni ezt a szópárbajt. 

-Nem, Harry. Amíg rajtam múlik az életed, addig mindent megteszek! Mindent!

-Oh, ez igazán aranyos. Na, fiúk, fogjátok el.-intett Lucius, mire a négy halálfaló belém karolt, és felrántott a födről.

-NE!-ordította Draco, miközben nyála mindenfelé fröcskölt, arca merő könny volt, és ki is pirosodott.-Azt mondtam, hogy álljatok meg!-parancsolta. A négy halálfaló nem tudott mit tenni, letettek.-Emlékszel, apa?-hangsúlyozta ki az apa szót.-Azt mondtad, és is parancsolhatok a hadseregednek.-rájuk nézett.-Tűnés! Soha többet ne lássunk titeket! Apám-fordult ismét felé-takarodj innen. 

Lucius szemei kidülledtek.

-Hogy... Mit mondtál?

-Takarodj innen.

A határozottsága mindenkit meglepett, és a négy halálfaló elhoppanált. 

-Jó lenne, ha hasonlóképp cselekednél, mint a csicskáid.-morogta az orra alatt Draco. Az apja mordult egyet, és eltűnt. Mind a ketten nagyot sóhajtottunk. Felém rohant, és átölelt.

*Draco*

-Annyira sajnálom. Nem kellett volna így felkapnom a vizet. De kérlek, ismerd be, hogy te is boldog vagy. Vagy az lehetsz. Nekem is rettenetes életem van. Mint azt ugye most is megtapasztalhattad. Könyörgöm, lásd be, hogy vannak még olyan sanyarú sorsok, mint a tiéd.-mondtam. Lassan bólintott.-És ezek nem azt jelentik, hogy nekünk nem jár boldogság.-elléptem tőle, és megfogtam a kezeit.

-Tudom. De mégis. Olyan hihetetlen, hogy mindezek után... Megtalálom az örömömet. Azt az igazi, szaftos örömöt. Tudod, miről beszélek?-kérdezte. Hirtelen nem tudtam, hogyan válaszoljak rá.

-Pe-persze.-feleltem végül. Megrázta a fejét, és elmosolyodott.

-Ez az öröm olyan, amikor semmi mást nem vagy képes érezni. Talán egy két érzelem fellángolás becsusszan, de ez minden. Kontrollálni meg sem szabad próbálni. Felesleges. De tudod, mi az, ami ezt a kapcsolatot az életem legjobb élményévé tette?

-Nem.-vágtam rá. Elengedte a kezemet.

-Te.

Ismét könnyek kezdtek csurogni az arcomon. Megtörtem. Olyan sokáig játszottam Draco Lucius Malfoyt... Itt az idő, hogy Draco Potter legyek. Semmit nem vállalok, amit a szüleim tettek. Még a nevemet sem. Anyámat azért sajnálom, ő csak beleszeretett a gazdag rosszfiúba, és onnan nem volt megállás; indult lefelé a lejtőn. Először csak kisebb bűnök, később Voldemort pártolása, csatlakozás a halálfalókhoz, és talán a legnagyobb hiba... Mindezekbe a fiát is bevonta. Nem törődve azzal, hogy tönkreteszi. Egy kedves, szerelmes személyiséget ez nagyon tönkretehet. De Harry törődésében vigaszt leltem. Megmentett. Minden értelemben.