Reménytelen

33

*Draco*

Elengedte a vállamat, mire én az ő derekát. Átöltöztünk, és bebújtunk az ágyba. Sosem aludtam olyan jót, mint akkor. Kipihentem keltem. Egy csodás vasárnapi napként indult. Istenem... Sosem gondoltam, mi fog történni. 

Reggel szokás szerint elmentünk reggelizni, majd sétálni. Volt egy pár házi feladatom, amikhez el kellett látogatnunk a könyvtárba. Sikerült megtaláltam a könyveket, ki is vettem őket. Harry azonban egy széken várt, ahol elaludt. Nem tudom, hogy hogyan, dél körül járt, már csak nem lehetett álmos! A karjaimban felvittem a szobánkba.

*Harry*

Egy komoly elhatározással ébredtem. Megmutatom neki a búcsúlevelemet, és azt a másik kis levelet. Szó nélkül felkeltem, a bőröndömhöz léptem, kicsatoltam, és előhúztam a pergameneket. Az íróasztalánál ült, és a háziját írta. Felültem a deszkalapra, és a kezébe nyomtam őket. Kérdőn nézett a szemembe. 

-Mégis mik ezek?

-Csak olvasd el.

Visszafeküdtem az ágyba, és az aktuális regényemet olvasgattam. Csöndben volt, csak a pergamenek csörgése törte meg néha ezt. 

-Hú.-nyögte elkápráztatva.-Valóban így érzel? Öngyilkos gondolataid vannak?

A könnyeim záporozni kezdtek, és bólintottam.

-Annyira sajnálom.

-Ne. Tudom, hogyan vethetek véget mindennek.-mondtam. És valóban tudtam. Ezt álmodtam. Sokat gondolkodtam rajta, míg végül beadtam a derekamat. Kissé kockázatosnak ígérkezett, de belevágok. Elhoppanáltam. Tudom, hogy tilos az iskola területén, de nem tudok mit tenni. Ha ez az, ami helyrehoz, ezt kell meglépnem. A Malfoy-birtok. Hatalmas, és minden fekete, szürke, vagy nagyon ritkán méregzöld. A kapuban álló őrök megrökönyödtek. 

-Engedjetek be.

Kérdések nélkül kinyitották. Narcissa, Piton és a többi sok-sok barom éppen gyűlést tartott. 

-Potter Drága.-dadogta Draco édesanyja. Remegni kezdett, és a fejét rázta.-Tűnj innen.-súgta.

Nagyot nyeltem, és bementem.

-Tanár úr. Arra kérem, hogy adjon nekem egy sötét jegyet.

Mindenkinek leesett az álla. 

-Előbb le kell tennie az esküt.

Felállt, és átkarolta a vállamat. Egy másik szobába vezetett. Amint ránk zárta az ajtót, a nyakamhoz nyomta a pálcáját.

-Mit képzelsz? Tönkre akarod tenni az egész életedet? Nem engedem!-sziszegte.

-Sajnálom tanár úr. Hogy is van az eskü?

Erősebben szúrta a bőrömbe.

-Nem-en-ge-dem!-szótagolta.

-Meg akarok halni. Tudom, hogy ez segíteni fog. Álmot láttam, Professzor úr. Abban működött ez a dolog. Kérem, hogy most azonnal varázsolja az alkaromra a sötét jegyet, vagy a pálcámért nyúlók, és önre szegezem.

Összeszorított fogakkal bólintott.

-Le tudom szedni. De jobban fog fájni, mint eddig bármi is. Így is akarod?

-Mindennél jobban.

Lassan elemelte a torkomtól a pálcáját, és ugyan olyan sebességgel az alkaromhoz tette.

-Húzza fel.

Odanyúltam, és feltűrtem. 

-Morsmordre.-dünnyögte. Egy halálfej és egy kígyó jelent meg ott. Ismertebb nevén, sötét jegy. 

-Köszönöm.

Vissza-hoppanáltam.

-Harry!-ugrott rám. Szorosan átölelt.-Hol voltál?

Eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. Megfogtam az ingujjamat, és készen álltam, hogy felhúzzam.

-Megtettem. Megtettem azt, amit a leghelyesebbnek éreztem. Talán nagy hülyeséget csináltam, de ennyi. Már nem fogom leszedni.

-Harry, miről beszél-kezdte, de határozottan megrántottam a textilt.-Mit műveltél?-dadogta.-Mi a jó kurva életet műveltél?!-ordította.

-Nem kell, hogy kiakadj. Én akartam.

-Miért? Hogy lehetsz ennyire gyengeelméjű?!

Rosszul esett, hogy ordibált velem, de tudtam, hogy csak miattam aggódik. Berohant a mosdóba, és bezárkózott. Órákkal később tért vissza.

-Ki rakta rád?-kérdezte. Csak hallgattam. Ha elmondom, megöli. Megragadta a nyakkendőmet, és magához rántott.-Még egyszer kérdezem. Ki rakta rád?!

-Ne bántsd, kérlek. Próbált lebeszélni róla.

A pálcáját ugyan oda nyomta, mint a professzor.

-Ki volt az?!

Pansy benyitott.

-Mit műveltek?

-Tűnj. Innen.-mondta halkan, de nagyon idegesen. A lány nyomban kiment. A látvány sem volt jó. Az ágy szélére voltam kivonszolva, Draco a nyakkendőmet szorongatva és a pálcáját a torkomhoz nyomva állt az ágy szélén, és fölöttem hajolt.

-Perselus Piton! Oké? Csak engedj már el!

Rosszul éreztem magamat, mert tudtam, hogy nem kellett volna elárulnom. Most meg fogja ölni. Elengedett, és az ajtó felé indult.

-Ne bántsd! Könyörgöm.-zokogtam. Megrázta a fejét.

-Ha azt akarod, hogy a könyörgésed meggyőzzön, ne kövesd el ezt a hibát. 

Kiment, és eltűnt. Ha nem megöli, akkor csak bántja a professzort. Valóban azt gondolja, hogy ez egy hiba volt? És ÉN? Én mit gondolok? Olyan jó lenne, ha tudnám... Talán tévedtem. Mi van, ha nem is ez segít a depressziómon? Mi van, ha az segít, amit majdnem el is ért? Az, ha megölöm magamat. Most nincs itt Draco. Az egyetlen dolog, amit nem akarok, az az, hogy ő találja meg a testem. Ne érdemel ilyen szörnyűséget.