Reménytelen

25

*Draco*

Jobb ötlet híján az öklömmel bevertem az arcát. Vér kezdett folyni az orrából és az ajkából. Nekem rohant, de pont sikerült kiugranom előle, így arccal a tükröknek esett. Darabokra törtek, és szétkaszabolták a bőrét. Kínjában ordítani kezdett, de amint meglátta, hogy a földre esett pálcájáért nyúlok, azonnal lépett. A törött darabokból kivett egy éleset, és megvágta az arcomat. A szemöldököm feletti részből ömlött a vér. De egyetlen dolgot megtanultam. Ha közelharc van, nem törődünk a fájdalommal. Időközben a földre kerültem, azonnal fel is pattantam. Megrúgtam rengeteg helyen, míg összeesett. A hasát kezdtem rúgni, amitől egyre jobban összegörnyedt. Az arcomból sok helyen folyt a vér, vagy csak lehorzsolódott a bőr. Amíg felette álltam, belenéztem egy tükörbe. Szörnyen néztem ki. Szó szerint. Egy szörny bámult vissza rám. Ami öl. Aki nem tisztességes. Egy olyan lélek, ami nem érdemel testet. Elfáradtam, lihegni kezdtem. Apám a szemem láttára meghalt. Kimentem az ajtón. Bambán meredtem magam elé. Harry arca rémült volt. Egy kendőt vett elő, és törölgetni kezdte az arcomat. Lelöktem a kezét.

-Mégis mi a fene történt veled?-kérdezte aggódva.

-Nem mintha bármi közöd lenne hozzá. Tűnjünk innen!

Megragadtam a csuklóját, és kirángattam a kapun.

*Harry*

Aggódtam érte. Mindene csupa vér, izzadt is, és remegett. Rosszul volt, a vak is megállapította volna.

-Megöltél valakit, igaz?-kérdeztem zakatoló szívvel.

-Fogd be a kurva szádat, könyörgöm.-morogta. Sírni kezdtem. Csak mentünk, ötletem sem volt merre. Úgy rángatott, mint egy koszos kutyát.

-Mit tettél?

-Ne bőgj már! Kussolj, megyünk haza. Ott csak leszáll rólam.

Egyre jobban sírtam. Némán hullottak a könnyeim. Nem a vonathoz mentünk. Mit jelent, hogy haza? Nekem nincs otthonom. Az ő házába pedig ha elvisz, élve megnyúznak. 

-Mi a tökömnek ez a picsás hiszti? Lenyugodnál? Megőrjítesz. 

Nem bírtam abbahagyni a sírást. Tönkretett. Miért beszélt velem így? Mit tettem?

-Ne csináld ezt, engedj el kérlek!-mondtam.-Utoljára kérdezem meg. Mit műveltél?

-Fogd be a szádat, vagy én fogom befogatni veled, de az fájni fog! Elviszlek valahova, ahol minden rendben lesz! A te kurva érdekedben csinálom ezt! Ha te nem vagy, nem ölöm meg apámat!

-Mi?-dadogtam. Bólintott.

-Megöltem.

Elálltak a könnyeim.

-Ne haragudj.-könyörögtem.

-Ugyan, dehogy. Csak ideges vagyok.-legyintett.

-Elvérzel, állj már meg!-rántottam ki a kezemet a szorításból. Kivettem a kendőmet, és megtöröltem a sebeit. Párszor felszisszent.-Rendesen elintézett az a vén vadállat. Jobban vagy?

Lesütötte a szemét.

-Ja. Köszönöm. Bocsáss meg, csak nagyon kiborultam. Ez a sok esemény megviselt. Nagyon bunkó voltam, ugye?

Nevetve bólintottam. 

-Így már mindent értek. Csak... Azt hittem, egy ártatlan muglit gyilkoltál meg. Így már semmi bajom. Szeretlek, oké? Akkor is, ha nem mondom. Nagyon szeretem, hogy olykor bölcs vagy. De... Be kell vallani, hogy rengetegszer idegbetegen cselekedsz. 

-Ez normális!-szakított félbe.

-Nálad, vagy normális embereknél?-röhögtem.

-Haha, vicces.-felelte komoran.

-Na, de nyugi. Szeretlek. Ez a lényeg, nem?

Megcsókolt.

-De. Na, induljunk!

-És azt elárulod, hogy hova?

-A keresztapádhoz. Meglepi.-nevetett zavartan. Elmosolyodtam, és egy puszit nyomtam az ajkára.

-Köszönöm. Sokat jelent, hogy figyelsz rám.

Megint neveti kezdett. Meglöktem a vállát.

-De most komolyan! Gondoskodó típus vagy, de imádod, ha gondoskodnak rólad. Csodálatos vagy, szerelmem. 

Megfogta a kezemet, és sétálni kezdtünk. (...) A Black ház előtt megálltunk. Benyitottam, és elkiáltottam magam.

-Sirius!

Nem kaptam választ.

-Nincsen társaságunk.-vontam vállat. Bementünk, és megvacsoráztunk. Fürödtünk és mentünk lefeküdni. Az ágyon ültem, Draco ölében. Csókolóztunk.

-Te jó ég!-sipította egy ismerős hang. Elugrottam Draco öléből, és megpillantottam Siriust az ajtóban.-Sajnálom srácok, nem számítottam rátok. Ti... Együtt?-nézett felváltva Dracora és rám.

-Ja.

-Jólvan, helyes. Találd meg időben a szerelmet, fiam, vagy egyedül maradsz, mert a szerelmed talál egy lányt, mielőtt rájönne, hogy meleg.

Csodálkozva néztünk rá.

-Együtt voltál egy fiúval?-kérdeztem.

-Igen. Remus-nak hívták. De most már lánnyal van.-sokáig hallgatott.-Na, de legalább te boldog leszel, fiam!-csapta meg a vállamat.

Az egész ott töltött idő olyan kínos volt. Ha meglátott minket könnyes lett a szeme, és hirtelen valahol máshol akadt dolga. Remus-ra, és magára emlékeztettük. Nem mondta, csak tudtam. Sajnáltam őt. Mi mehetett félre náluk?