Reménytelen

12

*Harry*

Az ajtónak dőltem, és rohadtul ideges voltam. Megpofozni, vagy valami. Azt kellett volna. Hallottam, ahogy a szobaőrrel ordítozik, és kicsapódott az ajtó, ő pedig továbbra is dühöngött. Eltolt az ajtóval, neki az egyik ágy lábának, amitől napokra rá egyébként belilult a karom és a lábam. Idegbeteg pillantást vetett rám, és behuppant a megágyazott ágyak egyikébe. 

-Mivan, Potter?-kérdezte összeszorított állkapoccsal. Lassan, elbűvölten megráztam a fejem. Egyszerűen imádom, amikor ideges. Amikor az arca vörös, a tekintete lángol, őrjöng, és már szinte megöl a gondolataival is.

-Szeretlek, Malfoy.-súgtam. Kitisztult előtte minden, és felém lépett. Leült mellém a hideg padlóra, és megcsókolt. Lassan, nagyon nagyon lassan felállt, kinyújtotta a kezét, és felakart húzni, de helyette én húztam le. Meglepődött az erőmtől, belezuhant az ölembe.-Megszédültél, Malfoy?-nevettem halkan. Lefeküdtem a földre, ő pedig felém hajolt, és megcsókolt. 

-Szemét.-morogta halkan. Megakadt a szeme egy dolgon, feltápászkodott, és odament... a szekrényemhez? Kivette a kviddics ruhámat.

-Nane!-nevetett hitetlenkedve. Felvette a pólójára és a nadrágjára a szettem, és a sarokban lévő seprűt megfogta a kezében.-A nevem Harry! Harry Potter!-utánozta az elsős nyávogós hangom. Enyhén megbillentettem a fejét, de emellett hangosan nevetett.

-Az enyém pedig Malfoy. Draco Malfoy. Hát igaz a hír. Harry Potter a Roxfortba fog járni.-állapítottam meg visszafojtott nevetéssel.

-Hmmmm, csak miattad!-emelte fel a mutatóujját. Nem bírtam tovább, kitört belőlem egy hatalmas, rég visszatartott vihogás.

*Draco*

Megnevetettem. Végre, Istenem. Azt hittem, örökké utálni fog innentől. 

-Bocsáss meg.-mondtam, és átöleltem. Csak ölelkeztünk, nem szólaltunk meg. Beszívtam az illatát, majd lassan elengedtem. Levettem a kviddics felszerelését, és a seprűt visszaállítottam a sarokba.

-Nem baj, Draco. Nem baj. Nem haragszom.

Játékosan szétborzolta a hajamat, és kuncogott egyet. 

-Unatkozom. Mit csináljunk?-kérdezte. Én is unatkoztam, de ötletem sem volt, mit csináljunk.-Basszus, vacsora idő van!-pillantott a faliórára.-Csoda, hogy repül az idő ilyen társaságban.-jegyezte meg gúnyosan.

-Fogd be.-nevettem fel, és kimentünk. Megbeszéltük az őrrel, merre megyünk, ő pedig elkísért minket. Egymás mellett kellett ülnünk, hogy az egyetlen őrnek ne kelljen kettészakadnia.

*Harry*

Persze Draco nem engedett, a Mardekár asztalnál foglaltunk helyet. Nem is lepődtem meg. 

-Figyelj.-mondta, miközben evett.-Arra gondoltam, aludjunk az én szobámban! Mármint... Egyedül vagyok ott, nem zavarna senki.

-Ühüm, oké.-bólogattam. Nem igazán hallottam miről beszél, csak Ront néztem. Nagyon mérges volt. Elveszítettem a legjobb barátomat. (...) Az őr is beleegyezett a költözésbe, úgyhogy felmarkoltunk a holminkat, és átmentünk a Mardekár lakórészre. Minden olyan hideg és rideg ott. Sokat beszélgettünk, de lassacskán kimerült az egész.

-Na, én elmegyek fürdeni.-közölte halkan, és kivett egy törölközőt a szekrényéből. Egy ideig még az ágyon ültem, de ahogy meghallottam a vizet folyni, rögtön felpattantam. Még régebben, amikor beköltöztem a szobába, volt egy kicsi notesz Draco éjjeli szekrényében. Észrevette, hogy nyúlok érte, ezért villámgyorsan suhintott egyet a pálcájával, mire becsapódott a fiók. Majdhogynem rácsapta a kezemre! De most szabad volt a pálya, rögtön ki is vettem. Rövid kis versikék voltak benne, mind nagyon szomorú, mély. Az összeshez dátum is volt csatolva. A legelső négy éves volt, és nagyjából hetente jelent meg új firkálmány. Elolvastam az összeset, és akkor elértem a három évvel ezelőtti versekhez. Minden változott, a kézírása is, a tinta is, és a versek tartalma is. Pansy-ről írt. Csupa szépet. Majd elértem annak az évnek az utolsó verséhez. Idézek egy sort: "Minden ebben az évben hazugság volt, Harry a  szívem vágya, ezt tisztázzuk". Könnyes szemmel felnevettem, olyan bénák voltak a versek. Letöröltem az elszabadult könnyeimet, és lapoztam. Két évvel ezelőtti versek. A szívem majdnem kipattant a helyéről, sírva fakadtam.