Reménytelen

8

*Draco*

-Ez... Nem az aminek látszik.-motyogta Harry.

-Valóban?-ráncoltam a homlokomat.-Akkor mi?

Hermione benyitott. Rögtön felfogta a helyzetet, és Ronhoz ment. Megfogta a karját, és ráncigálni kezdte, mire a fiú hisztérikus hangon nyöszörgött, és rázta a fejét. 

-Ronald, azonnal gyere le onnan!-üvöltötte, amitől még jobban megijedt, ezért szépen lassan lemászott. Teljes teste remegett. Nevillehez sétált, megfogta az alkarjait, és húzni kezdte. Felfektette az ágyra, és Harryhez lépett. Meglökte a vállait, amitől a falnak esett, és ordítani kezdett vele. Nem mindent értettem, de pár szót elkaptam. (Kicsapnak, mi lesz velünk, felelőtlen, Roxfort) Így már le is vágtam a helyzetet. Próbáltam lenyugtatni az ideges lányt, aki erre rámfogta a pálcáját. Feltartott kezekkel hátrálni kezdtem, míg a falnak nem ütköztem. A nyakamhoz nyomta a pálcát, és szaporán kapkodni kezdte a levegőt.

-Engedj el sárvérű.-könyörögtem. Hirtelen elkomorodott az arca, semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni róla. Ellépett, és visszatért Harryhez. 

-Megölted?-kérdezte lágyan. 

-Nem... Nem tudom.-motyogta. Arca kipirult volt, szemüvege lecsúszott az orra hegyéig. Haja olyan kusza volt, hogy egy elefánt is elbírt volna rejtőzni benne. Homlokán izzadtság cseppek gyöngyöztek, amiket olyan gyakran próbált törölgetni, ahogy csak tudta. Leírhatatlan düh tört elő belőlem. Nagyot nyeltem, és kirontottam a szobából. Harry utánam kiáltott, de már nem érdekelt. Semmi nem érdekelt. Elképesztő, milyen gyorsan elmúlik a szerelem. Egyszer elég hibázni, és vége. Ez egy érzés, ami... Mindennél gyorsabban megváltozik. A fiú mosdóba mentem. Meg kellett mosnom az arcomat, mert esélyes volt, hogy megölök valakit. Baszki, erről csak eszembe jut... amit tett. Nedves kezeimmel beletúrtam a hajamba. Nem bírtam zokogni. Nem voltam képes. A szerelemmel együtt egy másik dolog is kihalt belőlem emiatt az egész miatt. Nem voltam szomorú, annyira csalódott sem. Tudom, miért tette. Seamus beszólogatott neki rólunk, de... Kit érdekel? Ez egy erősebb kapcsolat volt annál, hogy ennyitől tönkremenjen. Hátamat a falhoz nyomtam, és lecsúsztam. Lehajtottam a fejemet, a homlokomat a térdemre tettem. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyen lehetett az az érzés, amibe egy ilyen gyenge test pár perc alatt belehal. Mintha éreztem volna. Lépteket hallottam, elég szaporákat. 

-Draco!-kiáltotta, ahogy meglátott a földön kuporogni. Megfogta a vállamat, és megrázta.-Hé, én vagyok az, Harry!

Lassan felemeltem a fejem. Arca komollyá vált. Meglátta, hogy ideges vagyok. Felpattantam, hogy érzékelje, hogy magasabb vagyok. 

-Kurva hülye vagy néha, és ezt kibaszottul utálom!-ordítottam. Megvártam, míg utoljára vissza harsogja a szoba, majd folytattam.-De van még egy olyan dolog, amit ennél is jobban utálok...

-Jaj, azt ne mond, hogy a gyilkosság. Az tőled sem áll túl messze.-forgatta meg a szemét. Lassan megráztam a fejem.

-Te.-mondtam. Meg sem szólalt. És én sem. Kinyújtottam a tenyeremet, mire letépte az ujjáról a gyűrűt, és beledobta. Ekkor fogtam fel, hogy mit mondtam. Kiviharzott. Rohantam utána.

-Kérlek, Harry! Nem úgy értettem! Könyörgök bocsáss meg!-csukott szemmel rohantam, ezért beleütköztem. Mind a ketten elvágódtunk. 

-Mond el amit akarsz, és soha többet ne szólj hozzám.

-Jó, oké. Kiakadtam. Tudom, hogy a családom állandóan öl. De őket nem szeretem. Téged pedig akartalak szeretni. Lefeküdtem veled, Harry! Merlin szakállára, még ilyet nem csináltam. Te voltál nekem az első, és azt szeretném, ha az utolsó is te lennél. Nagyon szeretlek, Harry. Vagyis... Azt hiszem, hogy nagyon szeretlek. Én... Akkor most teljesen őszinte leszek. Te is hibás vagy. Ha pedig azt gondolod, hogy nem akkor méginkább.-mondtam. Lesokkolva állt előttem, aztán fogalmam sincs, hogy mi történt. Nekem esett a folyosó közepén, az ajkaink játszottak egymással. Ötletem sincs, ez meddig tartott. Mikor újra feleszméltem, már kócosan ültünk a földön, hátunkat a falnak támasztva. Ingujjaink fel voltak húzva, így látszott a sötét jegy az alkaromra tetoválva. Harry le sem vette róla a szemét. Megfogta a karomat, és vagy ezerszer végig puszilgatta a jegyet. 

-Mit művelsz?-kérdeztem.

-Megölöm a szüleidet... Hát ennyire nem vagy romantikus? Ez segíteni fog, hidd el.-morogta álmos hangon. Hátradöntöttem a fejem, és hagytam, hogy folytassa. Olyan felhőtlenül boldogok voltunk! Mikor abbahagyta, visszahúztam az ujjára a gyűrűt. 

-Jut eszembe...-kezdte, és belenyúlt a zsebébe. Kivett egy gyűrűt, amin egy H betű volt.

-Miért H?-kérdeztem.

-Mert Harrynek hívnak. Engem. Tudod. Életed szerelmét.-nevetett. Némán bámultam a kis karikát.-Nem tetszik?-kérdezte csüggedten.

-Imádom, Harry. Köszönöm.-és újra megcsókolt.