Reménytelen

17

*Draco*

Két keze közé fogta az arcomat, és megcsókolt. Ezután kitisztult minden. Az egész tömeg sikított és tapsolt. Harry arca azonban megmerevedett.

*Harry*

Felfogtam, amit tettem, és kirohantam. Nehezen áttolakodtam a gyerekek tömegén, és bezárkóztam a mosdóba. Draco berontott.

-Baj van?-kérdezte. Nagyot sóhajtottam.

-A csók... Sajnálom, hiba volt. Nem akartam, csak... Megtörtént. Az alkohol volt, ne haragudj. 

-Ugyan, dehogy.-legyintett.-Úgyis hiányzott már. Most megint úgy kell tennem, mintha nem szeretnélek? Mondd, hogy felvállalhatom! 

-Kérlek szépen, csak még egy kicsit. Szeretnék tisztázni valamit egy akadékos személlyel.-kértem.

-Hadd találjam ki. Ginny?-nevetett.

-Ha itt tartunk, elbeszélgethetnél Pansyvel is. Elég zavaró volt, amikor csókolóztunk, ő pedig le sem vette a szemét rólad. Mármint... Nem vagyok féltékeny vagy ilyesmi. Csak szimplán, az enyém vagy. Mit bámul?

Hangosan felnevetett. 

-Gyere, menjünk vissza.

*Draco*

Harry nyaka azonnal foglalt lett; Hermione csüngött rajta.

-Hát kibékültetek?-kérdezte, mire Harry megrázta a fejét.

-Nem. Még külön leszünk egy keveset.-felelte.

-Pedig olyan aranyosak vagytok! Szurkolok nektek.

Hiába koszos mugli-ivadék, ha örül a kapcsoltunknak, muszáj szeretnem. Ez egy törvény. Egy megíratlan. A buli további része nagyon kínos volt. Mindenki azt leste, mikor csókoljuk meg egymást ismét. Senki nem tudhatta, hogy pontosan mikor. Még mi magunk sem. Leginkább akkor, amikor Harry beadja már végre a derekát. Tizenegy órára már minden más házból érkezett diák elment, köztük Harry és a barátai is. És éjfélre már mindenki a szobájába ment, csak én ültem egyedül egy kanapén. Zöld bársony borította, nagyon puha kis bútor volt. Behunytam a szememet, és majdnem elaludtam, de akkor azt éreztem, hogy valaki leül mellém. Besüppedt a kanapé mellettem. Kinyitottam a szememet, és meglepetésemre Pansy kedvesen (!) mosolyogva nézett.

-Jaj, jó, hogy felkeltettél, megyek a szobámba. Javaslom, te is.-mondtam zavartan, és felálltam. Megragadta a csuklómat. Olyan gyorsan történt minden. Lerántott, de csak azért, mert hirtelen ért. Én vagyok az erősebb. Megcsókolt. Nem tudtam mit tenni, teljesen be voltam állva. Csak visszacsókoltam és vége. Homály. Semmire de tényleg semmire nem emlékszem. A következő kép az, ahogy az ágyamban fekszek, póló nincs rajtam, alul pedig csak egy alsónadrágot viselek, mellettem pedig Pansy alszik békésen az én fekete ingemben és egy szál bugyiban. A hülyék is levágták volna, mi történt. Felálltam, és felöltöztem. 

*Harry*

Nagyon kellemetlen álmom volt. Olyan volt, mint egy látomás. Draco és Pansy szerepelt benne. Lefeküdtek egymással. Nem tiltakozott. Biztosan részeg volt. Na de ez mire jogosítja? Erre biztosan nem. Ez megcsalás? Végül is nem szakítottunk, csak szünetet tartunk. Vagy az ugyan az? Beszélnem kell Hermionéval, ő tud válaszolni a kérdéseimre, biztosra veszem. (...) Elgondolkodott.

-Hogyan váltatok el? Mit beszéltetek meg? Mert a szünet, az azt jelenti, hogy csak nem csináltok mindent együtt. Ha viszont szakítottatok, akkor azt csinál, amit akar. Én így gondolom. 

-Köszönöm, Hermione. Hálásan köszönöm!-mondtam, és elrohantam. Beszélek vele. Tudnom kell, valóban megtörtént e mindaz, amit láttam. 

-Harry....én... Nem tudtam mit tenni. Ne haragudj. Kvittek vagyunk, nem?-lökte meg kicsit a karom.

-Hát... Egy szájrapuszi és egy lefekvés közt... Valljuk  be, hogy van különbség. 

-Mondom, hogy sajnálom. Teljesen részeg voltam, nem tudtam irányítani magamat. Nem teheted ezt velem! Úgy gyűlölöm, hogy azon múlik a kapcsolatunk, hogy te mikor gondolod úgy, hogy most akkor beszélek Dracoval, és újra összejövünk! Nem! Nekem is kell, hogy legyen beleszólásom! Úgy de úgy utálom, amikor nem tudok beleszólni egy olyan dologba, amiben ketten vagyok valakivel! Igenis van döntésem!-ordította. Pansy egy fekete ingben és egy bugyiban kinyitotta az ajtót. Mi a folyosón álltunk. 

-Baj van, drágám?-kérdezte ásítva. Felhúztam a szemöldökömet. 

-Szólj drágádnak, hogy nincs semmi gond.-löktem a falnak az öntelt képét.-Csak lesz, ha továbbra is élsz.

Megrúgtam a férfiak kritikus pontját, és elmentem. Összetörtem, nyilván. Ki nem tette volna egy ilyen jelenet után. Olyan boldogok voltunk. Ha pár dolgot nem így csinálunk, ez mind mind nem így lenne most. Talán éppen Ginnyt ölelném, és kamu boldog lennék. Vagy az is lehet, hogy Hermione arcát simogatnám, aki azért sír, mert Ron nem áll szóba vele azóta, hogy velem összejött. De ezek közül egyik sem történt még meg. Azt tettem, amit a szívem diktált. Ez egy sablonos duma, de tényleg így volt. Hiába próbált a belső énem lebeszélni, egy jogos érvet sem hozott fel. így hát bíztam az első gondolatomban. A kérdés az, hogy jól tettem?