Reménytelen

39

*Draco*

Nem értette, miről beszélek, de nem is kellett. Felpattantam, és elrohantam. Pontosan tudtam, merre megyek, mégis elveszettnek éreztem magamat. Olyan rengetegszer elképzeltem ezt a dolgot, de nem gondoltam, hogy így fog fájni.

*Harry*

Próbáltam követni, majd eszembe jutott, mi történt legutóbb, amikor fogócskáztunk. Amúgy is szúrni kezdett a tüdőm, és beleájultam az ágyba. Késő délelőtt ébredtem fel, Draco-nak nyoma sem. 

Elmentem mosdóba, és körbe kérdeztem az embereket, nem látták e őt. Senki nem találkozott vele. Kissé aggódni kezdtem, tegnap vitáztunk. Igaz, hogy minden rendbe jött, de akkor is. Mi van, ha ennyire megviselte? A szobában lévő kis kabinba léptem, és kivettem a seprűmet. Most ez az egyetlen eszköz, ami gyorsan körbe tud repíteni bármerre. Először a Malfoy kúriát látogattam meg, de ott csak Narcissa volt, és kissé rosszul nézett ki. Leültem vele beszélgetni, majd a következő helyre indultam. Nem tudom, hogy hogyan jött ez az érzés, de a csillagvizsgáló... Mintha oda kéne mennem! Oda is értem, és ahogy csak feljebb mentem a lépcsőkön, egyre rosszabb érzésem támadt. Megcsal? Próbál véget vetni az életének? Egyik rosszabb, mint a másik. És nézd... Draco a korláton állt, és zihálva vette a levegőt. Hang nélkül odasettenkedtem, megragadtam a csípőjét, és lerántottam. Az arca könnyes volt, szemei tűzvörösek.

-Mi a fenét művelsz?

-Ott voltam.

-Draco, nem értelek! Hol?

-Mirandánál. A párterapeutánál. A kis barátnődnél. Megölte magát! Kibaszottul túladagolta magát, és kibaszottul miattam. Ha nem vagyok, nem hagyod el.

-Te meg miről beszélsz? Én szakítottam vele, és jogosan! Csodás lány volt, de ha ő ezt akarta... Amúgy is, mit érdekel egy koszos mugli élete?

Megvetően a szemembe nézett.

-Gyilkos lett. Nem csak meghalt, hanem... nem értheted. Nem gyilkoltál.

*Draco*

Gyilkossá válni egy olyan dolog, amit sosem szabadna senkinek megtenni. Én megtettem. Vagy nyolcszor. Kurvára semmi választásom nem volt, és ezt mindenki tudja is. Kedves vagyok, de ne kezdj velem. Ez az, amit figyelmeztetésnek kellett volna hozzám rakni. Talán nem lennének barátaim, de önmagam lehetnék. Hát nem az a fontos? Talán nekem igen. Harry-nek a könnyei záporoztak, és ölelt. Mi van, ha nem ez az, amire vágyom? Tökéletes kapcsolat, barátok... Mi kellhet még? Normális mentális egészség. Miért nem jár az mindenkinek? És én mivel tudnám elérni? Próbálkozom. Nagyon sokat küzdöttem. És nem értem el semmit. Semmit, az égvilágon. Túlzottan le volt foglalva a siratásommal, így alkalmam akadt. Kihasználtam, hogy szomorú, és felpattantam. Rohanni kezdtem, majd átugorva a korlátot, csak zuhantam. Hallottam, ahogy Harry egy szörnyet ordított. A szíve megszakadt. Ez van, el kell vesztenünk valakit, hogy boldogok lehessünk. De... Mi van, ha ő már túl sok embert vesztett el? Egy idős ember lépett elém. Nagyon ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan. 

-Tudod te, kisfiam, mennyire fájt nekem, amikor fiatalkoromban a szerelmem véget vetett az életének, mert csúfoltak minket a szexualitásunk miatt? Nem. Mégis ilyen helyzetben hagyod életed legcsodásabb személyét. Ember vagy te?

Hirtelen felismertem. Amikor összejöttem Harry-vel, még csak egy-két hete, akkor megjelent az álmomban. Egy szörnyű napon voltam túl, küzdöttem minden pillanatban. Eldöntöttem, hogy másnap véget vetek ennek ez egésznek. De akkor megjelent ő. Angyali volt a hangja, megnyugtató. Az egész tervem tönkrement.

-Most pedig ott zuhantam, a bácsi meg csak mondta.  Elment a kedvem a haláltól. Igaza van. Harry nem élné túl, ha itt hagynám. De már nem tudok mit tenni, hát, hogy valamivel eltereljem a közeledő talajt, szóba elegyedtem az úrral. Amikor beszéltünk, az idő leállt, és csak lebegtem. 

-Maga hogyan halt meg?

-Miután megtudtam, hogy végzett magával... Majdnem én is megtettem. De végül csak az öregség és az azóta érzett rettenetes mély depresszió vitt el. Ugye nem akarod, hogy a barátocskád is így végezze?

Megráztam a fejemet.

-De már nem tudok mit tenni. Vége van.

-Tévedsz, fiam! Nesze.-egy varázspálcát dobott felém. A bodzapálcát. A kezeimben éles fehér fénnyel kezdett ragyogni.

-Mit csináljak vele?

-Csak suhints fel-le, ahányszor szükséges, és mondd, hogy "Uncantatek". Az idő nem fog visszább menni, de te a nyomás erejétől felreppensz. 

Nagyot nyeltem, és megköszöntem mindent, majd behunytam a szemem, és követtem az utasítást. Szinte éreztem Harry értetlen tekintetét, ahogy lehuppantam előtte.

-Draco!

Nem éreztem, hogy fogtam volna a pálcát, ezért odanéztem. A vékony bot még ott volt.

-Ez... Ez a bodzapálca?-Dadogta.

Megvontam a vállamat.

-Úgy hiszem.

Felkerestük Dumbledore-t, aki egy régi barátjának adta kölcsön, de nem gondolta, hogy tőlünk kapja vissza. Furcsa, nem?

Sziasztok! Elég nehéz részeket csinálnom, mert valamiért rettenetesen romlik a mentális egészségem, és ismét kezd beindulni a depresszióm. Ha kevesebb energia van egy fejezetben, vagy későn jön, az emiatt van, ne haragudjatok <3. Sok puszi!