Reménytelen

2

*Harry*

A nyár végén történtek miatt még kissé mindig csüggedt voltam. Halálfalók támadták meg a kviddics meccset. Az utolsó pár napra visszautaztam Dursleyékhez, elég volt nekem a varázsvilágból. Malfoy is ott volt. Az egyik halálfaló... kifejezetten az apjára hasonlított; tejföl szőke hosszú haj, magas, izmos, egyenes hátú férfi. Oldalán egy... Dracoval. Esküdni mernék, hogy ő volt az... Legalábbis nagyban hajazott rá. (...) Dumbledore elmondta, hogy ezúttal a mi iskolánkban kerül megrendezésre a Trimágus Tusa, és köszöntsük a többi iskola diákjait. Sorban bevonultak, kezdve a beauxbatons-okkal, a durmstrangig. Majd bemutatta a a serleget. Leginkább egy kehelyhez hasonlított. Egy hatalmas kehelyhez.

*Draco*

Ez a hülye Zambini. Hihetetlen, hogy aranyvérű! Rosszabb mint Granger. De nem is baj. Meg lett Cruciózva, később, éjjel. A szobánkba mentünk. A többiek még beszélgettek, de én befeküdtem az ágyamba. Az illatos, tiszta, puha ágyneműbe burkolóztam. Mély levegőt vettem. Nem tudtam kiverni a fejemből Harry csodálkozó tekintetét, amivel a serleget a leste. Elnyomott az álom. Sajnos kissé erősen is. Az első órám bájitaltan lett volna, Lumpsluckal, de az elejéről lemaradtam. Berontottam, és megcsapott egy illat. Ismertem. Harry illata, de az egész teremben. Öklendező arccal tettettem, milyen boldog vagyok. 

-Miért van itt mindennek Potter szaga?-kérdeztem. Mindenki elnémult. A professzor felém sétált, átkarolta a vállamat, és kivezetett a teremből.

-Amortenziát készítünk, Malfoy. Egy főzet, amelyben a lelkitársunk illatát érezzük. Ha Harryt érezted, mikor beléptél, az azt jelenti, hogy szereted őt. Kérdezd meg, ő kit érez benne. Kihívom, pillanat.-emelte fel a mutatóujját. A szívem zakatolni kezdett, remegtem. Harry kilépett. Haja kusza volt, kis piros pír terült el az orcáján. 

-Kit érzel benne?-kérdeztem. Megtorpant egy pillanatra. Beletúrt a hajába.

-Zöld alma, mentol, eukaliptusz. Kifejezetten rád hasonlít, Draco.-motyogta. Csendben álltunk.-És a tiedben?

*Harry*

Csak azért kérdeztem meg, hogy megtörjem a csendet. Nyilvánvaló volt.

-Szerintem tudod.-mosolygott. Elnevettem magam, és bólintottam.-Mi lesz?-kérdezte. Megráztam a fejemet.

-Nem tudom.-motyogtam.-Sosem gondoltam, hogy egyszer kiderül.

-Mi?-húzta fel a szemöldökét.

-Hogy... valamilyen módon vonzódunk egymáshoz.-sóhajtottam.

*Draco*

Jól esett ezt az ő szájából hallani. Izmaim megfeszültek. Tudtam, mit fog kérdezni. Felismertem a tekintetéből.

-Miért ütötted be az ablakot?-kérdezte. Úgy tettem, mint aki nem érti, miről beszél. Kínosan elnevette magát.-Ne tettesd, csak mond már.

-Kiborultam. Ennyi, oké? Mennyünk vissza.-dörmögtem. 

-Miért?-fogta meg a vállam. Odakaptam a fejem. 

-Mert... Olyan boldogok vagytok.-mondtam. Megijedtem magamtól. Olyan különös vele lenni. Ösztönöz az igazmondásra. Ugye nem fogja ezt ellenem, és az érzelmeim ellen használni? Ugyan, hiszen a jószívű Harry Potterről van szó. A légynek sem ártana, ugye?-És ezt nem érzem fernek. Én miért vagyok ilyen cseszettül elfuserált? Olyan akarok lenni mint te. Boldog, önfeledt, sosem magányos.-motyogtam, mire felvihogott. Kérdőn néztem rá.

-Sosem magányos, mi? Akkor ne engem vegyél példának.

-Mi? Miért? Mikor vagy egyedül?-kérdeztem.

-Attól még, hogy állandóan, megállás nélkül emberek vesznek körül, az nem azt jelenti, hogy nem vagyok magányos. Nagyon is az vagyok.-felelte. Meghökkentem. Megakartam csókolni. Belebámultam a zöld szemeibe, és elvesztettem az időérzékemet. Akár órákig is nézhettem volna, ötletem sem volt, mióta bámulom. Azt vettem észre, hogy nagyon lassan, észrevehetetlenül közeledik. Ez is csak akkor tűnt fel, amikor már az egész testét az enyémhez nyomta. Kissé kényelmetlen volt a helyzet, de igazából imádtam. Az arcát elcsúsztatta úgy, hogy a fülembe súghasson.

-Ha nem tudnám, milyen bátor vagy Draco, azt hinném, hogy félsz.

-Persze Potter.-dadogtam. Tisztán emlékeztem a jelenetre. Ketten az erdőben, kis elsősökként. Unikornisokat keresünk, büntető munka gyanánt. Tudtam, hogy McGonagall engem is velük fog küldeni, ha szólok, hogy láttam őket. Harryvel akartam menni. Amikor kimondta Hagrid, nagyon boldog voltam. Kiskölyökként nem tudtam, hogy amit érzek, az szerelem. Most már igen. Visszahajolt az arcommal szembe, és lassan, nagyon nagyon hosszan, lágyan megcsókolt. Kirázott a hideg, a tenyerem izzadt, mindenem bizsergett. Hányingerem lett, érezhetően elpirultam. Amilyen lassan megcsókolt, olyan lassan vált el. Ügyelt rá, hogy nekem is jó legyen. Ne legyen hirtelen, mert attól kikészülök. Belevesztem a puha ajkaiba. Elöntött a düh, amikor megszólalt.

-És vége is. Oké? Legyen ennyi. Ezzel a csókkal most lezártunk mindent. Legyen minden a régi.

*Harry*

Magam sem hittem el, amit mondtam. De én a lányokat szeretem, nem a fiúkat. És még véletlenül sem Malfoyt. Kiszáradt szájjal, remegő testtel léptem be a küszöbön. Minden tekintet rám szegeződött. Sugdolózni kezdtek. Egyet sikerült elcsípnem.

-Hol van Draco?-ez alapján csak gyanítani tudtam, hogy mindenki róla és rólam beszél.