Reménytelen

30

*Draco*

Mind ezek után érzem csak igazán nyíltnak magamat. Olyan szinten, hogy felvittem a szobámba,  és olyan dolgot csináltam, amit sosem terveztem. Benyúltam a fiókomba, és elővettem Sid-et. Anyámtól kaptam még első év előtt, hogy mindig vigyázzon rám.

-Ne. Van egy macid?-kérdezte. Éppen fergetegesen röhögni készült, majd meglátta, hogy milyen komor fejet vágok.-Nekem egy dínóm. Azzal játszottam azon a napon, amikor... a szüleimet....

Láttam, milyen nehezen mondja ki.

-Ez kedves.-tettem a combjára a kezem. Elmosolyodott, és a zsebébe nyúlt.

-Ha ilyen nagy bevallásoknál tartunk...-kinyújtotta a kezét. A tőlem kapott gyűrű volt benne, két darabban. Eltört.-Amikor olyan ideges lettem, belevertem a falba az öklömmel. Túl erősen sikerült. Úgy sajnálom. 

Bevallom, szomorú lettem. Sokat jelentett nekem az a kis karika.

-Semmi baj, hiszen csak egy gyűrű. Viszont tudod mit? Ünnepeljük meg a tavalyi születésnapodat. Az ideire tartogattam, de változott a terv.

A fiókomhoz mentem, és kivettem egy újabb dolgot. 

*Harry*

Nem hittem a szememnek. Komolyan? Komolyan érdemlek ilyet? Nem vagyok én ennyire jó. Nem érek összesen annyit, mint amit a kezében tartott. Egy nyaklánc volt. A medál mindennél többet jelentett nekem. Egy apró kis fiola volt, rajta egy cédula, amin a Szerelmed szó állt. De a fiola... Vér volt benne. Nem rendes vér. Valami anyaggal volt felöntve, amitől az Amortentia főzet kinézetére hasonlított.

-A vérem mint Amortentia.-mondta. Sírni kezdtem.

-Mutasd meg az alkarod.-dadogtam. Megrázta a fejét.-Kérlek.-súgtam. Nem enyhült, úgyhogy feltűrtem én magam. A sötét jegy a karján tele volt kaszabolva.-Nem kell úgy a véred, hogy fájdalom van benne.

-Miről beszélsz? Attól múlik az állandó fájdalmam, hogy tönkreteszem ezt.-mutatott a jegyre.

-Kérlek ne. Ha elmész, megyek veled.

-Harry, nem akarok meghalni, csak változni! Olyan ember lenni, akit nem befolyásolnak a szülei döntései. Ezért öltem meg apámat. Főleg ő volt ilyen. 

Megfogta a kezemet, és az arcára tette.

-Most pedig csókolj meg te idióta.

Felnevettem, és engedelmeskedtem. Majd nagyon gyorsan lekerültek a ruhák, és elkerülhetetlen lett a vége. Egy csodálatosan eltöltött éjszaka után alsónadrágban fekve ébredtem. Mellettem Draco, szintén alsóban. Még volt fél óránk az első óra előtt, úgyhogy visszadőltem. 

-Reméltem, hogy visszabújsz.-morogta Draco fáradt hangon.-Jóreggelt.

-Szia szerelmem. Hogy aludtál?

Kérdeztem kedvesen, és közben megsimogattam az arcát. Nyújtózkodott egyet, és ásított.

-Szarul. Percenként felébredtem, fura hangokra. Te nem hallottál semmit?

-Miféle fura hangok?

-Kaparászás. Tuti csak képzelődöm.

Felállt, és felvette a pulcsiját.

-Nemár, azt én akartam felvenni!-hogy valóban elérjem a célomat, bevetettem azt, aminek nem tud ellenállni. A szomorú fejemet. Nagyon ártatlan tekintet, és kicsit felhúzott szemöldök. Megforgatta a szemeit, és levette. Ledobta mellém, én pedig gyorsan felrántottam. 

-Azt akarod, hogy így menjek órákra?-mutatott végig a szinte meztelen testén.

-Hidd el, én nem bánnám.-nevettem. Ő is valami fura röfögést hallatott, majd velem szemben letérdelt az ágyra.

-Elhiszem.

Megcsókolt, kissé nagy lendülettel, aminek köszönhetően hátraestem. Az ágyban feküdtem, és fölöttem hajolt az életem szerelme.

*Draco*

Megint megcsókoltam, hogy végre befogja a száját, ne vihorásszon, hanem velem törődjön. Újra hallottam a kaparást. Elhajoltam tőle.

-Most sem hallottad?-kérdeztem. Megrázta a fejét.-Najó, meg kell keresnem, hogy ki szórakozik velem, mert megőrülök.

-Jövök.-mondta, és felvettünk mindketten egy nadrágot, meg én egy Mardekáros pulcsit. Hasonló volt, mint amit Harry az imént elcsórt, csak ennek voltak csíkok az ujján. Na, mindegy, csak egy kis észrevétel. Lerohantunk a klubhelyiségbe, ahol mint szinte mindig, ordító zene szólt.

-Csöndet!!-ordítottam, mire valaki intett egyet a pálcájával, és leállította a zenét.-Ki a fene szórakozik velem? Mit kaparásztok? Fejezzétek már be!

Mindenki egymásra nézett, és értetlenül vonogatták a vállaikat.

-Ó, szóval nem tudjátok miről van szó? Azt mondjátok, hogy megőrültem?-ordítoztam tovább. Harry a vállamra csúsztatta a kezét.

-Nyugi, lehet, hogy nem ők voltak. Ne csinálj magadból hülyét. 

Vettem egy mély levegőt, és megfordultam. Visszamentem a szobánkba a tancuccokért, és indultam az első órámra. Harry a negyedik óránk után tudott csak leszólítani. Akkor is ideges voltam, csak szimplán szükségem volt a hangjára, és a csodálatos nyugtató képességére.

-Miért kell utánam kaptatnod? Legyél a barátaiddal is egy kicsit.-mondtam kissé mogorván, hiába örültem a figyelmének.

-Egész nap velük voltam! Most már könyörgöm, hogy vegyél észre! Engedd, hogy megtegyem ezt!-nem értettem mire céloz, egészen addig, amíg bele nem túrt a hajamba, és meg nem csókolt. Úgy éreztem, hogy túl távol van tőlem a teste (tekintve az éjjel történtekre...), ezért megragadtam a derekát, és annál fogva közelebb húztam. 

Sziasztok! Új Drarry fanfic-en dolgozok, egyenlőre egy publikált fejezettel! A címe Ellenségekből szeretők. Szerintem két-három naponta lesz új fejezet, legrosszabb esetben hetente. Lessétek meg, ha érdekel! <3