Reménytelen

13

*Harry* 

"Oh, Potter

Bármit megtennék, hogy az ajkaidat az enyémre helyezd,

hiszen szívem utánad eped. 

Nincs gyönyörű fényedhez hasonló, 

örök szerelmedtől,

Draco Malfoytól."

Nem bírtam, kötelezőnek éreztem, hogy sírva fakadjak. Olyan kis ügyetlen vers volt, mintha egy hét éves írta volna. De a jelentése... Mint egy öreg bölcselő. Az én kis öreg bölcselő Draco Malfoyom. Elzárult a víz, ezért gyorsan visszatettem a füzetkét. Kijött egyszál törölközőben, enyhén nedves hajjal.

-Megmosod a hajam?-kérdezte.

*Draco*

Látni lehetett a szemében, hogy mosolyog belül. 

-Utálom, olyan nehéz!-nyafogtam. Levettem a törölközőt, ami alatt egy úszó nadrág volt. -Megmutatom a kádat! Még apám hozatta tavaly előtt, teljesen kiakadt, hogy csak tus van.

A fürdőben lévő bezárt ajtóhoz vittem, kinyitottam, és a kádra mutattam.

-Mindig megtölti magát, és pontosan kellemes vízzel van tele.

Hatalmas hab tornyosult a vízen, én pedig belemásztam, és leültem. Elmerültem egy pár másodpercre, addig Harry odahúzott egy széket. Visszajöttem a felszínre, és egy adag sampont nyomott a fejemre. Megmosta ezzel a szerrel kétszer, majd egyszer a kondicionálóval is. Áttörölte törölközővel, és kisegített a kádból. Egy nagyobb törlő alkalmatosságot dobott felém, amibe a testemet töröltem. Főleg habos volt, mint vizes, rengeteg de tényleg rengeteg hab volt. 

-Köszönöm.-súgtam, amikor már mind a ketten az ágyban ültünk. Ő könyvet olvasott, amit fél kézzel tartott. A másik kezén a tőlem kapott gyűrűjét fogdosta. 

-Nincs mit.-mosolyodott el. Olyan... egyhangú lett minden. Észrevette, hogy elkalandoztam.-Minden rendben?

-Ja, persze. De veled úgy látom nem stimmel valami.

Halkan felnyögött.

-Csak belegondoltam, hogy a fiunk haját mosom. Elérzékenyültem.-vallotta be.-Lesz nekünk olyanunk, vagy reménytelen? 

-Harry, ugyan. Minden reménytelennek tűnt köztünk! 

-Jó, ez igaz. De valld be! Te hozzámennél az ex ellenségedhez?-vágta a fejemhez. Megforgattam a szemem, hogy jelezzem a nemtetszésem. 

-Ha az te vagy, akkor igen! Ne hidd, hogy nem láttam, hogy beleolvastál a verseimbe!-a hangnemem kissé fenyegető volt, pedig nem így akartam. Amúgy meg nem is láttam, de ahogy múltkor nézte... Tudtam, hogy az első alkalommal elveszi. Kiszámítható. Viszonylag. 

-Baj?

Az arcán mély megbánás volt. Nagyon nagyon kedvesen, ártatlanul nézett. Megráztam a fejem.

-Dehogy baj.

Átültem mellé az ágyba. 

-Tetszettek?-kérdeztem. Kuncogni kezdett.

-Imádtam. Főleg ami rólam szólt.-kacsintott egyet, mire a könyökömmel beleütöttem az oldalába.

-Fogd be. Kicsi Draco szerelmes volt.-nevettem vele. Azonban ő hirtelen elhallgatott.

-Volt?

A szívem egy hatalmasat vert. Valóban ezt mondtam volna? Mentsd ki magad, mentsd ki! 

-És még most.-vágtam rá. Felhúzta a szemöldökeit, amiből rájöttem, nem győztem meg eléggé. Megfogtam hátulról a nyakát, és megcsókoltam. 

*Harry*

Éreztem a gyűrűt az ujján. Alig volt hidegebb, mint Draco keze, de érezni lehetett. Talán... nem véletlen. Szeretem a gyűrűmet. Szeretem Dracot. Szeretem, hogy szeretem őt. Egymásnak valók vagyunk, aki mást mond, bekaphatja. (...) 

-Jóéjt.-oltotta le a kis éjjeli lámpát. Habár külön ágyakban terveztünk aludni, mégis együtt, egyben hajtottuk álomra a fejünket. 

-Neked is. Nagyon szeretlek.-súgtam. Hallottam, ahogy nagyot sóhajt.-Baj van?

Lassan, nem túl határozottan megrázta a fejét.

-Vagyis...-hezitált-Van. Igen, van.

-Na, mi?-kérdeztem rá. Jobb-szeretem rögtön átbeszélni a dolgokat.

-Majd reggel, fáradt vagy ehhez.-legyintett.

-Nem vagyok.

Még nagyobbat sóhajtott.

-Ez a trimágus tusa. Rossz érzésem van. Rettenetes. Vissza fog térni. Apám és a hülye csatlósai tesznek róla!-suttogta olyan halkan, hogy pár szót alig értettem. 

-Ugyan már! Biztos nem kockáztatná a te életedet! Majd ha vége a sulinak, vagy valamelyik szünetben.-tippelgettem.

-Komolyan ennyire hidegen hagy?-nyomta fel magát ülő helyzetbe. Éreztem, így akar felém magasodni, ezért én is így tettem.

-Már bocsánat, de ez az én életem!-ekkor tűnt fel mindkettőnknek, hogy ordítunk. Megenyhült az arca, hozzám hajolt, megpuszilta a homlokomat, és lefeküdt.

-Inkább aludjunk. Jóéjt. Mondtam, hogy ne feszegessük.-motyogta.

-Ne gyere az én megmondtam dumával!-löktem meg a vállát.

-Mondom aludjunk!-kiáltotta. Sokáig visszhangzott mély hangja a szobában, de még tovább a fejemben. Tényleg vissza fog térni? Megpróbál majd... megölni? Amint alkalma lesz, tuti megpróbálja! Jólvan, nem baj. Mindent a maga idejében. Majd... Majd. Rendbe jönnek a dolgok, örökké együtt leszek életem szerelmével, mindenki boldog lesz, de senki sem annyira, mint mi. Ugye? Vagy az is megtörténhet, hogy eljön, megöl engem, Draco pedig talál valaki mást. Valaki jobbat. És nem is törődik a halálommal. Könyörgöm, ne ez legyen. Szükségem van rá! Most mindennél jobban.