Rosszkor

2.2

2025.05.13 kedd

Lando:

Két és fél hónapja, hogy nem beszéltem tartalmasabban Olival. Azon a pénteken még felhívott az orvasi vizsgálata után, hogy tényleg terhes. Örültem annak, hogy boldog, de a fejembe mindig ott motoszkált, hogy kitől is várandós az a lány, akit évek óta reménytelenül szeretek. A versenyek előtt mindig írt, de azon kívül nem igazán beszéltünk. Hiányzik már nagyon, de tudom, hogy a lelki állapota nincs a legjobban. Ugyanis azon a héten még Viktor felhívott, hogy Olíviát nagyon megviseli ez az egész, ezért ne lepődjek meg, ha egy ideig most nem keres. Nagyon meglepett, hogy a fiú hívott fel ezzel kapcsolatba, de most már csak az érdekel, hogy a lánnyal mi van. Nagy lehet a baj, ha már Viktor szólt és ő is csak szűk szavúan. Pedig akárhányszor találkoztam a férfival mindig járt a szája.

Eddig bírtam. Nagy nehezen kiszedtem Viktorból, hogy hol van Oli. Egy kicsit meglepett, hogy pont oda ment vissza, ahol az egész Fülöpös dolog elkezdődött, de ő tudja. Így a Spanyol nagydíj után felkerekedtem és elindultam Magyarországra. A reptéren hamar letámadtak a rajongók, de amint tudtam elszabadultam onnan és elindultam a bérelt autóval a lányhoz. Út közbe felfedeztem Magyarország azon részeit, amiket még soha sem láttam. Ahogy egyre közelebb értem a célpontomhoz, értettem meg, hogy Olívia miért ide jött feltöltődni. 

Mikor megálltam a Viktor által megadott címen egy takaros kis ház fogadott, a domb oldalon, ahonnan csodás kilátás nyílt a tóra. A házhoz tartozott egy kert is, amennyit láttam belőle az mind rendezett volt. Gondolom Oli szabadidejében ezzel foglalatoskodott. Csak remélem, hogy nem temetkezett munkába. Bár ez már egy jó jel, hogy más is csinál itt. Az elmúlt évekbe túl közel kerültünk egymáshoz és most, hogy ennyi ideig nem halottam róla sokat az megrémített. Féltettem őt, hogy teljesen magába fordul egy rohadék miatt.

Kiszálltam a kocsiból és célba vettem a kiskaput, ami zárva volt így megnyomtam a csengőt, de öt perc múlva sem jött semmilyen válasz. Már épp azon gondolkoztam, hogy becsöngettek a szomszédba vagy átmászok a kerítésen és megpróbálok valahogy bejutni a házba, mikor meghallottam a lány ismerős, de rég halott hangját a hátam mögül. 

-Hogy-hogy itt vagy?- kérdezte tőlem, de nem érdekelt semmi. Elképesztően hiányzott és ez csak akkor tudatosodott bennem igazán mikor újra szorosan a kezeim között tarthattam a testét. És most itt elhatároztam, hogy soha többet nem fogom elengedni. Harcolni fogok érte. Úgy, mint ahogy öt évvel ezelőtt nem tettem. Sőt még annál is jobban, mint ahogy anno kellet volna.

-Mi a baj?- toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek, de ő csak lefelé tekintve szipogott. A kezemmel álla alá nyúltam, hogy végre láthassam az arcát annyi idő után. Tudom nem telt el annyira hosszú idő, de engem ez is az őrületbe tudott kergetni. Máskor is volt, hogy ennyi ideig nem láttam személyesen, de akkor legalább kommunikáltunk rendszeresen.

-Hiányoztál. Borzalmas barát vagyok, hogy nem is beszéltem veled. Nekem kellett volna elmondanom a dolgokat.- fakadt ki.

-Héhé, nincs semmi baj.- töröltem le a könnyeit, majd megöleltem a zokogó lányt. -Menjünk be és beszéljünk meg ott dolgokat, jó?- erre csak elhúzódott, elővette a kulcsokat és elindult kinyitni mindent. Ekkor vettem észre, hogy az általam terhesnek hitt nőnek nem nőtt semennyire a hasa. Pedig, ha jól emlékszem akkor most van olyan négy és fél hónap körül és akkor már általában a nők hasa már elkezd növekedni. Még azt sem lehet mondani, hogy csak a ruha miatt nem látni. Egy szűk futó gatya, egy ujjatlan trikó és futó cipő van rajta, ami azt jelenti, hogy futni volt. Ami még inkább azt igazolja, hogy már elveszítette a magzatot. De ami még meglepett, hogy futott, mert amióta ismerem mindig alig lehetett rávenni ilyesfajta mozgásra.

A házba beérve Oli a konyhába indult és töltött magának vizet, követtem őt. Miután megitta elindult egy kanapé irányába és a csodás barna szemeivel jelezte, hogy kövesem őt. Leültem mellé és átkaroltam, hogy energiát adjak neki. A lábait kibújtatta a cipőből, majd maga alá húzta őket. Egy nagy sóhajtás után rám vezette tekintetét és neki kezdett.

-Miután felhívtalak és elmondtam, hogy mi volt az orvosnál mindent összepakoltam a lakásban, hogy végleg elhozzak mindent onnan. Mikor már majdnem minden megvolt akkor ért haza. Veszekedtünk és, mint később kiderült ezt a stresszt nem bírta a szervezettem. Elmondtam neki, hogy apa lesz és erre még jobban kifakadt erre én is idegesebb lettem. Vissza mentem Viktorhoz, miután lepakoltam furcsa hasi fájdalom fogott el, majd egyszer csak  minden elsötétült. Később egy kórházban ébredtem, ahol megtudtam, hogy az én kis magzatom már nincs többé.- törölte le a kicsordogáló könnyeit. Láttam rajta, hogy nehezen beszél róla, de mégis erőt vett magán és folytatta. -Összetörtem és elmenekültem  minden elől. A GameStarnál felmondtam, ideköltöztem és most már kezdek jobban lenni. Az első hónapban nem is beszéltem senkivel. Viktor beszélt mindenkivel erről, ő volt az egyetlen, aki tudta az egész sztorit. Majd elkezdtem egy új életet felépíteni itt, ami úgy néz ki segít, de egy ilyen dolgot nehéz csak úgy elfelejteni. Fogalmam sincs, hogy ő tudja-e, de nem is érdekel már.- átöleltem és hagytam, hogy kisírja magát a vállamon.

-Elképesztően erős vagy Boszi. Most úgy gondolom igazam volt, hogy tényleg olyan erős vagy, mint Skarlát Boszorkány.- simítottam kezemet a barna tincsei közé és próbáltam őt megnyugtatni. Szörnyű volt csak ezt végig hallgatnom, hogy a lány, akit szeretek min ment keresztül. De neki milyen lehetett át élni ezt? El se tudom képzelni azt a fájdalmat.

Megint én vigasztaltam őt, de egy cseppet sem zavar. Inkább örülök neki, hogy ennyire bízik bennem. Egy ilyen csoda volt mindig előttem, de én soha nem akartam észre venni, csak azért, mert mást választott. Ha anno előbb észbe kapok és nem futamodok meg, akkor most nem lenne így összetörve. De most már úgy is mindegy a múlton rágódni, csak a jelenre kell koncentrálni.