Rosszkor

2.11

2025.06.02. hétfő 

Olívia:

Az ablakon besütő nap fényére ébredtem, mellettem már hűlt helye volt a brit pilótának. Párnájára tekintve észre vettem egy cetlit, azt elolvasva tudatosult bennem, hogy sikeresen tovább aludtam a biológiai ébresztőmet. Éjjeliszekrényem felé fordultam, hogy megnézem az időt. Meglepődve konstatáltam, hogy majdnem 11-ig aludtam. Kikeltem az ágyból és magamra kaptam valami ruhát a szekrényből, lent a konyhában a reggeli fogadott, amit Lando nekem készített. 

A kávémmal és a reggelimmel kiültem a teraszra, gondolataim maguktól kalandoztak a tegnap estére. Megbántam? Egyáltalán nem. Korainak érzem? Talán tegnap délután még azt mondtam volna, hogy korai lett volna, de most, hogy megtörtént nem érzem korainak. Amikor elhelyezkedtünk a kádba valami gát átszakadt bennem, ami még Monacóban visszatartott. Elképesztően büszke vagyok magamra, hogy sikerült ezen a gáton is átlépnem, ez egyre jobban azt mutatja, hogy hamarosan végleg magam mögött hagyhatom életem azon fejezetét. 

Fél óra múlva neki álltam készülődni, ugyan is délután vár rám egy megbeszélés a könyvmegjelenési turnéjával kapcsolatban. Azt terveztük a kiadóval együtt, hogy több nagyobb brit városba is tartunk, majd egy promóciós napot, illetve, ha sikere lesz a könyvnek akkor talán más országokba is elutazhatnék.

A megbeszélés után nem éreztem magamat még teljesen késznek, így a hét eleji bevásárlás mellett ellátogattam egy fodrászhoz. Azt éreztem muszáj valamit változtatnom magamon, hogy teljesen újult erővel vágjak neki életem új fejezetének. Így hát visszatértem szeretett rövid hajamhoz. Ez szimbolizálta most nekem a tiszta lappal kezdést. De nem tudtam elmenni az mellett, hogy valami még mindig hiányérzetet keltett bennem. Így jutott eszembe, hogy ideje lenne valami maradandót csináltatni magamon, ami emlékeztet a múltamra. A fodrászatból kilépve elindultam egy szalon felé, ahonnan egy időponttal léptem ki.

A lakásba visszaérve neki álltam vacsorát csinálni. Már a vége felé tarthattam mikor nyílt a bejárati ajtó és Lando berobbant a konyhába.

-Hazaértem. Várj jó évben vagyok? Régen láttalak már rövid hajjal, de tetszik.- ölelt át hátulról és puszit nyomot a nyakamra, amihez a rövidre vágott hajam miatt könnyebben hozzáfért.

-Szia. Örülök neki, hogy tetszik, mert egy jó ideig még biztos marad.- kavartam meg a levesemet.

-Uhh, és mi jót csinálsz?- meg se várva válaszom belekóstolt a magamnak készített halászlébe. -Ez isteni. Ilyet eddig miért nem csináltál és igazából mi is ez?

-Ez kérlek szépen halászlé.- felkuncogtam, ahogy megláttam a mosolygós arcára hirtelen ülő fintorgást, miközben felé fordultam. -Mi az, eddig ízlett?

-Igen addig, amíg nem tudtam mi van benne pontosan. Miért nem szóltál előbb?- néz rám sértetten.

-Időt se hagytál rá.- mosolygok rá. -Egyébként nem nagy dolog, a levébe még nem halsz bele. Elképesztő, hogy már csak a hal említésére is olyan leszel, mint egy finnyás kisgyerek.- pöckölöm meg az orrát.

-Nem vagyok finnyás, csak van, amit nem szeretek.- húzza fel az orrát sértetten.

-Nem szeretsz, persze.- horkantok fel. -Na mindegy azt eszel, amit akarsz, de csak a diétádnak megfelelően. Szóval nem kötelező ebből enni.- fordulok vissza a főzőlaphoz és mindent lekapcsolok. -Milyen volt a napod?

-Hosszú és fárasztó. Szinte egész nap a szimulátorban voltam. Na és neked? Meg van már a könyv premier napja? - ül le az étkezőasztalhoz. 

-Csak a hónap van meg és az július, de valószínűleg a hónap elején. A napom meg egész jó volt, tele volt és van is pozitív energiákkal. Nem is tudom, hogy az elmúlt időszakban mikor aludtam ki magam ennyire.- ültem bele az ölébe és úgy öleltem magamhoz.

-Ha kell ma is szívesen lefárasztalak, hogy aztán megint kialudd magad.- néz rám játékosan, majd újra belecsókol a nyakamba, amire én csak elpirulok.

-Na inkább együnk. Éhes vagyok.- pattanok fel gyorsan és elindulok, hogy levegyek két tányért. -Akkor nem eszel belőle?- mutatok a halászlére.

-Abból biztos, hogy nem.-lép mögém. -De ebből szívesen.- suttogta a fülembe, majd csókot nyomot a fülem mögé. Erre a tettére pedig egy sóhaj szökött ki ajkaim közül.

-Hűtsd le magadat Norris!- veszek erőt magamon. -És inkább gyere enni.- bújok ki a bűvköréből.

-Rendben.- morogja halkan. -De ezt még nem fejeztük be.

-Persze.- forgatom meg a szemem mosolyogva. 

-Másik dolog.- vált témát. -Mit csinálsz a héten?- néz rám kíváncsian.

-Hát van egy két megbeszélés leszervez.- húzom el a számat. Tudom mire akar kilyukadni és nagyon szívesen el is mennék vele, de ez most nem tud összejönni.

-Akkor gondolom nem tudsz velem jönni.- szomorodik el.

-Nem, de majd a következőre.- fogom meg az asztalon lévő kezét biztatásként.- Na legyél ilyen.- állok fel és megölelem még mindig szomorú arcát látván.

-Csak furcsa lesz eddig nem nagyon váltunk el ilyen hosszú időre mióta együtt vagyunk.- áll fel mellém és kezét az arcomra simítja.

-Mielőtt összejöttünk volna is voltunk távol egymástól és azt is kibírtuk.- döntöm övének a homlokom.

-Tudom.- csókol meg érzelmesen. -De most már jobb.- mosolyodik el, majd újra birtokba veszi ajkaimat. 

-Jézusom! Mit csinálsz?!- sikkantok fel mikor hirtelen megemelt, én pedig ösztönösen köré fontam lábaimat.

-Mondtam, hogy még erre visszatérünk.- indul meg az emelet felé, miközben folytatja ajkaim ostromlását.

-Imádom ezt a látványt.- szalad ki a számon miután levettem testét takaró pólót és végig simítok kidolgozott felsőtestén.

-Nyugtasson a tudat, hogy nem kell ezt senkivel megosztanod, még Carlosszal sem.- húzza önelégült mosolyra duzzadt ajkait.

-Borzalmas vagy.- ütöm vállon.

-Tudom.- kezdi el a nyakamat kényeztetni, majd újra ajkaimra talál.

-De mi lesz a kajával?- szakadok el tőle, mikor beért a szobánkba.

-Kit érdekel most a kaja.- dől le velem együtt az ágyra, amire megint sikkantok egyet. -Ezeket tartogasd későbbre.- majd újra ajkaimnak esik, hogy még véletlenül se tudjak válaszolni, vagy ellenkezni.