Rosszkor

1.6

2025.02.17. hétfő

Lando:

Miután Jonnal visszaértünk a futásból ő már nem jött be, hanem haza indult egy biztató vállba ütögetés után. Bementem és minden sejtem a pihe puha ágyam után kívánkozott. Le szenvedtem magamról a felesleges ruhadarabokat és elindultam a konyhába, hogy igyak valamit. Miközben az úti célomhoz tartottam meghallottam, hogy Oli valakivel beszél telefonon, de nem értettem semmit belőle, mert nem angolul kommunikált. Örültem, hogy végre felvette a többiekkel a kapcsolatot, legalább nem fog teljesen befordulni magába. Féltem őt, fogalmam sincs, hogyan tudnék neki segíteni, pedig nagyon szeretnék. De lehet Jonnak van igaza és Olíviának tényleg elég, ha csak mellette vagyok. Végre sikerült a poharat levennem a polcról és töltöttem magamnak vizet. Mire megfordultam már egy mosolygós Olival találtam magamat szemben. Végre nem csak fájdalom és szomorúság volt a szemében. A mosolya átragadt rám is.

-Jó reggelt. Látom már jobban vagy, hogyha már így mosolyogsz.- dőltem neki a konyhapultnak.

-Igen, már sokkal jobban vagyok. Hála az égnek ma a fáradtságon kívül nem érzek semmit. Le kopogom.- és kopogott egyet a pulton, amire én csak még nagyobbra húztam a mosolyomat.

-Még mindig furcsa szokásaid vannak, de örülök, hogy ma már jobban vagy.

-Nem is vannak furcsa szokásaim. Csak te nem szoktál hozzá a magyarok szokásaihoz.- húzta fel az orrát, hogy ő ugyan tényleg kikéri magának ezt a dolgot. 

-Jó igaz.- emeltem fel védekezően a kezeimet. -Egyébként kivel beszéltél? Mert elárulhatná nekem mi a titka, hogy te végre mosolyogsz.- húztam fel a szemöldökömet kérdőn.

-Viktor volt az és szokásos pozitivitása rám ragadt. Egyébként üzeni, hogy még mindig tartozol neki.

-Soha többet nem fogadok vele. Nem elég, hogy optimista még szerencséje is van.- sóhajtottam egyet. -De most komolyra a fordítva a szót Oli. Mi lesz most veled?- komorodtam el.

-Holnap Viktor átviszi a cuccaimat hozzá és amíg nem találok lakást addig nála leszek. Ha pedig haza megyek egyből elmegyek az orvosomhoz, hogy kiderüljön tényleg terhes vagyok-e. Aztán meglátjuk mi lesz, ha tényleg az vagyok akkor azt egy csodának fogom megélni ugyan úgy, mintha egy párkapcsolatba érkezne a pici. De  mindenképp örülnék neki, mert lehet ez az egyetlen esélyem arra, hogy valaha anya legyek.- és csak sóhajt egy nagyot. Tudom, hogy neki már rég az az egyik álma, hogy anya legyen. -Viszont, ha ez így van neki is el kell mondanom.- erre csak megöleltem őt biztatásként. Ő is visszaölelt és nem érdekelte, hogy folyik rólam az izzadtság.

-Figyelj bárhogy is lesz én itt leszek. Sőt a többiek is.- simogattam a hátát.

-Köszönöm.- suttogta a mellkasomba és bennem szokásosan elindult a jól eső bizsergés, mint, ahogy mindig szokott amikor hozzám bújik. Lehet, hogy ennyi idő után már meg kellet volna tanulnom kezelni, de nem akartam, mert jól esett és ezt csak ő tudta belőlem mindig is kiváltani.

-Viszont, ha nem lenne baj én most lezuhanyoznék, mert tocsogok az izzadtságban.- erre ő csak bólintott és újra elmosolyodott, ami miatt bennem jól eső melegség keletkezett. Láttam rajta, hogy már nem emészti magát a dolgokon és próbál újra jól lenni.

Zuhanyzás közben nem tudtam kizárni a fejemben még mindig kavarodó gondolataimat. Miután végeztem gyors felöltöztem és visszamentem a nappaliba, ahol a lány már a laptopján olvasott valamit.

-Ha megint dolgoz...- és nem hagyta, hogy végig mondjam azonnal a szavamba vágott.

-Nyugodj meg nem dolgozom. De attól függetlenül elfogom olvasni a híreket. Te is tudod, hogy, ha nem nézhettem meg őket akkor elvonási tüneteim vannak.- kuncogott saját magán.

-Oké. Csak nem akarom, hogy a munkába temetkezz.- sóhajtottam. -Mikor lesz pontosan a tárgyalás a kiadóval?

-Szerda délután kell majd Londonba mennem. Nem írtak konkrét időpontot. De még úgy is hátra van az utolsó telefonos egyeztetés.- mondta lazán, de tudom, hogy belülről már rég szét izgulta magát.

-Ebben a felfordulásban még nem is kérdeztem, hogy melyik könyvedet is szeretnék kiadni pontosan?- huppantam le mellé a kanapéra és kérdőn néztem rá.

-A "Beszippantott világ". Még jó, hogy annak idején nyafogtál, hogy lefordítsam neked a könyvet, mert így legalább van egy alap, amit átdolgozhatok, hogy jobb legyen. Ami így is sok munka lesz, mert nem a legjobb.

-Szerintem egész jól megcsináltad a fordítást. Legalábbis nekem tetszett a könyv. Meg, ha ez biztat akkor rajtam kívül még úgy körülbelül 25 embernek.- húztam el a végén a számat, ugyan is féltem a lány reakciójától, mert nem tudta,hogy többen is olvasták azt.

-Hogy mi?- képet el teljesen a lány. -Lando te kinek adtad még oda a könyv fordításomat?- nézett rám szúrósan és enyhén megemelte a hangját mellé.

-Hát.- vakartam meg hátul a tarkómat és próbáltam Olívia tekintetét kerülni. -Amikor olvastam akkor lehet, hogy Carlos kezébe jutott és kölcsön kérte, hogy elolvashassa. Meg ugyan ez volt Danielel. Aztán George és Alex is könyörögtek érte. Egyikük se akarta elhinni, hogy olvasok, ezért voltak rá kíváncsiak mi az. Ezek után már csak úgy keveredett mindenkinél a könyv vagy épp annak a másolata.- vakartam meg a homlokom. -De képzeld még Zak is elolvasta és tetszett neki.- próbáltam javítani a helyzeten.

-Istenem. Nem is ti lennétek, ha ez nem történt volna meg.- nevetett fel Oli. - Mindig elfelejtem, hogy te egy csupa pletykás és kíváncsi emberekkel teli helyen dolgozol. Mondjuk te is az vagy. Meg emellett egy nagy gyerek is vagy.- túrt a hajamba.

-Mondja az aki pont ugyan annyira gyerek, mint én.- cukkoltam a lányt, aki erre csak egy párnát dobott nekem, miután a laptopja átkerült a dohányzóasztalra. Ez után kezdetét vette a "felnőttes" párnacsata, amivel még jobban bebizonyítottuk, hogy mennyire gyerekesek vagyunk. 15 perc heves csata után kidőltünk a kanapén és röhögtünk. Jó volt végre újra őszintén nevetni hallani és nem csak sírni látni. Azt hiszem sikerült végre elterelnem a rossz dolgokról a gondolatait.