Rosszkor

1.10

2025.02.21. péntek

Olívia:

Furcsa volt újra Magyarországon lenni. Olyan nyugodt volt ott kint minden. Nem gondolkodtam a rossz dolgokon, amik nem rég jöttek velem szembe az életem útján. Amint leszálltam a gépről hirtelen minden egyszerre csapott meg. Mint például a fájdalom és a csalódás. Hiányzott az otthonom, de ezek a rossz érzések egyáltalán nem. Nem akartam vissza menni oda, ahol a fájdalmam fő okozója van, de muszáj lesz mindenemet elhoznom abból a lakásból, hogy többször ne kelljen már visszamennem és ezzel fájdítanom tovább a szívemet. Az tervben se volt egyszer se, hogy netalántán én maradnék ott. Az a hely már csak a fájdalomra tudott emlékeztetni, viszont én elhatároztam még Angliában, hogy többet nem akarok már emiatt fájdalmat.

A repülöm korán indult, így hamar értem vissza a hazámba. Mindent összeszedve a reptéren mentem az ideiglenes lakásomba, vagyis Viktorhoz. Tegnap sikerült időpontot kérnem mára a nőgyógyászomhoz, így az is hamar le lesz tudva és ki fog derülni, hogy tényleg a kütyünek van-e igaza az állapotommal kapcsolatban, vagy sem.

Rendelő épületéből kijövet boldogan tekintettem újra a kezemben lévő ultrahang fotóra. Nem látszott rajta még nagyjából semmi, de engem már csak az, ha ránéztem boldoggá tett. Már csak a tudat is felvidított, hogy anya leszek. A régi közös lakás felé vezető úton tárcsáztam Lando számát, hogy elmondjam neki a jó hírt.

-Most már orvos által mondva is terhes vagyok.- szólaltam meg azonnal köszönés nélkül mikor felvette.

-Gratulálok Oli. Milyen kismamának lenni eddig?- kérdezte boldogan.

-El se hiszem. De egyébként jó érzés. Boldogsággal önt el a tudat, hogy egy pici lény bennem növekszik.

-Minden rendben van? Az orvos mit mondott?- vette elő az aggódó énjét Lando.

-Minden rendben és egészséges mindenki. Csak annyit mondott, hogy az első trimeszterben kerüljem el a stresszt, illetve számítsak még rosszullétekre.- egy picit elhúztam a számat a végén.

-Túl leszel rajta. És hogy tervezed a jövőtöket a picivel?- érdeklődik tovább.

-Egyelőre amíg nem találok egy új lakást addig Viktornál leszek, ha ez meg van akkor pedig ott fogom kialakítani a kis otthont a picinek. Munkát meg majd az orvossal még megbeszéljük mikor ajánlja az abbahagyását. Nehéz lesz egyedül végig csinálni, de mindent meg fogok tenni azért, hogy az én kicsikémnek jó legyen.- fejtem ki a nem rég elhatározott dolgokat neki.

-Nem leszel egyedül. Hisz mi itt leszünk. Én rám bár mikor számíthatsz és szerintem a többiek nevében is mondhatom.- mondja bátorítva.

-Tudom, de akkor is kicsit fura lesz így.- sóhajtok egyet. -Viszont most el kell búcsúznom, mert visszaértem a régi lakásba és szeretnék még mindent elrakni mielőtt haza jönne.- mondom ahogy bezárom magam után a régi lakás ajtaját.

-Persze, nyugodtan. Szia Oli. Kitartást.

-Kösz. Neked is még a mai naphoz. Szia.- és bontottam a vonalat.

Még a héten Viktor elvitt nagyon sok dolgot. Hála az égnek a gépemet is elvitte, így legalább nem kell vele nekem szívnom. Már csak apróságok és néhány ruha maradt. Az itt maradt táskákba pakoltam bele a dolgaimat. Pakolás közben feltört néhány emlék. Volt amikor egy kép miatt törtek elő a könnyeim, volt amikor egy közös szuvenír miatt jött rám a nevetés. Az egész egy érzelmi hullámvasút volt, amiben biztos vagyok, hogy sok szerepet játszott a hormonháztartásom felborulása a terhesség miatt.