Rosszkor

2.7

2025.05.16. péntek

Olívia:

-Anya. Hazajöttem.- kiabáltam el magam miután hosszú idő után újra beléptem a házba, ahol felnőttem Landoval a nyomomba.

-Édesem.- szaladt felém anya a konyhából. -Úgy hiányoztál kincsem.

-Te is anya.- szorítottam magamhoz édesanyámat. -Jaj anya ne sírj, mert akkor én is fogok. mondtam miután elváltunk és megláttam anya könnytől csillogó szemeit.

- Hogy vagy kincsem?

-Most már jobban.- mosolyogtam rá, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem hazudok.

-Örülök neki és annak is, hogy végre újra itt vagy.- simította kezét arcomra, amibe én belesimultam. -Meddig maradsz?

-Az igazság, hogy holnap már indul a repülőgép Londonba, amivel megyünk.- nézek rá bocsánat kérően. Tudom, hogyha tehetné ennyi külön töltött idő után el se engedne. Be szeretné pótolni a legtöbb időt, amit csak lehet. Én is szívesen maradnék, de érzem, erre az utazásra szükségem van, hogy megtudjam mi legyen velem a jövőben.

-Megyünk?- vonja fel szemöldökét kérdőn.

-Igen, megyünk.- erre idehúztam a csuklójánál fogva a brit barátomat, aki eddig az ajtó előtt állt és mosolyogva figyelt minket. 

-Oh. Szóval, ha nincs Lando, akkor ki se bújtál volna a vackodból?- néz rám játékosan anya. Mindig is ezt csinálta, ha valami komolyabb bajom volt. Ő a humort választotta gyógyírnak.

-Nélküle is sikerült volna, csak lehet lassabban.- motyogom a végét. Nem szerettem, ha másnak van igaza és anyának most pont igaza van, mert Lando nélkül tényleg nem jöttem volna elő.

-Hát persze.- mosolyog hitetlenkedve, majd a pilóta felé fordul. -Üdv újra itt Lando! Örülök, hogy itt vagy és kirángattad a  lányom végre a vackából.- mosolyogva öleli meg a fiút, aki hasonlóan tesz az édesanyámmal.

-Én is örülök, hogy újra láthatom.- áll vissza mellém.

-Mondtam már, hogy nem kell magázni, attól túl öregnek érzem magam.- kuncog fel anya.

-Rendben.- biccent mosolyogva a brit.

-Na gyertek inkább és meséljetek.- indult vissza anya a konyhába.

Egész délelőtt lent voltunk a konyhában és beszélgetünk, illetve én segítettem anyának az ebéd készítésben. Miután Apa is hazaérkezett a munkából és ő is jól megszorongatott, meg is ettük az elkészült ebédet. Délutánra nem volt tervezve semmi, ezért csak a nappaliban ültünk és beszélgettünk. Jó érzés volt újra a családom közelében lenni. Hiányzott ez az egész, de mellette mégis jól esett egyedül lenni. Kellett az, hogy ezt egyedül dolgozzam fel. 

A kellemes családi délutánt a csengő hangja szakította meg. Mivel én voltam a legközelebb az ajtóhoz, így Lando mellől a kanapáról felkeltem és elindultam ajtót nyitni. Mikor kinyitottam az ajtót, akkor egy túl pörgött Anna fogadott, aki azonnal rám vetette magát.

-Én is örülök neked. De óvatosan nem szeretném, ha bajod esne, vagy a babának.- fontam én is köre a karjaimat.

-Hiányoztál csajszi.- ölelt még szorosabban magához az én fogadott húgom.

-Te is nekem Anna.- motyogom a vállába.

-És én is hiányoztam?- szólal meg barátnőm mögül Bálint.

-Hát persze, hogy te is.- húzódom el Annától és megölelem a férjét is. -Ahogy nézem már elkezdtél edzeni az apuka testre.- böktem meg a hasát.

-Ez nem igaz. Csak még nem sikerült eljutnom edzeni. De ahogy nézem neked sikerült edzened az elmúlt időszakban. Amióta ismerlek most vagy a legfittebb állapotodban.

-Kösz. Na gyertek be.- beléptünk a nappaliba, ahol a fiatal pár mindenkinek köszönt és ők is helyet foglaltak köztünk. -Egyébként honnan is tudtátok, hogy itthon vagyok?- néztem rájuk kíváncsian.

-Hát egy kis madár csicseregte nekünk tegnap, hogy ma itt leszel.- válaszolt Bálint. Kíváncsian néztem Landora, aki épp a szüleimmel beszélgetett. Csak ő lehetett, hisz tegnap este még csak ő tudta, hogy hol leszek pontosan. 

-És mond csak az a kis madár hogy is került ide?- kérdezte kíváncsian Anna.

-A hét elején eljött hozzám, mert nem igazán kommunikáltunk sokat az elmúlt időszakban és már hiányoztam neki, illetve aggódott értem.

-És még?- ült közelebb hozzám barátosném miután férje csatlakozott a többiek beszélgetésébe.

-Ez egy kis lelket öntött belém. Illetve ráébresztett, hogy nem lehetek ott örökké, ki kell végre szabadulnom onnét és visszatérnem az életembe.- Anna tekintetébe nézve láttam, hogy még kíváncsi valamire. -Mit szeretnél még tudni?- kérdeztem sóhajtva.

-Mi történt köztettek?- kezd el halkabban kommunikálni. Nem mintha a pilóta bármit is értene belőle.

-Azt hiszem szerelem.- néztem szégyenlősen a padlóra.

-Micsoda?- emeli feljebb a hangját, majd a hasához kap, mire én ijedten tekintek rá. -Nincs baj Oli, csak rúgott a baba. Mostanában ezt csinálja, ha meglepődök valamin.- int le egyből barátnőm.

-Megfoghatom?- néztem rá kíváncsian.

-Persze.- majd kezemet ahhoz a ponthoz vezeti, ahol a kis jövőbeli keresztfiam rugdos. Jó érzés volt, de még se tudtam teljesen boldog lenni. Előjött bennem az, hogy most akár én is átélhetném ezt. De inkább visszafogtam a rossz érzéseket. Landoval egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, aggódva nézett rám, de én leintettem, hogy nincs semmi baj.

Végül az egész délutánt végre újra az én kis "családommal" tölthettem. Igaz nem volt teljes, mert még két ember hiányzott, de így is jó érzés volt velük lenni. Hiányzott mindenki, de tényleg kellett ez most nekem. Már késő este volt mire Annáék haza mentek, így már nem sokat voltunk lent. Mindenki elment a saját szobájába pihenni.

-Most, hogy már csak mi vagyunk. Megkérdezem, hogy jól vagy?- fordult oldalára Lando az ágyban és engem kezdet el kémlelni.

-Mármint?

-Nem volt rossz érzés Annát így látni?- elképesztően jól esett, hogy így figyel rám és megjegyzi ezeket.

-Egy picit. Tudod pont akkor jött ő az életembe, amikor úgy éreztem minden biztos pont, ami eddig volt elveszett. Ő lett volna az életem egyik biztos pontja, de aztán elveszítettem. Minden olyan kilátástalanná vállt. Nem éreztem azt, hogy lenne egy darab biztos pontom is, amibe kapaszkodhatnék. Tudom, hogy ti itt voltatok, de akkor ezt éreztem, ezért is menekültem el főként.- fordultam én is vele szembe. -De idővel majd jobb lesz.

-Nagyon erős vagy Boszi. Büszke vagyok rád.- simított az arcomra, én pedig belesimultam a kezébe és lehunytam a szememet

-Köszönöm, hogy itt vagy. Szeretlek.- suttogtam.

-Mindig itt leszek neked. Én is szeretlek.- közelebb húzott magához, majd megcsókolt. A csók után összebújva hajtottuk álomra a fejünket. 

Akkor holnaptól azt hiszem, hogy elindul egy új fejezet az életemben.