Rosszkor

2.4

2025.05.14. szerda 

Lando:

-Melyik bringát szeretnéd?- kérdezte mellőlem a lány a kis fából készült tető alatt a ház mellett, ahol a bicikliket tárolták.

-Ez jó lesz.- majd megfogtam a legelső kerékpárt, ami a közelemben volt.

-Akkor indulhatunk?- jelzésként csak bólintottam és elindultam a kapu felé bringával a kezemben. -Még mielőtt elindulnánk van egy pár szabályom számodra. Én leszek végig elől. Bármi van nem mész a fejed után, mert én nem foglak téged keresgetni. És mivel nagyjából végig lefelé fogunk menni nem csinálunk gyorsasági versenyt, még a végén megsérülsz. Értve vagyok?- kérdésnek szánta, de inkább sikerült egy enyhén fenyegetős mondatra. Na ilyenkor érzem azt, hogy Olívia a második anyukám.

-Igenis Olívia néni. Landoka nem fog semmi rosszat csinálni.- állok vigyázva és úgy mondom, mint egy kis iskolás gyerek.

-Remélem is.- majd Oli ki is megy a kapun. Követtem őt és szép lassan elindulunk.

Egy rövid idő után megunnom a lány csiga lassú tempóját és elkezdek tájékozódni, hogy a gyors siklásom után tudjam hova érkezek. A vasúti sín után biztonságosnak találom az utat és neki kezdek gyorsabban  tekerni. Ahogy elhagyom Olit hallom, ahogy azt kiabálja utánam, hogy ezért még számolunk. Mikor már egyre közelebb van a nádas lassítok és megállok a füves résznél.

-Mit mondtam Lando?- kérdezi dühösen Olívia miután beért engem.

-Hogy ne menjek a fejem után.- mondom lesütött szemekkel.

-És te mi csináltál?

-Pont azt.- válaszolok halkan. Ilyenkor néha félek a lánytól. Tényleg olyan tud lenni, mint anya amikor még kisebb voltam.

-Egyszer a sírba fogsz vinni.- sóhajtotta és leszállt a bicikliről. -Egyébként megjöttünk.

-És mit fogunk itt csinálni?- kérdeztem már kíváncsian, majd én is követve a lányt leszálltam a kerékpárról.

-Ki fogunk ülni a stégre és figyeljük a természet adta szépséget.- válaszolt kérdésemre miközben lezárta a bicikliket.

-Akkor azért hoztad azt a kis kosarat. Áh most már értem.

-Pontosan.

Végig mentünk a stégen, majd a legvégén Oli leterített egy pokrócot, amin helyet foglaltunk. A kis kosárból elővett egy két nassolni valót. Ahogy ott ültünk megcsapott minket a késő tavaszi szellő.

-És most mit csinálunk?- kérdeztem 10 perc távolba bámulás után. Szép volt a táj és igazán hangulatos volt itt pihenni, de még is hiányzott valami plusz tevékenység.

-Általában én itt olvasni szoktam és felszívni magam a természet közelében. Ezért is van nálam most is könyv.

-Én mit csináljak?- néztem az éppen kutató lányra.

-Kettőt hoztam. Ideje egy picit neked is kulturálódnod.- majd felém nyújtott egy könyv szerűséget, amin az ő neve szerepelt.

-Ez angolul van?- kérdeztem kétségbe esve.

-Igen. Mindig nyaggattál, hogy miért csak egy könyvet fordítottam le neked. Most volt időm befejezni ennek a fordítását is. Ez csak egy általam összeragasztott könyvecske, de remélem tetszeni fog.- kinyitottam és elolvastam az első oldalt, ahol a cím volt. "Trollból emberé" állt a papíron. Már csak a címe felkeltette a kíváncsiságomat. -Igazából ez volt az első könyv, amit megírtam az életemben. Még magyarul sincs kiadva. Soha nem éreztem tökéletesnek, de most a fordítás alatt újra beleszerettem.

-Ezt csak miattam fordítottad le?- néztem rá meghatódva. Válaszol csak bólintott. -Köszönöm.- tekintettem hálásra váltott és megöleltem.

Mindketten elmerültünk az olvasmányainkban. Én teljesen el feküdtem, fejemet a lány ölébe helyeztem és úgy olvastam Oli remek könyvét. Olívia pedig valami képregényt olvasott. Így telt el egy békés, hangulatos két óra a tó partján egy stégen pihenve. Az egyik legjobb idő töltés volt most ez számomra és rájöttem, hogy nekem több ilyenre van szükségem ezzel a nővel. Egy idő után már csak a nasiból ettünk és a tájat figyeltük a napsütésben. Imádtam az egészet mind Olival lenni, mind a környezetet, mind a hangulatát és nyugodtságát a helyzetnek.

-Ideje lenne visszamennünk. Még ebédet is kellene csinálni.- elkezdett alattam mocorogni Oli, erre pedig én felültem.

-Rendben.- összepakoltunk és elindultunk a bringák felé.

Vissza felé egy picit már nehezebb volt tekerni, így inkább hanyagoltam az előre lóhólást. A ház melletti kis tárolóba vissza raktuk a bicikliket és a konyhába lepakolva Oli neki állt valami ebédnek, amiben szívesen segédkeztem. Ebéd után a nappaliban pihentünk és befejeztük a tegnapi filmet, amin bealudtunk mindketten.

-Ideje futni menni.- pattant fel mellettem lévő lány a kanapéról, mikor vége lett a filmnek.

-Ne már Oli.- kezdetem el nyafogni.

-Na gyere nem lesz rossz.- próbált meg felhúzni  a biztonságos kanapéról, de nem hagytam magam. Semmi kedvem nem volt ma nagy mozgásra már, bőven elég volt a hegyen felfelé tekerni. Tíz perc nyaggatás után belementem és mindketten átöltöztünk.

-Lassú vagy.- szól nekem Oli két méter messziről. Fél órája már csak futunk és ez a lány még mindig ugyan úgy bírja. Ellenben én már majdnem kiköptem a tüdőm. Nem elég, hogy olyan gyors tempót diktál, hogy egy gazella is megirigyelné mellé még az út se segít a helyzetemen. Szép hely meg minden, de nem hinném, hogy ezt futásra találták ki, inkább túrázásra alkalmasabb.

-Tudom.- lihegem. -Majd vissza felé gyorsabb leszek.

-Nyertem.- a ház előtt álló Olívia már kevésbé lihegve kiállt fel mikor én is megérkezem a hirtelen jött versenyünk célegyenesébe.

-Gratulálok.- próbálom a légvételemet rendezni. -Jobban szerettem, amikor még nem voltál ennyire fitt.

-Most már ez van, ezt kell megszoknod.- rántja meg a vállát.

A házba belépve én azonnal lehúzok egy fél liter vizet, majd a fürdőbe lépve gyors letussolok. Miután végeztem Oli is belép a fürdőbe, hogy elrendezze magát. Felöltözve meggyek a konyhába és amíg a lány fürdik addig csinálok valami vacsorát. Mire Olívia végzik a hosszara nyúlt fürdéséből már kint a teraszon megterítettem és ott vártam rá.

-Ezt te csináltad?- kérdezi meglepődve. Arcát már megvilágítja a lemenő nap és kiemeli csodás barna szemeit. Egy pillanatra elkalandozok a nő szépségén. Észhez kapva bólogatok hevesen, majd nagy nehezen meg is szólalok.

-Igen.

-Köszönöm. És nem csak ezt, hanem azt is, hogy itt vagy velem.- ül le velem szembe.

-Ez természetes Boszi, hogy itt vagyok.- megfogom az asztalon pihenő kezét, majd szorítok rajta.

A vacsora után megnéztük a naplementét, majd hirtelen ötlettől vezérelve bekapcsoltam a zenét és felkértem Olíviát táncolni. Egyszerűen mesébe illő volt az egész. Az a lány a karjaim közt mozgott az én vezetésemmel, akit évek óta szerettek. A holdfényben csak még jobban elvesztem gyönyörű tekintetében és már nem bírtam tovább.

-Szeretlek.- csúszott ki a számon, miközben a holdfényben táncoltunk tovább.

-Tessék?- nézett rám értetlenül a karjaim között lévő lány.

-Amióta megláttalak beléd vagyok esve. Öt éve csak napról napra jobban szeretlek. Úgy imádlak ahogy vagy. Nekem te vagy a tökéletes nő, mindig is az voltál. Soha senki nem volt számomra olyan jó, mint te. Minden nőt hozzád hasonlítottam. Hiába próbáltalak mással elfelejteni, nem ment, azért mert egyik se te voltál. Nekem mindig is te kellettél, csak féltem lépni nehogy elrontsam a barátságunkat és ezzel elveszítselek.- fakadtam ki. -Szeretlek.- mondtam ezt a varázslatos szót a lány anyanyelvén, amit már öt éve el akarok neki mondani. Majd vártam mit fog lépni.