Elérhetetlen // Befejezett

Tizenegyedik

Eljött a december és Gergely minden nap, minden órában velünk volt, amikor csak tudott.
Az első pár nap jól telt, hiszen elvoltunk, nevettünk és jókat ettünk, anya is végre itthon volt, de aztán elegem lett ebből a családos játékból. Nem tetszett, hogy nem én vagyok a főszerepben, hogy nekem csupán a kislány szerepe jutott.

Egyszerűen nem bírtam nézni, ahogy szeretik egymást. Nem azért, mert nem akartam, hogy az anyám boldog legyen, vagy nem akartam egy mostohaapát. Csupán azért éreztem ezt, mert én is szerettem őt és bár tudtam, hogy semmi esélyem nála, jó volt néha, titokban úgy rajongani érte, mint a suli összes lánya.

Persze Gergely szemében csupán egy kislány vagyok, aki amúgy is tizenhét évvel fiatalabb nála, a mostoha lánya és emelett még a tanítványa is.
Semmi értelme az egésznek.

Mióta bejelentették hivatalosan is, hogy anya gyereket vár, elkezdtek eladó lakásokat és házakat nézni, hogy legyen helyünk. Baba holmit vásároltak és ha lehetséges, az eddiginél is jobban magamra maradtam.
Boldognak kellett volna lennem, de képtelen voltam rá és rettentően zavart, hogy nem tudom ezt elfogadni és még mindig úgy érzem, halálosan szerelmes vagyok belé.

Az osztály lányai mind odavoltak érte és mit sem tudtak arról, hogy a nője terhes. Én persze mindent tudtam, de mégsem tudtam őt elfelejteni, pedig jobban tettem volna.
Persze úgy elég nehéz, hogy Gergely titokban már elkezdte megszervezni a lánykérést, amihez természetesen asszisztálnom is kell, mégpedig úgy, hogy elmegyek vele gyűrűt venni.
Anyával ugyanakkora az ujjunk és szerinte én úgyis jobban tudom, mi tetszene neki.

A gyűrű vásárlásra egy szerdai napon került sor, amikor az üzletek tele voltak és már ahhoz sorba kellett állni, hogy egylátalán bejussunk az üzletbe.
Végül csak bejutottunk és hosszas válogatás és próbálás után megvettük az egyik, gyönyörű gyűrűt.

Gergely benézett velem a kedvenc ruha üzletembe is, majd meghívott egy Mekire.

A nagy tömegben ketten ültünk és hangosan nevettünk, miközben egészségtelen kaját ettünk. Ez akár hangozhatna úgyis, mintha randiznék valakivel, de ez sajnos nem így van. Éppen életem szerelmével vettem meg a gyűrűt egy másik nő, az anyám számára és mégis vele nevetek.

Másnap különösen rossz kedvvel keltem.
A suliban csak lézengtem,miközben a többiek vidámak és hangosak voltak egésznap.
Tesin inkább leültem, nem volt kedvem erősíteni, a többi órán pedig az asztalra döntve a fejem próbáltam nem elauldni.

Haza érve csak pihenni volt kedvem, így elterültem a kanapén, bekapcsoltam a tv - t, majd lehunytam a szemem.
Néhány órával később magamtól ébredtem és azonnal a telefonomhoz nyúltam, ahol egy olyan személytől kaptam, akiről soha nem gondoltam, hogy írni fog.

Szilvii: tíz képet küldött

Szilvii: Azt hitted, nem tudom meg, hogy a férjjelöltemmel randizgatsz? Mit kerestetek az ékszer üzletben?

Adél: Ez nem az aminek látszik....

Szilvii: Ezt hagyd meg az igazgatónak. Remélem tudod, hogy azonnal repülsz innen!

Adél: Nem teheted ezt!

Szilvii: Miért is nem?

Adél: Mert nem csak én repülök hanem Gergely is. Utána sehol nem kap majd munkát. Ezt akarod?

Szilvii: Ez az egy a szerencséd, te ribanc! Viszont ennyivel engem nem rázol le. Ha nem akarod, hogy kiderüljön, tartozol nekem.