Elérhetetlen // Befejezett

Tizenkettedik

Miután egész éjszaka forgolódtam és maximum három órát aludtam, azt sem egyhuzamban, reggel fáradtan és idegesen másztam ki az ágyból.

Anya már elment, így megint egyedül voltam. Meg sem próbáltam széppé tenni magam, hiszen semmi értelme nem volt.
Bedobtam néhány tanszert a táskába, majd elindultam a suli előtti parkba.

A parkban Szilvi ördögi vigyorral az arcán várt rám, karjait egymásba fonta.

– Mit akarsz?

– Nem is köszönsz, Adél? Pedig én azt hittem, hogy te vagy a legjobb barátnőm.

– Fogd már be és mondd, mit kell tennem, hogy leszállj rólam!

– Hát így beszélsz a barátnőddel?

– Kérlek, Szilvi, haladjunk már – sóhajtottam fáradtan.

– Oké. De mielőtt bármit is mondok, tudnod kell, hogyha Gergely nem kapna büntetést, akkor már rég szóltam volna a dirinek.

– Tudom.

– Rendben. Szóval. Gergő minden tesi óra után a szertárba megy. A kulcs az ajtóban van. Neked csupán annyi a dolgod, hogy bezárod oda.

– És ez nekem, sőt neked miért jó?

– Nekem azért, mert ebből iszonyú balhé lesz. Neked pedig azért, mert nem csapnak ki.

– Miért vagy ebben annyira biztos?

– Egy ilyen miatt maximum fegyelmi tárgyalást tartanak, de a te esetedben ezt elfelejtik. Kapsz egy adag fejmosást és egy igazgatói rovót. Ennyi.

– És utána békén hagysz?

– A szemed előtt törlöm ki mindenhonnan a képeket.

– Rendben – kezet ráztam vele, a megállapodás érvényesítéseként.

– És Adél, – szólt utánam – a kulcsokat tartsd magadnál!

Ördögi vigyorral nézett utánam én meg csak besétáltam a suliba, készen életem legnagyobb hülyeségére.

Nem volt tesi óra, így az egyik osztály órája után voltam kénytelen megtenni, amit kellett.
A folyosón mindenki velem szemben sétált, csak én mentem a tornaterem felé.

Idegesen léptem be a terembe, ahol senki nem volt, csak a szertárból hallatszott néhány zaj. Amilyen gyorsan csak tudtam, az ajtóhoz siettem, becsuktam, majd kulcsra zártam.
A kulccsal a kezemben kirohantam a folyosóra, majd vissza a terembe.

A szívem ezerrel vert, miközben elkövettem ezt az őrültséget. A terembe érve sem tudtam lenyugodni. Szilvi végig engem figyelt és idegesítően vigyorgott.

A tanár bejött, hogy elkezdjük az órát, a telefonom pedig megrezzent. Óvatosan előhúztam a zsebemből és rápillantottam a kijelzőre.

Gergely: A szertárban vagyok

Adél: Mégis mit kezdjek ezzel?

Gergely: Mondjuk segíts! Esküszöm, ha kijutok innen, megkeresem azt, aki ezt tette!

Adél: Sajnálom, órám van.

Elrejtettem a készüléket és idegesen doboltam az ujjaimmal.
Azon az órán fogalmam sincs, mit vettünk, de egyenlőre semmi nem történt.

A következő órára kissé késve érkeztem, mert a szünetet az udvaron töltöttem és mire ráeszméltem, hogy becsengettek, már legalább öt perce ment az óra.