Elérhetetlen // Befejezett

III Második

Az évnyitót követő két tanítási napon rájöttem arra, hogy Gergely csak az iskolában beszél velem, otthon nem. Otthon ugyanazt csinálja, amit egész nyáron tett. Úgy tesz, mintha nem is léteznék. Valószínű, hogy azért csinálja ezt, mert még mindig haragszik rám. Hogy amiatt a bizonyos decemberi péntek este miatt, vagy a netre feltöltött béna képe miatt, azt még nem tudom. Az is lehet, hogy mindkettő miatt dühösen rám.
Ezenkívül arra is rájöttem, hogy rettentően idegesíti őt, ha a két új osztálytársammal, Leventével és Patrikkal lógok.
Miután a két fiú már az első napon leült mellém és beszélgetni kezdett velem, megtudtam, hogy nagyon jó fejek és viccesek. Az egyetlen dolog, ami egy kicsit zavar bennük, az az, hogy bagóznak, de ettől el tudok tekinteni, főleg ha arról van szó, hogy közben még Gergelyt is idegesíthetem.

Gergelyt egyébként feltűnően sokszor láttam a szünetekben az udvaron és a folyosón, ami a termünk előtt van. Nem tudtam eldönteni, hogy anya akarja, hogy figyeljen, vagy vigyázzon rám, vagy egyszerűen tényleg annyira mérges rám még mindig, hogy az alkalmat keresi, amikor fájdalmat okozhat nekem.

Az első héten például, amikor már elkezdődött a rendes tanítás, egyből meg is alázott az egész osztály előtt. A keddi felmérőm ritka szarul sikerült, erről persze ő tudomást szerzett és a pénteki osztályfőnöki óra keretében leszidott.
Az egész osztály néma csendben, lehajtott fejjel ült, míg engem felállított és ordított velem.

– Az anyád szerinted mit fog szólni?

Ez a beszólás volt a legaljasabb és erre a beszólásra kivétel nélkül mindenki felszisszent. Mindenki pontosan tudta, hogy az anyámmal együtt vannak, sőt, a legtöbb osztálytársam számára már az is kiderült, hogy mi ketten nem kifejezetten vagyunk jóban, ő meg még idegesít ilyenekkel.

– Ez a Dudás tényleg ekkora paraszt? – csapódott hozzám az óra végén Levente és a vállamat átkarolva lépdelt mellettem. – Mindig ilyen volt?

– Aha – feleltem a számat elhúzva, miközben eszembe jutott, hogy korábban milyen volt a kapcsolatunk.

– Nem igaz, korábban rendes volt, csak aztán történt az a.... – Maja hirtelen elhallgatott, mire a fiúk kérdezősködni kezdtek, én pedig duhsen meredtem a lányra.

– Miről beszélsz, Maja?

– Semmi, úgy értettem, hogy mint tanár, régebben rendesebb volt. Csak aztán volt egy kis balhé a szertárral, de egyébként ennyi.

A fiúk felvont szemöldökkel néztek rám, várva a magyarázatomra. Dühösen ingattam a fejem, majd elmagyaráztam nekik, hogy egyszer, viccből bezártam Gergelyt a szertárba és azóta pikkel rám is és az egész osztályra. Szerencsére Levi és Patrik nem firtatták tovább a témát, majd elköszöntek tőlünk és elváltak útjaink. Ők mentek cigit venni, mi pedig Tündéhez indultunk.

Még a nyáron szoktunk rá arra, hogy a péntek délutánokat és esetenként a szombat délelőttöket a nagynénémnél töltjük. Tünde házában nyugi van, Majával nem kiabál senki, nekem pedig nem kell a húgom bőgését hallgatni és Gergely unott pofáját nézni.

– Ne mondd, hogy nem mentettem jól a helyzetet.

– Jobb lett volna, ha nem is kell menteni. Nem akarom, hogy bárki bármit megtudjon arról, ami tavaly volt. Le akarom zárni. Az már a múlt.

– Bocs, ígérem, többször nem szólom el magam.

– Semmi baj – néztem Majára kissé megenyhült arccal, majd magamra erőltettem egy mosolyt és úgy sétáltunk tovább.

– Milyen napotok volt?

– Szar – feleltük egyszerre.

Megöleltem Tündét, majd mosolyogva vettem egy sütit a tálcáról és felsiettem Maja után a lépcsőn.
Órákig beszélgettünk, nevettünk és csak jól éreztük magunkat. Jó volt, hogy ismét itt a hétvége és nem kell attól félni, hogy másnap mit mond majd Gergely. Nem számított, hogy mi lesz, mert jól éreztem magam.