Elérhetetlen // Befejezett

III Harmadik

A hétvégém borzalmasan telt. Anya folyamatosan csicskáztatott valamivel, miközben Gergelynek eszébe sem jutott volna segíteni és emelett még folyamatosan idegesített is. Végig azt akarta elérni, hogy kiboruljak és elküldjem őt a francba. Nem tagadom, sokszor igen közel járt ahhoz, hogy tényleg kiabálni kezdjek vele, de nem adtam meg neki azt az örömet, hogy miatta ismét rosszban legyek az anyámmal.
Ehelyett vasárnap eldöntöttem, hogy én is idegesítem egy kicsit őt. Már tudtam, hogy zavarja, ha Levente és Patrik társaságában lát, így hétfőn el sem mozdultam a két fiú mellől.

– Szia!

– Szia!

Mosolyogva köszöntem vissza Levinek, aki utól ért futás közben és úgy döntött, mellettem folytatja a tíz kört.

– Miújság?

– Szerintem nem ez a legalkalmasabb idő, hogy dumáljunk – nevettem rá, oldaláról nézve az arcát, mire ő is elmosolyodott.

Néhány percig csendben haladtunk egymás mellett, majd úgy döntöttem, hogy meguntam a futást és nem folytatom tovább. Megtehettem, mert igazából egyáltalán nem érdekelt, hogy Gergely mit szól hozzá. Idegesíteni akartam és ha már bosszantom őt, akkor legalább csináljam is jól.
Természetesen azzonal felfigyelt rá, hogy sétálni kezdtem, de mielőtt bármit is reagálhatott volna, megfogtam az oldalam, mintha csak fájna. Gergely erre elfordította rólam a tekintetét, majd a kelleténél kicsit hangosabban szidta le Szilvit, amiért megállt cipőt kötni.

– Na mi van, elfáradtál? – röhögött hátrafelé kocogva Levente, mire mosolyogva megráztam a fejem.

– Csak szeretnéd.

Gyorsítottam a tempót és sprintelni kezdtem. Leelőztem a fiút, de mivel Levi sportos alkat, hamar beért engem és ismét nevetésben tört ki, miközben szaporán kapkodtuk mindketten a levegőt.

– Vicces lány vagy te, Adél. És sosem tudok rajtad kiigazodni.

Mosolyogva vállat vontam és csak futottam tovább. Levente idő közben egyre közelebb jött hozzám, a végén könyöke az enyémet súrolta, mire felnéztem rá.

– Mit csinálsz?

– Idegesíted Dudást, mi? – nézett rám felvont szemöldökkel.

– Én? Soha – tagadtam vigyorogva, mire Levente közelebb hajolt hozzám és a szemembe nézett.

– Én szívesen segítek – súgta édes mosollyal az arcán, mire kissé elpirultam és elkaptam róla a tekintetem.

– Miért gondolod, hogy tudnál nekem segíteni?

– Ugyan már, Adél. A faszi láthatóan utál minket, amiért ennyit vagyunk a közeledben. Ha nem tudnám, hogy az anyád pasija, akkor simán azt hinném, hogy féltékeny, te pedig még ennél is jobban féltékennyé akarod tenni, de mivel tudom, látom, hogy szándékosan bosszantod őt. És mivel engem utál, az sokkal jobban zavarja, ha velem vagy velünk vagy, mintha valami hülyeséget tennél. Az előbb sem szólt semmit, pedig megálltál.

Fintorogva elhúztam a számat, mert a fiú telibe talált. Azt hitte, jól gondolja és tényleg csak idegesíteni akarom őt úgy, hogy emögött nincs semmi. Viszont a féltékenységről szóló mondatában volt igazság. Igenis azt akartam, hogy Gergely féltékeny legyen más fiúkra, amiért ők velem lehetnek. Ráadásul ha ő nem is volt féltékeny, azért erről a mondatról beugrott néhány régi dolog, ami köztünk volt. A kapcsolatunk, amiről régen azt hittem, mennyire különleges és ami miatt reméltem, hogy ő is vonzódik hozzám. Aztán az a hülye péntek este is az agyamba férkőzött, én pedig gyorsítottam a tempón.

Hiába hagytam le ismét a fiút, Levente ismét mellettem kötött ki és a karomat megfogva megállított.

– Valami rosszat mondtam?

A szemébe néztem, amiben azt láttam, hogy valóban aggódik azért, hogy talán valami rosszat ejtett ki a száján. Válaszra nyitottam a számat, de ekkor Gergely iszonyú hangosan és iszonyú sok ideig fújt a sípjaba, mire mindenki odanézett.

– Adél, Levente! Ez nem megfelelő alkalom a romantikázásra! Mindketten indulás, de külön! Levente, nem csajozásra van a tesi óra! Adél, te pedig kérlek, ne előttem pasizz, köszönöm.

Levente a karját széttárva nézett rám, majd amikor Gergely ismét sípolt, hitetlenül nevetve indult tovább. Szomorúan néztem utána, majd én is futni kezdtem.
Amikor Gergely mellé értem, a férfi egyszerűen megragadta a karomat, majd maga mellé állított.

– Mi van? – kérdeztem idegesen, amikor percekig nem szólalt meg, csak fogta a kezem.

– Itt maradsz!

– Elengednél? Kösz.

A férfi végre levette a kezét az enyémről, majd rám sem nézve közölte velem ismét, hogy az óra végéig el sem mozdulhatok mellőle. Összefont karokkal vártam, hogy végre megszólaljon az az átkozott csengő, majd én voltam az első, aki távozott a teremből. Az ajtó előtt megvártam Leventét, akivel Gergely még beszélt egy sort, majd elengedte őt is.

– Mit mondott?

– Szerintem ez nem tartozik rád – vetette oda Gergely, amikor kilépett a fiú mögött a teremből, majd az ajtót becsukva kikerült minket.

Levente rám nézett, majd megvárta, míg a tanár eltűnik a szemünk elől. Ekkor elmesélte, hogy leszidta, mert nem hagyta, hogy teljesítsem a feladatot és még röhögtetett is engem.

– Bocs, hogy miattam kerültél bajba – húztam el a szám, holott egyáltalán nem éreztem magam hibásnak. Gergely egy nagy köcsög, ha azt hiszi, ilyeneket mondhat. Egyáltalán mi az, hogy nem hagyott engem tesizni? Mintha én annyira szívesen csinálnék az óráján bármit is!

– Ne vedd magadra, bolond a fickó – vont vállat Levente, majd az öltözőbe sietett.

Maja már átöltözve lépett mellém és biztosított arról, hogy Gergely szerinte is köcsög volt, amiért az órán beszólt. Vállat vontam, majd én is átöltöztem.
Maja megvárta a folyosón, hogy elkészüljek és együtt indultunk a következő óránkra.
A barátnőm végig arról fecsegett mellettem, hogy a tesi tanárunk mennyit változott az elmúlt nagyjából egy év alatt, miközben én folyamatosan agyaltam.
A gondolataim közt főleg Gergely kimondott szavai kavarogtak.

A nap további részében Levente kevesebbet beszélt velem, de amikor véget ért a tanítás, ismét hívott magukkal a parkba. Boldogan mondtam igent a meghívásra, tudva, hogy Gergely ki lesz akadva. És nemcsak azért, mert a fiúkkal leszek, hanem azért is, mert biztos voltam benne, hogy anya megint utánam küldi majd. Akkor pedig kereshet akár órákig is.

Csak este nyolckor értem haza, anya pedig már beállította Gergelyt az ajtóba, hogy fogadjon engem.

– Hol voltál?

– Sétáltam – közöltem egyszerűen, majd ledobtam a táskámat és a szobám felé indultam.

– Tudod, hogy mennyit kerestelek? Komolyan mondom, Adél, elegem van belőled! Anyád halálra aggódja magát miattad, te pedig órákra eltűnsz!

– Ha aggódik, majd közli velem ő. És nem te, világos? Egyébként sem értem, miért idegeskedsz mostanában annyit! Örülnöd kéne, hogy végre találtam egy olyan fiút, aki bejön nekem.

Vigyorogva néztem a szemébe, majd látva a döbbent arcát, elégedetten bólintottam és a szobámba siettem. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd elterültem az ágyamon.