Elérhetetlen // Befejezett

II Kilencedik

Feszengve léptem be a suliba.

Az épületben a már az álmomban is látott káosz kép tárult elém, így a lehető leggyorsabban menekültem a termünkbe. Maja azonnal a nyakamba ugrott és boldogan kezdett cseverészni velem. Egyáltalán nem zavarta őt, hogy az egész délelőttöt együtt töltöttük és az összes sztorit, amit tíz perc alatt elhadart nekem, hallottam már a készülődésünk ideje alatt is.
Körmeimel feszülten doboltam az asztalon, miközben Maja szövegelését próbáltam figyelmen kívül hallgatni. Végülis ha visszakérdez, simán visszamondom neki a fél életét, hiszen mindig szófosásos, ha izgul, így elég sok dolgot tudok róla, ami amúgy nem feltétlen tartozna rám. De hát ezért vagyunk mi barátok. Ő beszél, én hallgatok, én kiakadok, ő vigasztal.

A buli kezdése előtt pár perccel lesiettünk a feldíszített tesi terembe, ahol már szinte mindenki izgatottan várakozott. Az álmommal ellentétben itt nem volt keringő, viszont szép ruhák és király választás az igen. Néhány beképzeltebb lány már akkor úgy viselkedett, mintha a fején lenne a már az egyébként papírból készült korona. Tették magukat vagy a pasijukkal, vagy a királyi címre esélyes fiúnak. Természetesen Szilvi kihúzott háttal, felszegett állal vigyorgott az egyik sarokban, mintha már nyert volna és nagyon szívesen letöröltem volna azt az irritáló vigyort a pofájáról, de Maja soha nem engedett el. Amikor mosdóba mentem, még akkor is jött utánam és szüntelenül magyarázott.
Amióta ismerem, még nem sikerült megfejtenem, hogy vajon azért dumál ennyit, hogy engem szórakoztasson, vagy azért, mert otthon középső gyerek és kevés figyelem jut neki. Majd egyszer talán megkérdezem tőle.

A buli egyébként remek hangulatban telt. Sikerült magam egy kicsit elengedni és egy idő után Majával csatlakoztunk pár osztálytársunkhoz, akikkel nagyokat röhögtünk.
Vettünk kaját és innivalót a büfében, beszélgettünk és jól éreztük magunkat, majd amikor jöttek a jó számok, felálltunk és táncolni kezdtünk.
Néhány szám lement és mi mind önfeledten táncikáltunk, amikor az én buli hangulatom egy másodperc alatt tűnt el. Tánc közben ugyanis véletlenül találkozott a tekintetem Gergelyével, aki a terem szélén állt és összefont karokkal bámult. Engem.

– Mi van, Adél? Elfáradtál? – nézett rám kipirult arccal Maja, majd tovább ugrált.

– Nem, csak... – kezdtem, de inkább úgy döntöttem, nem magyarázkodok – Mindjárt jövök, megyek a mosdóba.

Ott hagytam a társaságot, akik változatlanul ugráltak tovább és a mosdóba siettem. Kezeimmel a csap szélén támaszkodva néztem a tükörbe és próbáltam lenyugodni.
Felejtsd el! Ne foglalkozz vele!
Leöblítettem az arcom egy kis vízzel, majd visszamentem a buli helyszínére, a tornaterembe.

A többieket keresve lábujjhegyen nyújtózkodtam, hátha meglátok valakit, de időközben annyian lettek, hogy képtelenség volt őket kiszúrni. Főleg a nálam legalább két fejjel magasabb fiúk között.
Valaki hirtelen elkapta a karom, mire azonnal felé fordultam. Nem a barátnőim voltak azok, hanem Gergely.
Felvont szemöldökkel néztem rá, mire megragadta a derekam, másik kezének ujjait pedig az enyémek közé fonta és mosolyogva nézett rám.

Egy lassabb szám következett, Gergely pedig a terem szélén táncolók közelébe vitt engem, ahol aztán nekiállt táncolni. Velem. És most nem álmodtam. Ez tényleg megtörtént.

– Beszélnünk kell – szólaltam meg felocsúdva a döbbenetből, de velem egyidőben ő is pontosan ezt mondta. – Mondd csak – néztem rá zavartan.

– Mostanában túl sok időt töltesz a lakásunk előtt. Szeretnélek megkérni, hogy fejezd ezt be!

– Én csak....

– Nem érdekel – vágott a szavamba azonnal és már folytatta is. Vigyorogva nézett rám, de közben olyan dolgokat vágott a fejemhez, amik igazán fájtak.

Azt mondta, hagyjam békén őket. Az anyámat. Azt mondta, ne keressem őket, mert nem kíváncsiak rám.
El akartam engedni a kezét, de szorosan tartott, így nem tudtam szabadulni.
Segitségkérőn néztem körbe es amikor megláttam Maját, felsóhajtottam. A legjobb barátnőm vigyorogva lépett hozzánk, majd először Gergelyre, utána pedig rám nézett.

– Az apa – lánya páros végre megbékélt – állapította meg, amit szerinte látott, majd a telefonját felemelve lőtt rólunk néhány képet. – Hagylak is titeket, bizonyára rengeteg dolgok kell megbeszélnetek.

Maja egyszerűen elsétált, én pedig ott maradtam Gergely szorító kezei közt.

– Én is mondhatok valamit? – tettem fel a kérdést, de a választ meg sem várva már el is kezdtem. – Szeretném, ha most elengednél.

– Még nem fejeztem be – vigyorgott rám "kedvesen", majd folytatta a beszédet.

Először, amikor táncolni kezdtünk, bocsánatot akartam kérni. De aztán megmakacsoltam magam és miután bunkó volt velem, nem mondtam semmit. Csendben, lehajtott fejjel lépkedtem és vártam, hogy végre véget érjen a szám, vagy Gergely fejezze be a hülyeségeit.

– Nem szeretném, ha a lányom is olyan lenne később, mint amilyen te vagy.

A szívem szakadt meg. A lánya. Az én húgom. Mindkettőnk családtagja, aki még meg sem született, de akitől máris el akarnak tiltani.

– És te mit akartál mondani? – érdeklődött, mikor végre abbahagyta a bántásomat. Felemeltem a fejem és csalódottan néztem a szemébe.

– Azt, hogy szemét vagy.

– Na, miért? Mert nem vagyok kíváncsi egy olyan emberre, aki a saját anyja pasiját akarta lenyúlni?

– Nem – ráztam meg a fejem és már én is szorítottam az ő kezét. Nem bántásból. Nem is azért, hogy viszonozzam eme gesztust. Csupán azért, mert szétvetett az ideg. – Azért, mert esélyt sem adsz nekem, hogy elnézést kérjek. December óta próbálkozok, mindhiába. Azt hittem, hogy legalább te normális ember vagy, ha már én nem. Az pedig, hogy az anyámat is ellenem uszítod, a világon a legszemetebb dolog. Először most is bocsánatot szerettem volna kérni, de megint bunkó voltál velem. Szerinted én hogy érzek? Kiraktatok otthonról! Hozzám sem szóltok! Hagyjátok, hogy magamban őrlődjek, ahelyett, hogy végre leülne ez a kibaszott családnak nevezett három ember és megpróbálná értelmesen megbeszélni a dolgokat.

Időközben megálltunk és én könnyes szemmel néztem az előttem álló férfit, aki nem is reagált semmit. Enyhült a szorítása, majd ujjait lefejtette rólam és szó nélkül sarkon fordulva távozott. Könnyes szemekkel néztem utána, majd az arcomat megtörölve kirohantam a teremből és az iskolából is.

– Vége is a bulinak? – nézett rám Tünde érdeklődve a tv elől, amikor becsaptam magam mögött az ajtót. Szó nélkül bólintottam, majd elterültem az ágyamban.

Maja: négy képet küldött.

Maja: Úgy örülök, hogy sikerült végre megbeszélni mindent.

Maja: Holnap mesélj el mindent.

Maja: Adél, merre vagy? Teljesen eltűntél!

Az utolsó üzenet pár perce érkezett, az többit pedig még akkor küldte, amikor a képeket készítette.
Kinagyítottam a rólunk készült fotót. Maja tényleg nem látta, hogy ez nem békülős kép?
Az én fejem kétségbeesett és ordít rólam, hogy bárhol szívesebben lennék, mint ott, vele.
Gergely álmosolya pedig... Undorító. Még volt képe vigyorgást tettetni, miközben csúnyán beszélt velem és kényszerített arra, hogy végighallgassam.