Elérhetetlen // Befejezett

II Hetedik

Hirtelen ültem fel az ágyamban és sűrűn emelkedő mellkassal, kissé kábán néztem körbe a szobámban. Csak egy hülye álom volt!
Fejbe csaptam magam, majd ledobva magamról a takarót dühösen nyomtam ki a folyamatosan szóló ébresztőmet.
Hanyagul összedobtam az ágyat, ami rosszabb állapotba került, mint amiben előtte volt, majd magamban fortyogva indultam ki a szobámból.
Természetesen a kislábujjamat bevertem az ágy lábába, így egy igazán szépre sikeredett káromkodás sorozat után, az ajtómat hangosan becsapva léptem ki a szobából.

– Mi ez a rossz hangulat? – kérdezte Tünde kedvesen mosolyogva és már terített is nekem.

– Rosszat álmodtam – fújtattam dühösen, majd leültem az asztalhoz. Tünde visszatartott nevetéssel figyelte, ahogy bosszankodok, én pedig ettől még mérgesebb lettem.

– Vigyázz, fo... – kezdte volna, de addigra már a számban volt a frissen készült pirítós. Pár másodperccel később pedig a tányéron landolt a nem túl gusztusos, nyálas reggeli, ami teljesen leégette a nyelvemet.

Az elém rakott pohár felé nyúltam, de olyan ügyes voltam, hogy sikerült kiborítani belőle az összes folyadékot. Dühösen csaptam az asztalra, ami miatt a tenyerem kezdett bizseregni, így inkább felálltam és a biztonság kedvéért, csak mert haragudtam rá, belerúgtam egyet az asztalba. Rohadtul fájt.

– Én feladom – sóhajtottam fel elcsukló hangon és a hajamba túrva, a szememet lehunyva igyekeztem lenyugodni.

Tünde kedvesen átölelt, majd elküldött felöltözni. Amíg én magamban zsörtölődve rángattam fel magamra a ruhákat, addig ő új reggelit tálalt fel nekem, ami nem más volt, mint egy kis tányér müzli. Gyorsan a számba kanalaztam a reggelit, majd Tündével együtt léptünk ki a házból. Ma reggel elvitt engem, mielőtt bármi baleset ért volna, így a suli előtt gyorsan kipattantam a kocsijából, ő meg már el is hajtott az utcából.

– Szép jó reggelt! – kiabált rám Maja és hogy teljes legyen a frász, még a vállamat is megragadta közben.

– Majdnem leütöttelek – fordultam felé, mire a barátnőm halkan kuncogott, majd karon ragadva húzni kezdett az iskola épületébe.

– Az én kedvemet ma semmi nem ronthatja el – kezdte vigyorogva, amire én csak morogtam valamit magamban. Valami olyasmi volt, hogy az enyémet meg már nem lehet ennél jobban elbaszni. Aha, hittem én ezt reggel háromnegyed nyolckor az iskola előtt.

Az épületbe belépve a tömeg azonnal magába szippantott minket, így egymás kezét szorosan tartva próbáltuk magunkat kiverekedni a folyosó szélére, miközben Maja azt ecsetelte nekem, hogy miért van annyira jó kedve. Hiába próbáltam rá figyelni, egyszerűen lehetetlen volt abban a nagy tömegben és hangzavarban, így csak bólogattam, de fogalmam sem volt, hogy mire. Délután megtudtam. Beálltunk segíteni a suli díszítésébe. Ami a tornateremben volt és természetesen Gergely is ott tartózkodott.

– Ugye csak szórakozol velem? – kérdeztem felvont szemöldökkel, a terem ajtajában állva, készen arra, hogy bármelyik másodpercben elhúzzak onnan. Akár Majával, akár egyedül.

– Most miért? Tök jó móka lesz – nézett rám ragyogó tekintettel, mire unottan forgattam a szemem és a valódi véleményemet elhallgatva, egy szó nélkül követtem.

– Megtisztelnek a jelenlétükkel – vetett ránk egy gyors pillantást Gergely, majd egy levegővel ledarálta, hogy mit csináljunk és már tovább is állt.

– Naa, legalább hozzád szólt – simította meg kedvesen a karomat Maja, majd egy dobozt felkapva elindult, hogy csinálja, amire kérték.

Másfél órán keresztül voltunk ott es a végére már nagyon elegem lett. Maja egy létrán állt, várva, hogy adjam neki a boákat és egyéb díszeket, amiket felaggathat. Sokszor terelődött el a figyelmem, ilyenkor pedig a barátnőm hangosan kiabált rám, hogy haladjak már. Általában ilyenkor Gergelyt kerestem a tekintetemmel és amikor ő éppen mással volt elfoglalva, nyugodtan bámulhattam őt szomorú arccal és hatalmas gombóccal a torkomban.

– Mára végeztünk! – kiáltotta el magát, miután ellenőrizte az időt a telefonján. Maja leugrott a létráról, majd a kezét leporolva a kijárat felé indult.

– Nem jössz? – fordult vissza széttárt karral, mikor feltűnt neki, hogy nem megyek utána.

– Menj csak. Nekem még van egy kis dolgom.

Maja a vállát vonogatva távozott, én pedig megvártam, amíg rajtam kívül már csak egy személy marad ott. Gergely. Az ujjaimat tördelve léptem hozzá közelebb az üres teremben és éreztem, ahogy eluralkodik rajtam a pánik. A kezeim remegtek, a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett, az agyam pedig egyszerűen leblokkolt, amikor megálltam a háta mögött. Néhány percig álltam mögötte, mire észlelte vagy csak elkezdte őt zavarni, hogy ott vagyok.
Felvont szemöldökkel nézett rám, én pedig nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de a szavak a torkomra fagytak. Képtelen voltam megszólalni.
A férfi összefont karokkal, felvont szemöldökkel, érdeklődve várta, hogy mondjak már valamit, de hiába csuktam be a szám, majd nyitottam ki újra, nem tudtam mit mondani. Szerettem volna, de az agyam leblokkolt én pedig jól beégtem előtte. Immár sokadszorra.

– Szeretne valamit mondani, vagy csak tátog itt nekem, mint valami hal? – kérdezte türelmetlenül, mire csalódottan néztem rá és a fejemet megrázva indultam ki a teremből. Lehajtott fejjel sétáltam és a cipőmet néztem, ahogy minden lépéssel előrébb kerül a tornaterem koszos padlóján. Olyan lassan mentem, mint még soha és nagyon reméltem, hogy Gergely mond még valamit, de ez nem történt meg.

Hamar elértem az ajtót, még úgyis, hogy szándékosan lassan mentem, így lemondóan léptem ki a teremből. Megint nem tudtam beszélni vele, pedig ő már legalább szóba állt velem.

– Beszéltetek? – termett előttem hirtelen Maja, mire némán megráztam a fejem és éreztem, hogy nem sok kell a síráshoz. – Semmi baj, majd legközelebb.

Maja vigasztalónak szánta a szavait, nekem mégsem úgy hatottak és kitört belőlem a sírás.

– Hé, semmi baj! – vont magához óvatosan és átölelve hagyta, hogy lenyugodjak.

Most nem kellett sok idő, mert nem akartam az iskolában összetörni, főleg, hogy tudtam, Gergely valahol a közelben van és ha ő is elindul haza, akkor elkerülhetetlen, hogy összefussunk. Gyorsan megtöröltem az arcom és elléptem Majától.

– Minden rendben. Tényleg – bizonygattam leginkább saját magamnak és hátrafelé lépkedve távolodtam el a barátnőmtől. – Minden. Rendben.

Maja aggodalmas arccal nézett utánam, egészen addig, amíg meg nem fordultam és sietve távoztam az iskolából.
A hideg és esős időben egyedül sétáltam haza és próbáltam magam egy kicsit motiválni, de nem nagyon jött össze. Úgy éreztem, teljesen szétestem és szükségem volt néhány nap pihenésre. Vagy legalább egyre.