Elérhetetlen // Befejezett

III Ötödik

– Akkor, hova menjünk? – érdeklődött Patrik, miközben a bejárati ajtó előtt álltunk és néztük, ahogy odakint szakad az eső.

– Anyám egy drogos alkesz – tette fel a kezét Maja, mire a két fiú is azonnal talált valami kifogást és mind az én arcomat fürkészték.

– Ha gondoljátok, mehetünk hozzánk – motyogtam halkan, tudva, hogy anya elvitte otthonról a húgomat a tegnap esti igazgatós kiakadása után.

Maja és a fiúk boldogan sétáltak mellettem, míg én lehajtott fejjel kullogtam az utcákon és mind szarrá áztunk.
A nap folyamán alig szólaltam meg. Az nem bántott, amit Gergely tett, valamilyen szinten még meg is értettem, az viszont zavart, hogy anya ismételten dühös rám.

A lakásba érve a fiúk azonnal becsörtettek a nappaliba, Maja pedig a konyhába indult, valamilyen rágcsa után kutakodva.
Fáradtan huppantam le a kanapéra, mellém pedig Levente vetette le magát és kezével átölelte a vállam.
Maja az összes létező chipset és kekszet behozta és elénk dobta. Patrik bekapcsolta a tv – t, de jó film hiányában rögtön ki is kapcsoltuk és inkább indítottunk valamilyen zenét.
Ahogy telt az idő, én is egyre jobban éreztem magam. Velük röhögtem a poénokon és én is meséltem vicces sztorikat, amik velem történtek meg. Rendeltünk egy pizzát, majd amikor megérkezett, közösen elfogyasztottuk.
Pár óra elteltével a szobámból előkerült néhány rég elrakott társas, amik már évek óta álltak használatlanul egy dobozban, a szekrény mélyén. Tekintve, hogy anya mindig eléggé elfoglalt szülő volt, nagyjából sosem játszottunk, így azt sem tudom, minek vannak nekem ilyen játékaim. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy egyszer, még amikor Gergely és anya csupán néhány hete ismerték egymást, játszottunk egyet hárman. Keserű mosolyra húztam a számat, majd ledobtam a szoba közepére, a szőnyegre a dobozt és törökülésben én is helyet foglaltam a barátaim alkotta kis körben.
Remekül szórakoztunk, egészen addig, amíg a bejárati ajtó ki nem nyílt és Gergely be nem lépett rajta.
Meglepetten vonta fel a szemöldökét, majd végignézett rajtunk és sóhajtva megrázta a fejét.

– Tanár bá', nem jön velünk játszani? – nézett rá nevetve Patrik, mire Gergely dühösen nézett ránk.

– Indulás! Vége a bulinak!

– Ne már, még két lépés és mi nyerünk. Ne legyen már ünneprontó, tanár bá' – nyavajgott Levente, miközben Maja már feltápázkodott és én is éppen felegyenesedtem, hogy a férfi szemébe nézhessek.

– Adél, kérlek küldd el a barátaidat! Nekem ehhez most nincs idegzetem – nézett rám szinte könyörgő tekintettel, mire lemondóan sóhajtottam. Tudtam, hogy a délután folyamán értekezlet volt, amit nagyon utál és el tudtam képzelni, hogy ezt mennyire utálhatta, tudva, hogy ez lesz számára az utolsó ebben az iskolában.

– Srácok, sajnálom, de vége a bulinak – néztem rájuk és nagyon reméltem, hogy nem kínlódnak és megértik, hogy menniük kell.

Maja már az ajtóban állt, teljesen felöltözve, a cuccait fogva, miközben a fiúk kedvetlenül álltak fel a szőnyegről és arról panaszkodtak, hogy mennyire igazságtalan ez így.
Átöleltem a legjobb barátnőmet, majd intettem a fiúknak és becsuktam utánuk az ajtót.

– Rendet raknál?

Gergely leült a kanapéra, lábát felrakta a kisasztalra, majd benyomta a tv – t. Letérdeltem a földre és elkezdtem összepakolni az üres pizzás dobozt, a játék darabjait és a chips morzsákat.

– Arrébb mennél? Nem látok tőled.

A szememet forgatva pakoltam tovább, meg sem hallva ezt a beszólást. Próbáltam magam minél hamarabb túltenni azon, hogy elrontotta a bulinkat és igyekeztem elnézni neki, hogy mekkora paraszt.

Anya szombat délután tért haza, addig pedig Gergely és én kedvünkre ölhettük egymást a lakásban. Szerencsére sokáig aludtam, így csupán néhány óra állt rendelkezésre, de azalatt is sikerült úgy felidegesítenie, hogy kiabáljak vele, majd átrohanjak Majáékhoz.
Ahogy azt előre sejtettem, a férfi engem kezdett okolni azért, hogy októberben eltávolítják az iskolából, én pedig kiakadtam rá és igen hamar elkezdtünk egymással kiabálni. 

Vasárnap estére mind lenyugodtunk, én is haza mentem és egy asztalnál vacsoráztunk. Látszólag olyanok voltunk, mint egy rendes család, mi azonban mégis tudtuk, hogy sosem leszünk azok. Arról már csúnyán lekéstünk. Többnyire csak elviseljük egymást, néha balhézunk, aztán ismét fegyverszünetet tartunk. És ezzel sajnos mindhárman, sőt talán mind a négyen tisztában voltunk. Láttam any arcán, hogy nem érzi jól magát ebben a légkörben, éreztem Gergely feszült viselkedésén és minden egyes burkolt beszolásán. És éreztem a húgom nyűgös viselkedésén, hogy ő is érzi. Talán nem tudja pontosan, mi folyik körülötte, de minden bizonnyal érzékeli azt, hogy itt nincs minden rendben.

A vacsora után, aminek mindhárman otthagytuk a nagy részét, szinte egyszerre álltunk fel. Anya összeszedte a tányérokat, majd a konyhába vitte őket, én pedig egy puszit nyomtam az arcára, majd megsimitottam a húgom arcát és a szobámba vonultam.
Órákig feküdtem az ágyban, miközben az ajtó alatti résen beszűrődött a tv fénye, ami hol sötétebb, hol pedig világosabb volt. Nem hallottam jól, hogy mit néznek, de gyanítottam, hogy vagy valami nagyon romantikusat, vagy pedig valami nagyon vicceset, mert anya néha halkan felkuncogott.
A húgom a másik szobában felsírt, mire a kinti folyosón recsegni kezdett a parketta és anélkül, hogy bejött volna megnézni engem, anya elhaladt a szobám előtt és megnyugtatta a húgomat.
Sóhajtva fordultam oldalra és tehetetlenül hunytam be a szemem, félve attól, hogy ez már nem lesz jobb.