Elérhetetlen // Befejezett

II Tizedik

– Adél, el fogsz késni! – rontott be a nagynéném, mire riadtan ültem fel az ágyban.

– Nem csörgött az a hülye telefon! – kezdtem mérgelődni, majd erősen csaptam a homlokomra.

A telefonom ugyanis valószínűleg a régi lépcsőházunkban hever, feltéve, hogy senki nem csórta be. Sietve összekaptam magam, majd kapkodva reggeliztem meg, de persze sikerült leöntenem magam, így már vehettem is át a fekete pólómat egy másikra.

– Mentem! – szóltam az ajtóból Tündének, majd sietve indultam el. A lakásunk felé.

Rohanva közelítettem meg a lakást, de amint a lépcsőházba értem, hiába kutattam a telefonom után, a készüléknek egyszerűen nyoma veszett. Mondjuk ennyi idő alatt csak a hülye nem vinné el onnan.
A suli felé kevésbé sietve és százszor jobban bosszankodva sétáltam.
Amikor Maja megölelt a bejárat előtt, én csak kedvetlenül morogtam egy köszöntést, majd beléptünk a suliba.
A barátnőm elrángatott a büfébe és közben arról csacsogott, hogy milyen jók lettek a rólam és Gergelyről készült képek. A szememet forgatva sétáltam mellette és igyekeztem visszatartani magamban a kiabálást. Nem akartam kiborulni, de amikor negyedjére mondta el, hogy milyen cukik vagyunk, elegem lett és megtorpantam. És nyilván a mögöttem jövő nekem jött.

– Bocs – húztam be a nyakam Szilvia dühös sziszegésére, mire Maja végre észre vette, hogy megálltam és visszasétált hozzám.

– Mi az?

– Á, semmi – kezdtem dühösen. – Eddig csupán négyszer hallgattam meg, hogy milyen "arik" vagyunk Gergellyel. Lennél szíves elmondani még vagy harmincmilliószor?

– Most mi van? Szerinted nem lettek jó képek?

– Maja, azon a képen én minden vagyok, csak ari nem. Ja és cuki, aranyos és édes sem. Azon a képen éppen azt kívántam, hogy bárcsak kimentene valaki Gergely kezei közül. Nem igaz, hogy nem tűnt fel!

– Most, hogy mondod... – kezdett gondolkodni, majd felcsillant a szeme – Tényleg nem vagy cuki. Inkább bunkó, amiért nem örülsz neki, hogy megörökítettem a béküléseteket. Ami egy tánc volt! Pont Vele.

– Maja – rángattam vissza a valóságba. Ő már persze álmodozni kezdett. – Mi nem békültünk ki.

– Ó. Akkor mégis mit csináltatok?

– Pornófilmet forgattunk, szerinted? – néztem rá türelmetlenül, de belőle kitört a nevetés a beszólásomra.

Megragadtam Maja karját és elrángattam végre a büfébe. Már becsengettek, így nem volt sor és egyből kiszolgáltak minket. Illetve Maját. Én csak álltam mellette és unottan nézegettem a büfé kínálatát, miközben a barátnőm felvásárolta a fél árukészletet.

– Nem kéne téged átnevezni Kajára? – néztem rá unottan, amikor végre megkapta a rendelést. Éppen azzal szenvedett, hogy hogyan cipelje el a teremig a három nyalókát, a kólát, a pizzát, a kakaós csigát és a négy adag rágót. Végül sikerült valahogy és már mehettünk is.

– Azért bebaszna, ha ti tényleg pornófilmet forgatnátok – kezdett bele, mire sóhajtva kivettem a kezéből egy csomag rágót és kibontva a számba dobtam egy darabot.

– Szó szerint – bólintottam és visszadobtam neki a csomagot. Kevesen múlt, hogy a földön landoljon, de végül elkapta. Nagy nehezen.

A matek tanár nem túlzottan örült a késői, ráadásul kajás érkezésünknek, így azonnal mehettünk is vissza a folyosóra egy fenyegetés kíséretében, miszerint értesítik a szüleinket erről. Nem akartam mondani, de az enyémeket aztán értesíthetik. Apámat nem is ismerem, az anyám éppen nem hajlandó szóba állni velem és kirakott otthonról, a mostohaapám pedig... Nos, ő a kicsnegetést követően már értesülni is fog róla.