Elérhetetlen // Befejezett

III Első

– Te ezt tudtad és nem szóltál róla? – meredt rám Maja hitetlenül, mire az összes régi és a két új osztálytársam is rám nézett. Fal fehér arccal meredtem a tanári asztal mellé, ahol ott állt összefont karokkal Gergely.

– Nem, én... – kezdtem remegő hangon, de képtelen voltam befejezni a mondatot. Hogy tudtam volna bármit is, ami hozzá kapcsolódik?

– Egy lakásban éltek, ne mondd nekem, hogy nem tudtál róla! – szidott le a barátnőm, mire kínosan elhúztam a szám és lesütött szemmel, halkan sziszegve próbáltam elkussoltatni.

– Ő a maga csaja? – mutogatott felém az egyik új srác, Levente, miközben döbbenten nézett Gergelyre.

– A lányom – jelentette ki egyszerűen, majd a két tenyerét összecsapva belekezdett az órába.

Mindneki felé fordult, hogy láthassa őt, miközben magyaráz, én azonban pislogás nélkül ültem a helyemen.
Bár már a nyár eleje óta egy lakásban éltünk megint, nagyjából öt szót váltottunk egymással a két és fél hónap alatt, amióta anya haza hívott.
Gergely és én úgy kerülgettük egymást a lakásban, mint két olyan ember, aki szívből gyűlöli egymást. Ez ugyan csak Gergely részéről lehetett igaz, ugyanis én nem éreztem iránta dühöt vagy haragot. Egyszerűen csalódott voltam, de valahogy túl kellett rajta tennem magam. Mármint nem a férfin, hanem a tényen, hogy levegőnek vesz.
Én nem szerettem volna, hogy a húgom azt érezze, hogy két olyan személy, akit ő szeret, utálják egymást, de nem tehettem semmit. A dolgoknak két oldala van, így természetesen a mi kapcsolatunk sem csak rajtam múlik.

Fel sem fogtam, hogy mi történt az elmúlt 45 percben, amikor megszólalt a csengő, Gergely, az új osztályfőnök pedig távozott a teremből. Az első óra végeztével pedig mindenki azonnal felpattant és klikkesedni kezdett. A terem zajos lett, folytatódtak a sztorizgatások a nyárról és az ötletelések a szeptember végén esedékes kirándulásra.

– Lépek büfébe. Hozzak valamit? – ajánlotta fel Maja kedvesen, de én csak megráztam a fejem, ő pedig a vállát vonogatva elsietett.

– Kajak a Dudás lánya vagy? – lépett mellém Levi, mögötte pedig Patrik is megérkezett. Még mindig sokk hatás alatt álltam, így kissé kábán néztem fel a fiúkra.

– Aha.

Patrik megkérdezte, hogy leülhetnek – e hozzám, mire megvontam a vállam. Mire Maja visszaért a büféből, Patrik és Levente már mindketten odahúztak maguknak egy – egy széket és mindenféléről dumáltak nekem.

Az órákon semmi izgalmas nem történt. Szokásos szeptember elseje volt, annyi különbséggel, hogy a régi ofőnk helyett Gergely magyarázott a tanári asztal mellől. Maja és a többi lány persze totál odavoltak attól, hogy ezentúl gyakrabban fogunk vele találkozni. Igen, pontosan heti egy órával többször, mint amúgy. Ez valami fantasztikus nagy változás, tényleg.

Amikor végre kiléptünk a suli ajtaján, sóhajtva néztem körül. Maja folyamatosan dumált, én pedig végre kiengedtem a gőzt.

– Csajok! – intett felénk vigyorogva Patrik, mire elmosolyodva én is intettem nekik. – Nem jöttök?

– Valakinek új udvarlói vannak – súgta fülig érő vigyorral a száján, miközben a karomnál fogva húzni kezdett a bagózó fiúk felé.

Igazából utálom a cigi szagot, de nem szóltam semmit, csak megálltam tőlük tisztes távolságban. Maja idétlenül vihogott minden poénon, míg én inkább felmértem a terepet magunk körül. Ahhoz képest, hogy az iskola előtt álltunk, elég sokan voltak. Mindenki a saját bandájával lógott, sokan cigiztek, vagy hangosan nevettek. Magam előtt összefont karokkal figyeltem a többi diákot, amikor megláttam kilépni az ajtón Gergelyt. Azonnal lesütöttem a szemem, majd inkább Levire figyeltem, aki éppen valami nyári sztorit mesélt el. Nevettem én is a többiekkel, de közben már éreztem, hogy újdonsült osztályfőnököm felénk tart.

– Fiúk, itt tilos a dohányzás! – állt meg mellettem összefont karokkal ő is és szigorúan nézett a srácokra.

– Ne már, tanár bá'. Most az egyszer nézze el nekünk – nyavajgott Patrik.

– Nem is hasonlítanak – jelentette ki minden előzmény nélkül Levi, mire a haverja is összevont szemöldökkel kezdett minket vizsgálni.

– És kajak nem.

Gergely idegesen megrázta a fejét, majd ismét a fiúkra szólt, hogy azonnal hagyják abba a bagózást. Végül nagy duzzogva, de elnyomták a csikket.

– Indulhatunk? – fordult felém a férfi, mire érdeklődve néztem rá.

– Hova is?

– Haza.

– Aha, ööö... Nem! Menj csak nyugodtan, megyek majd én is. Valamikor.

– Adél, kérlek szépen, nincs kedvem veled vitatkozni! Indulj a kocsihoz!

– És ha nem?

– Ne feszítsd túl a húrt! – sziszegte dühösen, majd a karomat megragadva húzni kezdett.

– Ez fáj! – szóltam rá mérgesen, de nem engedett el. Egészen a kocsiig vonszolt. – Most ezt miért kellett?

– Elhiheted, hogy lenne jobb dolgom is, mint veled kocsikázni, de az anyád ragaszkodott hozzá, hogy tanítás után egyből haza vigyelek.

– Kösz, hogy velem is közölte – pattantam be dühösen, majd erősen kezdtem rángatni az övet.

Egész úton csendben ültünk egymás mellett. Gergely feszülten vezetett, én pedig idegesen doboltam a combomon. Amikor megálltunk a ház előtt, szó nélkül szálltam ki, majd jó erősen becsaptam az ajtót. Nem vártam meg, hogy ő is kiszálljon, hanem felsiettem a másodikra. Az ajtóban dühösen dobtam le a táskát, ami hangosan landolt a padlón, majd lerúgtam magamról a fekete sportcipőt.

– Ne csináld ezt velem! – ért fel Gergely és maga után becsapva az ajtót mérgesen nézett rám.

– Mit?

– Komolyan mondom, Adél, ha tovább szemtelenkedsz...

– Mi ez a lárma? – sétált ki anyu a szemét dörzsölgetve a hálóból. – Alíz alszik!

– Bocs – sziszegtem és a szobámba vonultam.

A délutánt a szobámban töltöttem és vagy a telefonomat nyomkodtam, vagy pakolásztam a cuccaimat. Levente és Patrik ismerősnek jelöltek, sőt, Levi rám is írt, hogy minden rendben van – e. Mosolyogva olvastam el az üzenetet, majd válaszoltam neki, hogy persze.
Órákon keresztül írkáltunk egymással és rájöttem, hogy nagyon jó fej. Folyamatosan nevettem a hülye poénjain, és én is egyre jobban megnyíltam előtte, egyre több dolgot meséltem el magamról. Végül úgy búcsúztunk el egymástól, hogy másnap reggel találkozunk a suli előtt.