Kamu vagy valóság

5.fejezet

William szemszöge

Itt ülök ezen az unalmas vacsorán.
El sem hiszem, hogy anyáék rátudtak venni arra, hogy most itt üljek és hallgassam a felnőttek unalmas beszélgetését és figyeljem morcos lány nem túl kedves arckifejezését.
De valamelyik gyermeküket mindenképp akárták vinni, és mégis csak jobb ha én jöttem, mint Lidia.

Na mindegy, majd csak kibírom valahogy...

-És hány beteg van naponta? -kérdezi anya, morcos lány anyjától, Margaret-től.

Igen, megengette, hogy tegezzem.
Az apja, Robert is jófej volt, megengette, hogy Mr. Jones-nak szólítsam.

Ebből gondolom érezhető, hogy mennyire jófej...

Mióta itt vagyok csak a munka a téma, meg a város. Mikor már megelégelem ezt az "érdekes" beszélgetést, megszólalok.

-Merre találom a mosdót? -kérdezem meg ami elsőnek az eszembe jut.

-Majd én megmutatom! -pattan fel morcos lány.
Ez meglepett, de gondolom neki is mindegy hova, csak menjen innen.

-Meg is akarsz várni? - kérdezem tőle amint már az ajtóban állok.
Mintha mondani akarna valamit, de nem várom meg, hogy mit, csak szimplán belépek az ajtón.

Miután kezet mostam visszasétáltam az asztalhoz.
Semmi sem változott mióta elmentem, még a téma is ugyan az.

Csak ülök és hallgatom tovább a felnőttek beszélgetését... Nem igazán tudok hozzászólni a témához. Meg őszintén nem is nagyon akarok.
Morcos lány is inkább telefonozik, minthogy őket hallgassa.

Talán nekem is telefonoznom kéne?
Játszom el a gondolattal...

-Beszélni szeretnék veled! -hajol közelebb morcos lány, ezzel teljesen kizökentve engem gondolatomból.

-Hallgatlak! -suttogom.

-De nem itt! Gyere a konyhába. Ott majd elmondom! -adja meg az utasítást, majd feláll és elsétál. Gondolom a konyhába megy...

Pár perc után követem én is.

-Mi volt olyan fontos, hogy nem tudtad ott elmondani? -kérdezem amint mellé sétálok.

-Lenne egy nagyon furcsa ajánlatom. Vagyis inkább kérésem, mert te nem igazán nyernél ezzel semmit, csak én! -kezd el beszélni s közben tördeli az ujját. Ideges, ez látszik is rajta.
Nem igazán értem, hogy mit akar, elég zavaros amit mond.

-Azt hittem nem kedvelsz.. -mondom zsebredugott kézzel.

Végülis csak olyantól kérsz segítséget akit kedvelsz, nem?
Vagyis én így tudom...

-Ez most, hogy jön ide? -kérdezi szemöldök ráncolva.

-Hát úgy, hogy állitólag nem kedvelsz, most meg kérni szeretnél tőlem valamit. És a kettő nem... -kezdem, de félbeszakít.

-Nézd! Szükségem van a segítségedre valamiben. Ne fussunk felesleges köröket. Fel teszem a kérdést te pedig vagy segítesz vagy nem! -válaszol már sokkal magabiztosabban.

-De magabiztos lettél hirtelen! -mondom szórakozottan.

Ha őszinte akarok lenni, tetszik ez a helyzet...  A bajba jutott királylány aki segítséget kér a szőke hercegtől.

-Oké, inkább hagyjuk! -mondja, majd készül visszamenni, de én ezt nem engedem. Elkapom a karját, hogy ne tudjon elmenni.

-Jó, bocsi! -sóhajtok.
-Mit szerettél volna kérdezni, vagyis.... kérni tőlem? -kérdezem, majd elengedem a kezét.