Kamu vagy valóság

22.fejezet

- Megyünk? -kérdezek rá.

- Igen -feleli lazán.

Nem tudom eldönteni, hogy most röhögjem szembe vagy fejeljek be neki. Mégis, hogy mer dönteni nélkülem? Hogy mer a nevembe beszélni?

- Jaj de szupi, reméltem, hogy igent fogtok mondani az ajánlatra. -mosolyog Lidia. Egy pillanatra úgy érzem mintha őszinte lenne ez a mosoly.

- Várj én még nem... -kezdem, de William ismét közbe szól.
Pedig nem emlékszem, hogy "szakítsuk félbe Emilyt" nap lenne ma. Mégis ma valahogy nem engednek szóhoz jutni.

- Menj bele, úgyis tartozol nekem! -suttogja, hogy csak én halljam.

- Te meg miről beszélsz? -kérdezem.

- Még jóvá kell tegyed a bulin történteket. Vagy azt már elfelejtetted? Itt az alkalom, ha most igent mondasz minden bűnödet megbocsájtom -kacsint.

- Társaságban nem illik súgdolózni. -szakítja félbe beszélgetésünket Lidia.
- Szóval mit mondasz Emily?

William-re nézek. Most komolyan igent kéne mondanom? Eltölteni ezekkel egy hétvégét? Túl élném e egyáltalán? Nem is tudom, hogy melyik személyt lesz a legnehezebb elviselnem. Az egyik az exem, a másik az idegesítő barátnője aki folyton rosszat akar nekem, a harmadik meg William, aki folyton az agyamra megy.

Szóval az igazán fontos kérdés, hogy bevállalom e ezekkel az emberekkel azt a hétvégét vagy sem...

A válasz...

- Igen, megyünk! -mondom ki nagynehezen.

William győztesen vigyorog. Legszívesebben felképelném, de ugyebár még mindig az álcánk mögött vagyunk, miszerint mi vagyunk a legboldogabb és legszerelmesebb pár a világon, ami egyáltalán nem igaz. Mert nem vagyunk se szerelmesek, se boldogok egymás közelében. Ugyan már nem kerget a rosszullét amikor meglátom, de még mindig idegesít a bárgyú mosolya, meg az idegesítően jóképű pofija.

- Alig várom, rég nem voltunk már a nyaralónkban -intézi szavait William felé Lidia. William egy bólintással válaszol.

- Remélem ezután a hétvége után kicsit jobb lesz a kapcsolatunk -szólal meg Nathan is.

Pont ő beszél? Ő az oka mindennek! Miatta történt az egész. Miatta van kamu barátom és miatta utálom Lidiát mint a szemetet.

- Otthon találkozunk -int búcsút Lidia, ami, hogy őszinte legyek egyikünket sem szomorít el, sőt nagyon is várom már, hogy kettesben legyek Williammel. Ugyanis azt tervezem, hogy megfojtom.

Miután mindenki elköszönt mindenkitől Lidia és Nathan elmennek és végre kettesben maradunk.

- Most kinyirlak! -fordulok fenyegetően William felé.

- Ahhoz előszőr el kell kapnod! -vigyorog, majd futásnak ered. Nem tétovázom sokáig, futok is utánna.
Természetesen utól nem érem, de legjobb tudásom szerint próbálom elkapni.

- Hogy merted ezt tenni? -kérdezem tőle, amint megállok egy pillanatra, hogy kifújjam a levegőt. Nincs erőm, nem bírok tovább futni.

- Nem értem miért én vagyok a hibás, te mondtál igent!

- De csak azért, mert kikövetelted, nem volt más választásom! -érvelek.

- Miért tán pisztolyt fogtam a fejedhez? A válasz, nem! Szóval ne kend rám, nem követeltem ki semmit. Nemet is mondhattál volna, de te mégis igent mondtál -vigyorog ismét.

- Még egy ilyen vigyor és véged van!

- Tudom miért mondtál igent -néz rám sejtelmesen.

- Nem akarom hallani! Megint ostobaságot mondanál, inkább menjünk haza, nem akarok tovább kergetőzni a pályán! -zárom le a témát.