Kamu vagy valóság

39.fejezet

A vacsora további részében jól elbeszélgettünk. Aztán olyan fél
tíz körül, William illedelmesen megköszönt mindent, majd felállt, hogy távozhasson, én meg kikísértem.

- Köszönöm még egyszer a meghívást, így a végére kezdem azt érezni, hogy apukád megkedvelt. -mosolyog.

- Szerintem is kedvel -mosolygok vissza.

Hozzám hajol, és ad egy csókot.
Itt a nagy alkalom, döntöm el, majd épp készülök megszólalni, hogy elmondjam neki, hogy Nathan találkozni akar, de mielőtt bármit is mondhatnék megszólal a telefonja. Valaki keresi, gyorsan fel is veszi.

- Igen? -szól bele a telefonba.

Olyan öt percet beszélhet az illetővel, majd leteszi a telefont.

- Jake volt az, holnap elmegyünk a fiúkkal ünnepelni, mert Eric bejutott az egyetemre -meséli boldogan.
Eric az egyik haverja, ő a legidősebb a "badában".
- Remélem nem gond -teszi egyből hozzá, fancsali arcomat látván, de nem azért vágok ilyen arcot, mert azzal lenne gondom, hogy elmegy a barátaival, hanem azért, mert nem tudom, hogy mondjam el a Nathan dolgot.

- Dehogy, menj nyugodtan -mondom, majd mosolyogva adok neki egy csókot, hogy mégjobban kimutassam, hogy nem gond.

- Most megyek, elég késő van. Holnap itt várlak -mutat az út felé, aztán elneveti magát.

Mosolyogva bólintok, aztán miután elköszöntünk egymástól, bemegyek a házba.

Segítek még elpakolni a vacsora maradványait, aztán felsietek a szobámba.

Ledobom magam az ágyra, s hagyom, hogy a gondolataim utat törjenek maguknak.

Miért nem mondtam el? Fogalmazódik meg bennem az első kérdés. Melyre tudom a választ, azért, mert túl gyáva vagyok. Attól félek, hogy félre érti, hogy azt fogja gondolni, hogy még mindig szeretem Nathant. De a hallgatás sem jó megoldás, mert ha kiderül, hogy találkoztam az exemmel úgy, hogy William nem tud róla, annak mégnagyobb következménye lesz.

A gondolataimba merülve aludtam el. Másnap semmi kedvem nem volt iskolába menni, mert tudtam, hogy olyan személyekkel fogok összefutni ott, akikkel most nem akarok. Ott van Josh, Nathan, na meg Lia.

Elhatároztam, hogy ma beszélek Liával, nem bírom ezt tovább, hiányzik a legjobb barátnőm.

Miután sikeresen elkészültem, kimegyek a ház elé, ugyanis William már vagy tíz perce vár rám.

- Remélem nem untad el az életed. -poénkodom, próbálom menteni a menthetőt. Valószínűleg most ideges, nem szeret sokáig várni senkire.

- Csak a felét -neveti el magát, ezek szerint mégsem haragszik.

Beszállunk a kocsiba, majd elindulunk a suli felé. Egész úton hangos zene szól, ami egy kicsit meghozza a kedvemet a mai naphoz.

Belépünk az iskolába, aztán besétálunk az osztályba. Az első órám kémia volt, ami elég hamar eltellt, ahhoz képest, hogy a tanár nem a legjobb kedvében volt. Szünetben észrevettem Liát, kifújtam a levegőt, majd miután elég bátorságot gyűjtöttem oda mentem hozzá.

- Szia -köszönök félénken.

- Mit szeretnél? -tér a lényegre.

- Megbeszélni a dolgokat -sóhajtok.
- Hiányzik a legjobb barátom -teszem hozzá.

- Nekem is, a régi Emily, aki nem csábítsa el a barátnője szerelmét.

- Itt állok, ugyanis ilyet nem tettem. -mondom.