Kamu vagy valóság

30.fejezet

A csók nem tart sokáig, de nem is
ez a lényeg, hanem az, hogy én kezdeményeztem méghozzá józanon.

Hogy mi ütött belém? Magam sem tudom. El sem hiszem, hogy megtettem.

Elhuzódom William-től. Egyből arcát kezdem el nézni, kíváncsi vagyok a reakciójára. Először döbbent arcot vág, majd elmosolyodik. Olyan aranyos. Várj, mi? Miket beszélek?

- Olyan édesek -szólal meg az eggyik fiú barátnője, szerencsére nem csak mi vagyunk itt lányok Lidiával. Ennek nagyon örülök, mert így legalább nem érzem magam magányosnak, ha William nincs a közelemben. Nem szívesen beszélgetek a gerle párral.

Nathan irányába nézek. Kerülöm William tekintetét, most nem szívesen nézek a szemébe, meg amúgy is kíváncsi vagyok Nathan reakciójára. A reakciója az amire számítottam. Ideges ahogy látom, feszült, ő sem számított erre.
Nagyon remélem, hogy ez a csók
elég bizonyíték volt neki arra, hogy
a kapcsolatunk Williammel nem miatta jött létre. Persze az igazság az, hogy miatta, de nem akarom, hogy ezt ő vagy Lidia tudja. Meg igazából senki, jobb ha csak a mi titkunk marad.

Épp készülök menni egy italért, ennél nem jutott jobb kifogás eszembe amivel elmehetek William közeléből. De William-nek úgy látszik, hogy nem tetszik a tervem, mert elkapja a karom és visszahúz magához. Megint közel kerülünk egymáshoz.

- Csak így itt hagysz? Mi volt ez? -bombáz meg kérdéseivel.
Jogosan kérdezősködik, de most jelenleg nem tudok rá válaszolni, mert még én sem tudom hova tenni azt amit most tettem.

- Szomjas vagyok -suttogom, majd kibújok szoritása alól és elsétálok italért. Szerencsére nem jön utánnam. Ezért most nagyon hálás vagyok neki.

Tudom, hogy szégyen a futás, de hasznos. Pláne akkor, ha nem tudod mit tegyél.

- Szép, látom tényleg egymásra találtatok. Gratulálok nektek -szólal meg Nathan, amint odaérek a pulthoz. Mielőtt még mondhatnék valamit, mellénk sétál William is.

- Beszélhetnénk? -kérdezi tőlem, teljesen figyelmenkívűl hagyva Nathant.

- Persze, menjünk ki -mondom, majd kisétálunk.

Jobbnak láttam itt kint megbeszélgetni a dolgokat, bár
most is elég közel állunk az ajtóhoz, mégis nyugodtabban tudunk itt beszélgetni mint ott bent.

- Elmondanád nekem, hogy mi volt ez az előbb? -kérdezi egyből.

- Megértem, hogy kiakadtál, de van logikus magyarázatom a történtekre.

- Az, hogy totál belém zúgtál és ezzel a csókkal fejezted ki szerelmed? -lép közelebb.

- Nem ezt akartam mondani... Igazából Nathan... -kezdem, de félbeszakít.

- Nathan, Nathan, Nathan. Mindig csak Nathan. A kis szerelmed! -mondja gúnyosan.

- Nem a szerelmem. Már nem érzek iránta semmit -vallom be.

- Valóban? Akkor válaszolj egy kérdésre -lép még közelebb.
- Azért csókoltál meg, hogy bebizonyítsd Nathan-nek, hogy túlléptél rajta?

Sokáig szótlan maradok.

- Gondoltam -sóhajt.
- Még, hogy nem szereted -horkant.

- Igazat mondok. Már nem vagyok belé szerelmes, csak...

- Nem érdekel! -mondja hirtelen.
- Nem érdekel a sok hülye kifogás.
Az sem érdekel, hogy áltatod magad és bebeszéled magadnak, hogy már nem érzel Nathan iránt semmit, holott mindent pont miatta csinálsz.