Kamu vagy valóság

24.fejezet

Kettesben maradunk Nathan-el.
De próbálom ezt figyelmenkívűl hagyni, ezért elkezdem szeletelni a zöldséget.

- Őt vagy engem akartál féltékennyé tenni? -lép mellém Nathan.

- Mi van? -fordulok felé.

- Ugyan Emily, te sose voltál az a típus aki csak úgy elbeszélget egy csávóval...

- Te már egyáltalán nem érdekelsz!

- Akkor Williamet. Mi az mosolyszünet van? -folytatja.

- Nem, nincs. Minden a legnagyobb rendben, de nálatok nagy lehet a gubanc, ha az én kapcsolatommal foglalkozol!

- Itt is vagyunk -lépnek be az ikrek.
Mind a ketten az irányukba fordulunk és próbálunk úgy tenni mintha semmi se történt volna.

Nem tudom mi ütött Nathan-be. Egyáltalán mi köze van neki az én kapcsolatomhoz? A válasz, semmi..

- Na elkezdjük végre az ételt, mert már nagyon éhes vagyok... -lép mellém Lidia is aztán neki kezdünk a munkának.

Mindenkinek van valami feladata így senki se unatkozik, hamar megcsináljuk amit kell, majd megterítjük az asztalt és elkezdünk enni.

- Remélem már nem vagy morcos. -fordulok William felé.
Egymás mellett ülünk.

- Eddig sem voltam!

- Igaz, csak féltékeny -vigyorgok.

- Inkább egyél! -zárja le ennyivel, de ahelyett, hogy befejezném csak tovább vigyorgok és most sokkal szélesebb mosolyom mint eddig.

Evés után össze pakolunk magunk után, aztán Lidiának támad egy újabb fantasztikus ötlete.

Úgy látszik, hogy most tényleg próbálkozik annak érdekében, hogy "jóban" legyünk, ugyanis minden hülyeséget kitalál, hogy együtt töltsünk egy kis időt.

A fiúk találnak egy régi társast az egyik szekrény tetején így hát elkezdünk játszani. Mint mikor gyerekek voltunk, a gyermeki lelkesedés is meg van. Kivéve nálam, mert én még mindig szívesebben lennék otthon, mint itt.

Csapatokat alkotunk, természetesen én Williammel vagyok egy csapatban. Mással mondjuk nem is lehetnék, inkább vele vagyok, mint a másik kettővel.

Elkezdünk játszani.

Hosszas játék után mi nyerünk szerencsére. Ahhoz képest, hogy semmi kedvem nem volt játszani a végére egész jól belejöttem. Sőt még élveztem is a játékot pláne így, hogy mi nyertünk. Lidia morcos arcát fel kellett volna vegyem videóra, hogy amikor rossz kedvem van meg tudjam nézni... Igaz Nathan sem volt valami boldog, ő sem szeret veszíteni, na de ez van. Van aki nyer és van aki veszít, ilyen az élet.

Közeleg az este, mi pedig tüzet gyújtunk kint, körbe üljük és pillecukrot sütögetünk.

Na ez már az én ötletem volt. Szeretem a pillecukrot és ha már nekem is itt kell lennem akkor csináljunk olyat is amit én is szeretek.

Kiskoromban sok pillecukrot sütöttem a szüleimmel, de sajnos jó pár éve nem csinálunk ilyen közös programokat.

Körbe álljuk a nagy tüzet és csendben sütögetjük a pillecukrot. Most olyan nyugis minden, de így tökéletes.

- Támadt egy újabb ötletem. Játszhatnánk egy újabb játékot! -pattan fel Lidia. Ennyit a nyugis és csendes sütögetésről...

- Nem játszottunk ma már éppen eleget? -kérdezi unottan William.

Bevallom nekem is elegem van már a sok játékból. Miért nem lehet csendben és nyugodtan üldögélni?

- De azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, nem pedig azért, hogy unatkozzunk, azt lehet otthon is! -érvel.