Kamu vagy valóság

40.fejezet

- Na, mit mondasz? -lép közelebb, s fogja meg kezem.

Elhuzom tőle kezem, s hátrébb lépek.

- Már késő -suttogom.
- Ha hamarabb próbálkozol, ha hamarabb kérsz bocsánatot, akkor talán... de még akkor sem biztos, hogy megbocsájtok.

- Sosem késő, helyre tudom hozni. Mindent helyrehozok. Csak adj egy esélyt -mosolyog rám.

- Nem -lépek még hátrébb.

- De.. -kezdené, s kapna kezem után, de én félbeszakítom, s elrántom a kezem, hogy még véletlenül se tudjon hozzám érni.

- William-et szeretem!

- De szakítottatok nem? Engedd, hogy én legyek a támaszod -folytatja tovább a győzködést.

- Már kibékültünk, csak még nem tudja senki.

- Az én hibám, sajnálom, hogy nem léptem hamarabb. Ha hamarabb léptem volna, lehet már együtt lennénk -sóhajt.

- Ne foglalkozz azzal, hogy mi lett volna, ha.. Ami történt, megtörtént. Jól van úgy minden ahogy van, már nem haragszom -mosolygok rá.
- De mostmár megyek, még segítenem kell otthon a nagyinak -szólalok meg pár perc után, majd el is indulok.

- Én várni fogok.. -mondja hirtelen, amitől megtorpanok.

- Tessék? -fordulok hátra.

- Várni fogok rád, és amikor úgy érzed kibékülhetünk.

- Ne várj rám, nem éri meg! -mondom. Ezt arra értettem, hogy valószínüleg sose fogom elhagyni William-et érte, hisz mind tudjuk, hogy Nathan mit csinált, William ilyet sose tenne...

- Megéri -mosolyog.

Erre már nem tudok, és nem is akarok mondani semmit, így ismét útnak indulok. De mostmár nem nézek hátra.

Érdekes volt ez a találkozó, már itt ülök a szobámban, de még mindig ezen jár az eszem. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez lesz, ha elmegyek. Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége, el se megyek...

Megcsörren a telefonom, William az. Gyorsan fel is veszem.

- Szia, morcos lány -köszön.

- Szia, idegesítő szomszéd srác.

- Én most értem haza, te mi jót csinálsz? -érdeklődik.

- Pihenek a szobámban -válaszolom.

- Nem jössz ki? Terveim vannak veled -mondja, le merem fogadni, hogy most vigyorog.

- De megyek, egy perc és lent vagyok. -mondom, majd bontom a vonalat, és amilyen gyorsan csak tudok lesietek a lépcsőn.

William az ajtó előtt vár rám.

- Milyen terveid vannak? -kíváncsiskodom.

- Meglepetés -vigyorog.

- Szeretem a meglepetéseket. -vigyorgok mostmár én is, majd elindulunk, de fogalmam sincs, hogy hova.

Egy piknik parkba megyünk, így nem nehéz kitalálni, hogy milyen tervei vannak.

- Szóval piknikezni fogunk -mondom amint kiszálltunk a kocsiból.

- Egy zseni vagy, morcos lány. -mondja, s próbálja visszatartani nevetését. Komolyan gúnyolódik velem? Adok én neki mindjárt olyan gúnyolódást.

Végül nem mondtam semmit, találtunk egy szabad helyet, elvettem William kezéből a piknik táskát, leterítettük a pokrócot, aztán elhelyeztük a dolgokat rajta. Helyet foglaltunk egymással szemben, majd elkezdtünk enni.