Kamu vagy valóság

11.fejezet

Nehezen alszom el. Még mindig a történteken jár az eszem. De meg vagyok elégedve a végeredménnyel, végülis Lidia és Nathan is elég ideges lett miután megláttak engem William oldalán. És ez még csak a kezdet, ha tetszik nekik, ha nem, mostantól egyre többet leszel William közelében.

Nem tudom mikor, de sikerül elaludnom. A vasárnap hamar eltellik, eléggé unalmasan.
Este közös filmezős estét tartunk, mindenki a képernyő elé ül, majd megnézünk egy romantikus filmet, amit inkább csak én és anya nézünk. Az öcsémet nem igazán foglalkoztatják még a filmek, apám meg végig alszik egész film alatt, de ettől eltekintve ez családi programnak számít amit minden vasárnap este megtartunk. A film után pedig mindenki megy és lefekszik aludni.

Hétfő reggel elég jól kelek fel.
Miután elkészültem első dolgom lemenni anyához a konyhába. Megreggelizem, majd fogom a táskámat és indulok is ki az ajtón, hogy menjek is a buszhoz, de mikor kinyitom az ajtót meglepetés fogad.

- A jóképű söfőrje megérkezett hölgyem -néz ki mosolyogva a kocsi ablakán William.

- Neked meg mikor lett kész a kocsid? -érdeklődöm.

- Ma, és volt olyan rendes a szerelő haverom, hogy haza is hozta..  -vigyorog.

- És miért nem mentél el még a suliba? Miért vártál meg?

- Hogy te mennyit kérdezel ma reggel...Na gyere szálj be! -száll ki és nyitja ki nekem az ajtót.

Teszem amit mond, beülök az anyósülésre.

- De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre -mondom amint ő is beült.

- A látszat miatt. Fent kell tartanunk a látszatot, emlékszel? Ha én viszlek meg hozlak haza a suliból akkor jobban fognak nekünk hinni. Meg amúgyis milyen lenne már ha én kocsival járok suliba a barátnőm meg buszozik?!

- Jogos -sóhajtok.

- Na becsatolod végre az öved, hogy induljunk vagy még szeretnél társalogni valamiről? -gúnyolódik.
- Segítsek? Tudod, hogy kell? -folytatja tovább a piszkálást  értetlen arcom látva.

- Nem kell kössz, megy egyedül is! -mondom morcosan, majd becsatolom az övet, William pedig beinditja az autót.

Elindulunk. Nagyon remélem, hogy az út során nem fog piszkálódni, mert amilyen kedvemben vagyok tuti megfolytom....

- Remélem...

- Én...  -mondjuk teljesen egyszerre.

- Mond csak -néz rám egy pillanatra.

- Remélem nem kaptál Lidiától a tegnapi miatt -mondom, majd ki nézek az ablakon.

- Dehogy, minden oké. Csak a szokásos hiszti, de majd beletörődik! -mosolyog rám.

- Te mit akartál kérdezni?

- Nem fontos -mondja, majd leparkol az iskola előtt.

Nem firtatom a dolgot, csak egyszerűen kiszállok a kocsiból.

- Meg se vársz életem? -szól utánnam.

- De megvárlak, ha többet nem hívsz életemnek! -jelentem ki.

- Oké, szivi -kacsint.

- Annyira béna vagy a becenév adásban, de tényleg -fujtatok mérgesen.

- Mindegy, hogy miben vagyok jó vagy rossz, te úgy szeretsz ahogy vagyok -fogja meg kezem.

- Álmaid esetleg -motyogom, majd elindulunk be az iskolába.

Azt hittem, hogy az, hogy mi most kézen fogva lépünk be a suliba sokkal több csodálkozó reakciót fog kiváltani az emberekből, de rákellett jönnöm, hogy ez az elképzelésem butaság, ugyanis senkit nem érdekel, hogy fogjuk egymás kezét. Mindenki elvan foglalva a saját dolgával, egy szempár se szegeződik ránk... vagyis,de... van aki minket néz, két igen fontos személy, Nathan és Lidia.
De mielőtt még odajöhetnének, hozzánk megelőzik őket a barátaim, Lia és Josh.