Kamu vagy valóság

18.fejezet

- Na? -kérdezi izgatottan William.
Sajnos belőlem minden izgatottság elszáll, pláne miután meglátom az eredményt, ugyanis nem nyertem.
Lidia győzött, megint...

- Ez nem lehet igaz... -mondom nagyot nyelve, alig hiszem el. Pedig olyan biztos voltam benne, hogy nyerek, ami ritka hisz nem sokszor bízom magamban. Úgy látszik ezután se lesz érdemes...

- Nyertem -vigyorog Lidia.
Legszívesebben fel pofoznám.

- Az nem lehet. Szerintem valami tévedés történt -horkant fel William, majd kikapja a kezemből a telefonom, hogy ő is meg tudja nézni.

- Hogy mondhatsz ilyet? Miért lenne tévedés testvérkém? Nyertem és kész! -mosolyog Lidia.

- Beszélnem kell Lizivel -mondom ki hangosan amit gondolok.

- Felesleges, az eredményen ezzel nem tudsz változtatni. Én nyertem, te pedig vesztes vagy!

- Lidia! -szól rá William.

- Mi a baj? Ez az igazság, nem? Én nyertem!

- Nem érdemled meg, nagyon nem... -motyogom, majd elindulok az ajtó felé. Nem gondolkozom csak megyek, haza akarok menni, egyedül akarok lenni. Ezt fel kell dolgoznom.. elbuktam, ismét.

Már majdnem a mi házunk ajtajában vagyok amikor valaki elkapja a csuklómat.

- Emily, várj már! Mióta kiabálok utánnad -mondja Will.

- Eressz! -rántom el a csuklóm.
Nem sok hiányzik, hogy eleredjenek a könnyeim.

- Beszéljük meg...

- Mi a francot akarsz ezen megbeszélni? -emelem meg a hangom. - Elbuktam, nyert, megint!

Ennyi.. ennyi kellett, utat törtek a könnyeim...

- Emily -lép közelebb és arcom felé nyújtja kezét, meg akar érinteni, de elhúzom a fejem.

- Hagyj Will, menj haza -törlöm meg szemem.

- Nem akarlak így egyedül hagyni...

- Én meg nem akarom, hogy itt légy! -felelem, majd ott hagyva őt bemegyek a házba.

Az emeletre veszem az irányt, a szobámba. Nem szólok senkinek, hogy megjöttem, nem akarok senkit látni. Egyedül akarok lenni.

Sírok és sírok, amíg van könnyem. Túl reagálnám? Nem hiszem... ez volt az álmom. Csak volt...

Fogalmam sincs mikor aludtam el, nem az órát néztem. Még a telefonomat sem figyeltem, pedig rengeteg hívást és üzenetet kaptam, amikre persze nem válaszoltam.

Másnap az arcom a szokásosnál is nyúzottabb volt. Még a bulit sem hevertem ki, ez a síros este meg mégjobban megviselt.

A suliba úgy értem be mint valami zombi. Nem beszéltem senkivel, nem volt kedvem senkihez.

Ha rajtam múlt volna egész nap hozzá se szóltam volna senkihez, de sajnos ez nem csak rajtam múlt...

- Na végre Emily, tegnap annyiszor hívtalak -jön mellém Lia és Josh.

- Nem voltam elérhető...

- Azt észre vettem -mondja gúnyosan Josh.

- William mindent elmesélt -tereli a szót Lia.

- Nem akarok róla beszélni, jól vagyok. Nem nagy cucc, csak az álmom szertefoszlott, túl élem... -rántok vállat.

- Emily.. -ölel meg Lia.
Josh is csatlakozik.