Kamu vagy valóság

36.fejezet

Körülbelül egy órája mehetett el Josh. A nagyiék még nem jöttek haza, így még mindig egyedül vagyok. Mondjuk most nem is bánom, mert borzasztóan ideges vagyok, ilyenkor meg a legjobb az egyedüllét. Nagyon kattog az agyam, mindig agyalok valamin, de úgy érzem, hogy most vagyok a legrosszabb helyzetben.
A legjobb barátom szerelmes belém, és ha ez még nem lenne elég, a legjobb barátnőm meg belé szerelmes. Úgy érzem, hogy sehogy se fogok tudni győztesen kijönni a dologból.

Tényleg nem vettem észre a jeleket, álmomban sem gondoltam volna, hogy Josh szeret engem. Én mindig barátként tekintettem rá, és azt hittem, hogy ő is rám, de úgy látszik, hogy nagyot tévedtem.

Azt sem tudom, hogy most mit kellene csinálnom, még sosem voltam ilyen helyzetben. Az egyértelmű, hogy én nem vagyok szerelmes belé, de azt nem tudom, hogy hogyan közöljem ezt vele finoman. Mégis csak a legjobb barátom, nem lehetek vele bunkó.

Talán el kellene menjek hozzá? Meg kell beszélnem vele a dolgokat, aztán meg Liával is. Nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha nem beszélnék vele is.

- Megjöttünk -lép be a házba a nagyi és az öcsém. Pont a legjobbkor.

- Nekem el kell mennem, de nem leszek sokáig -pattanok fel a kanapéról.

- Hova mész? -kérdezi kíváncsian a nagyi.

- Josh-hoz, beszélnem kell vele. -mondom, majd egy gyors puszi után ki is lépek az ajtón.

Lassan sétálok Josh háza felé, csak egy utcával van arrébb az enyémtől, épp azért sétálok lassan, hogy minél tovább tartson az út. Legalább van időm gondolkodni. Mivel fogalmam sincs, hogy mit fogok neki mondani.

De mint mindennek, ennek az útnak is vége lesz egyszer, tíz perc séta után már a háza előtt is állok.

Kifújom a bent tartott levegőt, majd az ajtóhoz sétálok. Becsengetek. Alig csengetek kettőt, már nyillik is az ajtó.

- Szia -köszön halkan Josh.

- Szia, beszélhetünk? Ráérsz? -érdeklődöm.

- Igen, gyere be, úgyis egyedül vagyok -sóhajt. Teszem amit mond, belépek a házba.

- Úgy gondoltam, hogy megkellene beszéljük a dolgokat, ezért jöttem. -térek rá a lényegre.

- Menjünk ki az udvarra, eddig is kint ültem a teraszon -mondja, majd kezével a terasz felé int, ami megjegyzem nagyon szép nagy. A nappaliból pedig a nagy ablak miatt szépen látszik az egész udvar.

Kisátálunk, ő helyet foglal a hintaágyon, én pedig megállok vele szemben, az ide-oda járkálás jót tesz az idegeimnek.

- Mit szeretnél megbeszélni? Elmondtam mit érzek, te láthatóan nem érzel irántam többet barátságnál.

- Nem akarok haragban lenni, meg akarom beszélni. Váratlanul ért a dolog, lehet rosszúl reagáltam. -sóhajtok.

- Szóval azt akarod mondani, hogy érzel irántam valamit? -pattan fel és áll elém.

- Öhm..

- Szóval nem -vág közbe.

- Figyelj, őszinte leszek. Én mindig barátként tekintettem rád, ott voltál mellettem és én is melletted, számíthattam rád, ahogy te is rám. Olyanok voltunk mint a testvérek, így nem tudtam rád más szemmel nézni. Lehet ha másképp alakultak volna a dolgok, akkor más lenne a helyzet. -hadarom.

- Tudod milyen régóta érzek irántad többet, mint barátság? Tudod mióta vagyok szerelmes beléd? -kérdezi.

- Mióta?