Kamu vagy valóság

27.fejezet

William szemszöge

Vasárnap este van és én alvás helyett a hétvégén gondolkodom. Igaz azt mondtam, hogy nem emlékszem arra amit csináltam, de hazudtam, mert minden pillanatára emlékszem. Azóta pedig nem tudom kiverni a fejemből morcos lány illatát, megdöbbent arcát és ajkának ízét.

Ez lenne talán a szerelem?

Lépteket hallok kintről, ez megzavarja gondolatmenetemet.
Felállok, hogy meg tudjam nézni. Résnyire nyitom az ajtót, majd kitekintek rajta. Nathan és Lidia az, hát persze ki más?!

- Van aki aludni szeretne -mondom az ölelkező párnak.

- Bocsi, csak kikísérem Nathant. -szólal meg Lidia.

- Hallkabban is lehetne...

- Ó, vissza adom a pólód, várj meg itt, utánna kikísérlek -mondja hirtelen Lidia, majd beszalad a szobájába.

Kettesben maradok az élősködővel.

- Egy jó tanács Nathan. Ne avatkozz bele mások kapcsolatába, ha csak nem akarod, hogy eltörjön az orrod. -mosolygok rá angyalian.

- Én csak érdeklődtem az exem boldogsága felől, nem akartam bele avatkozni a ti dolgotokba -feleli.

- Téged ne érdekeljen Emily boldogsága, arról majd én gondoskodom -kacsintok, majd vissza lépek szobámba.

Nem sok kell, hogy megverjem. Kevés türelmem van hozzá. Na de ami késik nem múlik... vagyis valahogy így mondja a közmondás is.

De most sokkal fontosabb dolgom van Nathannél, az, hogy kialudjam magam, mert holnap sajnos suli.
Ezért vissza fekszem az ágyamba, de újra morcos lányra terelődik a gondolatom.

Nem lehetek szerelmes, az nem lehet. Jó az tény, hogy most egy pár napja többet gondolok rá mint amennyit kéne, de ettől még nem vagyok belé szerelmes, vagy igen?

Az is lehet, hogy ez csak fellángolás és holnapra már el is múlik...
Igen, biztos így van, felesleges ezen agyalni.

Nagynehezen sikerül elaludnom.
Gyorsan elkészülök, majd a kocsimnál várok morcos lányra.

- Jó reggelt -köszön vidáman.
Egy fekete farmer és egy kockás ing van rajta, haja hullámos. Nagyon szép.

- Neked is. Látom boldogan keltél. -mosolygok rá.

- Igen, de te nem tűnsz valami vidámnak. Baj van?

- Nem, nincs -vágom rá, majd beszállunk a kocsiba.

Oké kicsit megnyugodtam, mivel szerintem nem vagyok belé szerelmes... Nem bámulom, nem izzad a tenyerem és a hasam sem bukfencezik amikor a közelemben van. Egy szóval nem szegtem szabályt, nem szerettem bele.

- Tessék -nyújt át nekem egy könyvet mielőtt még elindítanám a kocsit.

- Ezt meg miért kapom? -értetlenkedem.

- A tegnap láttam, hogy nézegeted a könyvem és gondoltam, hogy hozok neked egyet, hogy legyen mit olvass. Ez a kedvenc könyvem, még szinte érintetlen, mert nem adtam oda senkinek, nézd csak itt... -mutat rá a könyv gerincére, de én valahogy nem tudok rá figyelni. Leragadtam annál a résznél, hogy még senkinek nem adta kölcsön. Furcsán érzem magam, a hasamban is megmozdúl valami. Biztos a reggeli miatt...

- Kössz, majd elolvasom -zárom rövidre a témát, a könyvet beteszem a táskába és elindítom a kocsit.

Elindulunk, már majdnem az iskolahoz érünk amikor megállít minket a piros lámpa. Ez az én formám, még sose akartam ilyen hamar beérni az iskolába.