Kamu vagy valóság

33.fejezet

William kocsijában ülök, nézem az elsuhanó tájat s közben hallgatjuk a zenét. Mostmár kicsit bánom, hogy eljöttem vele, most inkább távol kellene magam tartsam tőle.

- Nagyon szótlan vagy -zökkent ki gondolataimból.

- Gondoltam nem szívesen beszélgetsz velem -jegyzem meg gúnyosan.

- Ha így lenne akkor nem ajánlottam volna fel, hogy hazaviszlek.

- Kössz, hogy feleltél a kérdéseimre. Holnap oda kell adjam Lizinek a cikket -váltok témát.

- Ha bármi segítség kellene.. Nyugodtan szólj -mosolyog rám.

Hamar a ház elé érünk. Kiszállunk
a kocsiból. Megköszönöm, hogy elhozott, majd lépkedni kezdek a ház felé.

- Ha kész van a cikked és kellene valaki aki elolvassa, hogy kritikát mondjon, akkor... -vakarja meg tarkóját.  - Ma a törzshelyemen leszek, ha keresnél -teszi hozzá. Megtorpanok.

- Elakarod olvasni? -fordulok hátra, s kérdezem meg csodálkozva.

- Hát ha már rólam is szó lesz benne. -vigyorog rám.

- Nem kell dicséret, tudom, hogy jól írok -mosolygok rá, majd folytatom utamat.

Otthon a szokásos látvány fogad, a nagyi és az öcsém kint az udvaron vannak, anyáék meg még nem értek haza. Így nem is csoda, hogy egyenesen a szobámba veszem az irányt.

Leülök az ágyamra, majd előveszem laptopomat és gépelni kezdek. Csak írok és írok, órákon át, de megérte, mert végre elkészül a cikkem. Amint kész egyből ki is nyomtatom.

Sok gondolkodás után úgy döntök, hogy csak felkeresem William-et és megmutatom neki az írásom. Nem tudom csak úgy figyelmenkívűl hagyni amit mondott. Elindulok hát törzshelyére, arra az elhagyatott pályára.

Útközben csörögni kezd a telefonom.
Gyorsan fel is veszem.

- Szia, Lia - köszöntöm barátnőmet.

- Szia, mi jót csinálsz? -érdeklődik.

- Megyek William-hez, megmutatom neki a cikkem -ujságolom.

- Micsoda? Kibékültetek? Újra együtt vagytok? -kérdezősködik.

- Nem voltunk haragban és sose voltunk együtt -magyarázom.

- Jó, most nem ez a lényeg. Együtt vagytok? -kérdezi izgatottan.

- Nem.

- Óóó.. pedig már reménykedtem benne, hogy igen -nyavajog.
- Na de ami késik nem múlik -teszi hozzá. Lemerem fogadni, hogy most huzogatja a szemöldökét s vigyorog.

- Lia, elég. Inkább beszéljünk valami másról... mi van veled meg Josh-al? -érdeklődöm.

- Semmi. Még mindig nem vett észre. -panaszolja.

- Mit szólnál hozzá ha egy jó tündér segítene nektek összejönni? -kérdezem mosolyogva.

- Kitálalom -tart egy kis szünetet.
- Te lennél az a jó tündér...

- Bizony. Na mit szólsz?

- Jó ötlet ez? -kérdezi félve.

- Mi baj történhet? Ne legyél már ennyire betoji, egyszer úgyis meg kell tudja.

- Lehet az lenne a legjobb, ha sose tudná meg -monjda.

- Ne beszélj hülyeséget, még nem tudom hogyan, de segítek. Most le kell tennem, mert mindjárt ott vagyok, később beszélünk, szia. -hadarom, majd miután ő is elköszönt leteszem a telefont.