Vissza a gyökerekig

4. rész

Elképesztő. Csak ennyit tudok mondani. Hogy a jó életbe nem tudtam erre gondolni. Jól feladta nekem a leckét Felix. Na, most már csak azt kell megfejtenem, hogy mégis milyen térkép ez. Három darab hiányzott már csak, hogy teljes legyen a térkép. Jól kigondolta Felix, mert az az érzésem, hogy pont azt a hármat rejtette el valahova máshova, amelyikkel pontosan rájöttem volna, hogy hol van, hiányzott. Szinte bárhol lehetett az a hely, mert csak körbe-karikán futottak a vonalak.

Csak annyi volt a dolgom, hogy megkeresem a hiányzó három képet és az alapján, hogy Felix milyen kevésbé eldugott helyre tette a többséget is, csakis egy helyre tudtam gondolni, ahol minden nap megfordult. Az öltözőszekrénye. Máshol kevés eséllyel találnám meg, úgy hogy kizárásos alapon indultam meg a célpontom felé, gyorsan cipőbe ugrottam és úgy indultam el. Persze, hogy az idő sem volt a segítségemre, éppen beborult és eléggé esni készült, de már nem volt kedvem visszafutni az esernyőmért, ezért gyorsítottam lépéseimen abban bízva, hogy nem fogok agyon ázni.

Kis keresgélés után meg is találtam a képet a szekrényének a hátulján. Hadd ne mondjam el, hogy mennyire nehéz volt kiszenvedni onnan a sarokból a szekrényt. Abba még bele sem mertem gondolni, hogy Felixnek hogyan sikerült oda felragasztania  a képeket.

Csak áldani tudtam az eszemet, amiért a többi képet is magammal hoztam, így nem kell fel-alá futkorásszak a városban, hogy ki tudjam rakni a térképet. Mondanám, hogy szenvedés volt ismét összeilleszteni a darabokat, de akkor hazudnék. Mivel egyszer már kiraktam és körül belül tudtam, hogy mi hova jár, már elég hamar sikerült. 

Szépen kirajzolódott a térkép és annak hála, hogy az utóbbi időben mennyit nézegettem térképeket, rájöttem, hogy eddig teljesen jó helyen keresgéltem, csak most a terület még kisebbre csökkent. Hiába örültem annak, hogy sikerült, nem igazán lettem okosabb. Arra számítottam, hogy legalább egy "x" lesz valahol. Neki dőltem a falnak és gondolkodtam. Tudtam, hogy ott van az orrom előtt a megoldás, csak egyszerűen annyira nyilvánvaló, hogy nem látom a fától az erdőt. 

Mintha hirtelen szikrát pattintottak volna a száraz fűszálakra, úgy nyúltam én is a képek felé egy ötlettel a fejemben és fordítottam meg őket. Tudtam, hogy nyilvánvaló a kérdésemre a válasz, de hogy ennyire. A képek most teljesen kiegészülve voltak előttem, nem hiányzott egy darab sem. Most már teljesen el tudtam olvasni a kávézó nevét, ami a képen volt. Telefonomon gyorsan kikerestem a helyet és el is indultam. Hogy mit akartam ott csinálni? Őszintén ötletem sem volt, a lábaim talán maguktól indultak meg és talán reménykedtem abban, hogy végre rábukkanhatok Felixre, még akkor is, hogy az agyam legmélyebb bugyraiban sejtettem, hogy ez még közel sem annyira egyszerű.

A kávézóhoz érve beültem egy asztalhoz és figyeltem és figyeltem. Mindenkit végig néztem szerintem, sajnálatomra pedig senki gyanúsat nem láttam. Kértem egy kávét is, nehogy feltűnő legyen, hogy csak úgy ülök ott, biztos, ami boztos. Gondolkodtam. Végigpörgettem a fejemben számtalan lehetséges helyzetet, de egy dolog nem hagyott nyugodni. Csak kell itt valaminek lennie, máskülönben nem lett volna értelme annak, hogy Felix elrejtette a képeket, ráadásul két különböző helyre, aztán ott vannak az üzenetek is. És ott voltam én, akinek a szeme teljesen le van fedve és próbál rájönni, hogy miért. A makacsságom most sem hagyott cserben és eldöntöttem, hogy ezentúl minden nap eljövök a kávézóba és mindenkit megfigyelek. 

Éppen indulni készültem, amikor megláttam bejönni az ajtón azt a férfit, aki a képen volt. És igen... Kint esett az eső. Bejött a pasas. Nem volt nála ernyő. Tehát... Csurom vizes volt. Igen. 

Mindent elfelejtettem. Azt, hogy miért jöttem ide, hány óra van, hol lakom, hogy hívnak, hány éves vagyok és a többi. Csak Őt láttam. Persze igyekeztem nem eltátani a számat, de, azért mondhatni, jó alaposan szemügyre vettem. Talán az volt az a pillanat, amikor rájöttem arra, hogy milyen is melegnek lenni. Mondhatnám, hogy szerelem volt első látásra? Abban nem vagyok annyira biztos, mert azért ott volt a fejemben a csodálatos látványa mellett, hogy mégis Ő volt a képen.

Sötét barna, már szinte fekete, hajából csöpögött a víz, ezzel benedvesítve ingjét. Gyors és halk lihegése arra engedett következtetni, hogy futott, száján gyorsan szívta be, majd fújta ki a levegőt, ami viszont bennem megrekedt. Állkapcsa és arccsontja tökéletesen kiemelték arcának vonásait, tökéletes összhangot alkotva sötét színű szemével. Sötét és vastag szempillái, szemöldöke csak úgy rabul ejtették szemeimet. Ajkait enyhe mosolyra húzta, mikor bennébb lépett és köszöntötte a kiszolgálókat. Mindannyian mélyen meghajoltak előtte és köszöntötték. Talán Ő lehetett a főnökük. Csak most tévedett szemem lennebb és testét is megcsodálhattam végre. Izmos volt, de nagyon. Nagyokat kellett pislognom, hogy fel tudjam fogni, amit látok, de azt hiszem megérte. Izmos mellkasán és karjain csak úgy feszült az inge, csoda, hogy a gomb nem adta fel még a szolgálatot. Én biztos már rég elpattantam volna, ha ilyen tökéletes testen kellene a ruhát összetartsam. Ingje a karján fel volt tűrve, így egy kis ízelítőt adva nem túlzottan eres karjából az őt bámulóknak. Édes Istenem, azok a kezek! Aztán, ami következett... Lábai annyira izmosak voltak, mint amennyire elvárná az ember egy ilyen felsőtesű embertől. Fekete farmer nadrágja feszült rajta, kiemlte minden egyes izmát, hátsója irtó szexin festett benne és amilye elől volt... Ha eddig még nem dőltem ki, na akkor majd most. Hatalmas. Még nadrágon keresztül is lehetett látni. Csuklóján Rolex órájából arra következtettem, hogy eléggé gazdag és azt hiszem, hogy ezzel meg is erősíthettem, hogy Ő bizony itt a főnök. 

Mintha hideg zuhanyt eresztettek volna rám, annyira hirtelen ráztam meg a fejem és tértem vissza a valóságba. Gondolatban felpofoztam magam vagy tízszer és fizetés után el is hagytam a kávézót. 

Idő közben elállt az eső, de azért még érződött a por és eső keverékének szaga. Tökéletes idő volt gondolkodáshoz. Szükségem volt egy kis időre, amíg lenyugtatom magam és elrendezem érzéseimet. Nem hagyhattam, hogy egy percnél is tovább járjon Ő a fejemben, mert, ha ez történt volna, akkor tényleg beleestem volna, és mint az tudjuk, Ő is gyanúsított, sőt, talán a legelső, mivel rajta van a képen. 

Gyorsan haza vettem az irányt és igyekeztem felkészteni magamat arra, hogy, ha meg akarom figyelni a helyet, akkor valószínűleg sokszor fogok még találkozni vele, legalább is látni Őt.

Sziasztoook!😀

Jó nehéz szülés volt, de végre elérkeztünk a kedvenc részemhez. Megsúgom innentől már csak a jobb részek következnek😉😘

Kövi részben tali, puszikaaaa💜