*Daniel szemszöge*
Iskola iskola után. Mindig ezen gondolkodtam. Milyen lenne, ha iskolákat váltanék, ahányszor valami miatt elvernek. Ha össze adjuk az eddigieket, akkor talán már nem az országban tanulnák. És abba belegondolni, hogy ez többnyire azért van, mert a szüleim meghaltak. Szörnyű és borzalmas. Mások hogy bírják? Ezekre a gondolataimra persze az sem segített rá, hogy Felix eltűnt és nincs konkrétan senki, aki meghallgatna legalább.
Most már csak az hajt, hogy meg fogom találni őt, egyrészt, mert szükségem van rá, másreszt, pedig nem hagyhatom a csávában, főleg, hogy tudom, hogy bajban van. És most vagyok talán a legközelebb hozzá. Bár az is megeshet, hogy teljesen vakvágányon járok. De... Most egy cél lebeg a szemem előtt: közel kell kerülnöm Hozzá. Bármi áron.
Éppen a kávézóban ültem és fogyasztottam a szokásos kávémat, amikor az egyik pincér oda jött hozzám.
-Szia, megzavarhatlak? - kérdezte, mire én érdeklődve fordultam felé. Bólintottam egyet, mire folytatta - Mivel elég sokszor láttalak már itt, ezért bátorkodom megkérdezni, hogy esetleg lenne-e kedved regisztrálni a hűségkártyára? Mától kezdtük el ezt az egészet és többnyire azoknak ajánljuk, akik sokat járnak ide. Természetesen kedvezmény jár hozzá, emellett naponta lesznek akciós sütemények, de csak azoknak, akiknek van hűségkártyája. - mondta végig a csaj, miközben az arcomat fürkészte, hogy nem-e idegesített fel. Kedves volt tőle, hogy szólt nekem, és, ha már vette a fáradtságot és idejött, akkor nem utasíthattam vissza. Meg amúgy is, jól jön nekem, ha olcsóbban kapok meg dolgokat, mivel nem bővekedek én a pénzben.
-Igen, persze, nem bánom. - mosolyogtam rá a lányra. Ezután megkért, hogy menjek oda a pulthoz és töltsem ki az online űrlapot.
Semmi extra nem volt a kérdőívben, csak a szokásos név, lakcím, életkor, telefonszám rublikák voltak elérhetőek. A lakcímemhez az árvaházat adtam meg, miután megkérdeztem őket. Persze azt is mondták, hogy miután elmúltam 18 és elköltöztem onnan, valamint igényelném, akkor meg lehet utólag azt változtatni. Tíz percbe telt kitölteni a kérdőívet, utána pedig kezembe kaptam egy kártyát, amin vonalkód volt. Megtudtam, hogy ezzel fog kelleni majd menjek fizetni, hogy megkaphassam a promóciós árakat.
Éppen szálltam le a székről, hogy visszamenjek a helyemre, amikor egy hatalmas mellkassal találtam szemben magamat. Gyorsan történt minden, csak egy karra emlékszem, ami megtartotta a hátamat, hogy ne essek el. Hirtelen egy kedves és férfias nevetés ütötte meg a fülemet. Rögtön tudtam, hogy ki az.
-Csak óvatosan! - intézte hozzám a szavait. Annyira közel volt hozzám, hogy beleborzongtam. Szó szerint végigfutott a hideg a gerincemen, életemben nem gondoltam volna, hogy érezhetek ilyent.
-Köszönöm szépen. - szedtem össze magam, mert tudtam, hogy nem szabad lebuknom.
-Nincs mit, máskor is. - mosolygott rám. Az a mosoly... A szívem akaratlanul is kihagyott pár ütemet. - Jut eszembe, még be sem mutatkoztam - nyújtotta felém a kezét. - Ryan Xavier, enyém a kávézó.
-Örvendek, Daniel Bucker. - fogadtam el a kezét. Te jó ég, mindjárt elfolyik a nem létező magzatvizem. Azok a kemény és eres kezek...
Gondolatban jó párszor pofon vágtam magam és megpróbáltam összeszedni magam.
-Sokszor láttalak már itt. - kezdett bele a beszélgetésbe.
-Igen. Iskola után mindig ide járok. - tudtam, hogy veszélyes elmondanom ezeket, ugyanakkor nem kelthetek gyanút benne, szóval tettetnem kellett a hülyét.
-Még iskolás vagy? - lepődött meg - Ne haragudj, hogy ezt mondom, de idősebbnek néztelek. - villantott egy mosolyt. Az én ajkaim is felfele görbültek, aztán rájöttem, hogy kéne erre valamit válaszolnom.
-Még van egy évem a suliban, utána szeretnék egyetemre menni.
-És melyikre? - villant fel szeme. Volt benne valami furcsa csillogás.
-Még én sem tudom. - rántottam meg a vállamat.
...
Még sokáig beszélgettünk, többnyire kisebb dolgokról, de egy dolgot furcsálltam. Nagyon részletesen kérdezgetett rólam, mint amikor meg akarsz valakit ismerni és végig kérdezed, hogy mi a kedvence, mit nem szeret és a többi ilyen dolog. Gyanút fogott volna? Le merném fogadni. Mi másért kérdezgetett volna? Csak azért én sem vagyok olyan hülye, hogy ezt ne vegyem észre. Jót fogunk mi még játszani, az biztos.
Én is sok mindent megtudtam róla, például, hogy szereti, ha kiszolgálják, kényeztetik. Ezt nem így mondta szó szerint, de elég kényelmes embernek tűnik az alapján, amiket mondott - bezzeg olyan izmai vannak, hogy csak na. Ja, és azt se hagyjam ki, hogy szerintem valamit tervez. A viselkedése, a mozdulatai, mintha el akarna csábítani.
Persze, ha tudná, hogy ez már rég sikerült... Minden esetre óvatosnak kell lennem, mert ez az ember kifürkészhetetlen. Meg nem tudom mondani, hogy min jár éppen a feje és ez idegesít. Ugyanakkor annyira vonzó is. Maga a rejtély és ez felcsigáz. Nem tudom, hogy mi van velem, de azt hiszem, hogy elvette az eszem.
*Ryan szemszöge *
Azt hiszem, hogy elkönyvelhetem sikeresnek az első napot. Olyan tervet eszeltem ki, hogy az már fáj. De ebben a fiúban van valami, ami miatt azt érzem folyamatosan, hogy közel kell lennem hozzá. Annyit járt már a gondolataimban, persze semmi olyan értelemben.
Az a része a tervemnek jól sült el, hogy beszélgetést kezdeményezek vele, meg szerintem jól is fogadta. Biztos, hogy gyanakszik, mert szerintem nem hülye, hogy ne jöjjön rá, ha valamit tervezek, de ez teszi igazán érdekessé a dolgokat. Még játszadozok vele egy kicsit, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.
Volt egy sanda gyanúm, hogy lesznek itt még gondok, nem is kevés.
Sziasztoooooook!😉
Meglepi fejezet! 🙈
KAMU SEDANG MEMBACA
Vissza a gyökerekig
Fiksi Umum"Kezeimet csípőjére tettem és rámarkoltam, ezzel jelezve neki. Értette a célzást és, míg folyamatosan ízlelgettük egymás ajkait, amik most annyira egymásra találtak, mint még eddig soha semmi, ölembe ült. Nem akartunk elválni egymástól, ezt az is bi...