Vissza a gyökerekig

12.rész

*Daniel szemszöge*

Hétfő van, ami egy dolgot jelent: iskola. Reggel, mikor felkeltem, már alapból nem volt jó hangulatom, valahogy rossz előérzetem volt. Viszont nem törődtemm ezzel sokat, elkönyveltem egyszerűen csak annak, hogy köze van a tegnap történtekhez.

Ami azt illeti, eléggé elszállt az agyam. Konkrétan beszálltam az illegális fegyverkereskedelembe. De volt valami a fejemben, nem hagyhattam, hogy Ryan legyen megbüntetve az én dolgaim miatt.

Ez most furcsán hangzik, mert lehet, hogy köze van Felix eltűnéséhez és én azt védtem meg, aki kapcsolatba hozható ezzel. De mindegy, most már nem csinálhatok semmit. Ami azt illeti, mostantól sokkal óvatosabbnak kell lennem. Erre az sem segít nagyon rá, hogy árvaházi vagyok és nem a legbiztonságosabb a ház, de meg kell próbálnom a legjobbat kihozni a helyzetből.

Szokásos időben elindultam az iskolába. Nem történt semmi érdekes az úton, csak most jobban figyeltem, hisz nem lett volna kellemes, ha szembe találkoznék egy fegyveres emberrel. De nem tartott sokáig a "nyugalmam", mert,amint beléptem a suli épületébe, megjelentek előttem. Nem a fegyveresek, hanem azok, akik nap, mint nap megnehezítik a sulis életemet.

Ha te tudnád, hogy milyen jó volt nélküled Carlo!

-Nézzenek csak oda, ki jött meg? - lökte félre az embereket az útból.

Először megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem az a típus, aki jól kezeli, ha nem vele foglalkoznak.

-Hozzád beszélek Fafej! - fordított maga felé a vállamtól. Megijedtem, belül össze is csináltam magam, de tudtam, hogy, ha ennyivel nem vagyok képes megbírkózni, akkor ne is álmodjak arról, hogy sokáig túlélem, ha elkezdenek rám vadászni. Nyeltem egy nagyot és mélyen Carlo szemébe néztem.

-Mondjad! - tartottam vele a szemkontaktust, amire eleinte csak egy ledöbbent arcot vágott, de ez hamar átment idegesbe és mérgesbe.

Hogy én mit hoztam a fejemre!

-Ó, szóval megeredt a nyelved. Vajon akkor is ilyen hangos leszel, amikor jól elverlek? - akaratlanul is rosszra gondoltam.

-Csak mondd mit akarsz. - sziszegtem a fogaim között, miközben ökleimet összeszorítottam.

Meglepetésemre nem csinált semmit, csak elengedett és tovább állt. Én meg csak álltam ott és néztem, hogy mi a jó ég történt.

...

Elég hamar elteltek az óráim, bár még volt hátra egy tesi és egy földrajz, de az már meg sem kottyanhat.

Éppen az öltözőből mentem ki, amikor valaki utamat állta. Persze, hogy csak álmaimban telt volna el a napom baj nélkül, de ez van. Drága barátom, Carlo kitámasztva az ajtófélfát állt meg előttem. Mintha attól félt volna, hogy leszakad.

-Nézd csak, kit hoztam. - kezdett bele csúfondárosan - Van itt valaki, aki beszélni szeretne veled. - állt félre az útból és mutatott a háta mögé. Egy lány volt az, nem ismerem személyesen, de azt tudom, hogy az osztályukkal van torna óránk. - Na, gyere ide, mond el, amit akartál neki. - ráncigálta elém.

-É-én...

-Na, gyerünk. Vagy te mondod el, vagy én.

-É-én... - dadogott ismét, mire Carlonak elfogyott a türelme és kezébe vette a dolgokat.

-Ez a kislány itt, - fogta meg a haját kissé erőszakosan - nem is olyan rég elejett egy papírfecnit, - felemelte a kezét és ujjai között megláttam a feltehetőleg elejtett darabot - és képzeld, mit írt rajta. A sors gyönyörű fintora, hogy pont az én lábam előtt esett le, de mindent megért. - kihajtohatta a papírt és felolvasta.