Vissza a gyökerekig

44.rész

Miközben Christian csak úgy mondta magából a gondolatait, észre sem vette, hogy a mögötte levő ajtó előtt valaki hallgatózik. Valaki, akinek eleinte fogalma sem volt arról, hogy miről beszélnek odabent, de szépen lassan összerakta a képet és kezdett elborulni az agya. A rengeteg információtól, amit az előbb tudott meg, azt sem tudta, hogy mit csináljon, kinek higyjen mostantól, sőt, kiben bízzon meg? 

Mély levegőt véve fogott rá a hideg kilincsre, miközben elhatározta magát, ezt pedig az is bizonyította, hogy a kezében levő tárgyat olyan erősen szorította meg, hogy az ujjai is belefehéredtek már. Kinyitotta az ajtót, ahol rögtön meglátta Ryant kikötözve, előtte pedig Christiant, de nem volt ideje tétovázni, összegyűjtve erejét formálta a szavakat:

-Kinyírlak Christian. - hangja halk volt és erőtlen, mégis sugárzott belőle a gyilkos szándék. A levegő is megfagyott a helységben, az idő is mintha lelassult volna, hogy Daniel megkaphassa elégtételként a pillanatot, ahogy jól célozva elsüti a kezében levő fegyvert, és végignézi, ahogy a Christian fejébe találó golyótól az említett élettelenül esik le a földre, miközben szája enyhe mosolyra húzódik.

Christian erre a pillanatra várt, amióta az eszét tudja. Amikor rá került az összes felelősség, már akkor eldöntötte, hogy az ő halálát nem okozhatja valaki senkiházi jött-ment. Csakis olyan valaki keze által halhat meg, akire a legkevésbé számít. Ez a pillanat pedig akkor jött el, amikor meglátta az ajtóban álló Danielt. Tudta, hogy az lesz az a pillanat, amit már olyan rég óta várt, hogy akkor lesz vége minden aggodalmának és terhének. A Daniel szemeiben megcsillanó gyilkos szándék pedig nem félelemmel töltötte el, hanem nyugalommal, hogy valaki olyan keze által lesz vége az életének, aki még ha csak egy kicsit is, de ismerte őt. Elfogadta a sorsát és meg sem próbált menekülni, pedig simán kitérhetett volna a golyó elől az ő képességeivel, viszont az volt az igazság, hogy elfáradt. Belefáradt a saját őrültségébe. És ennek így kellett lennie. Megszabadult mindentől.

Mindezt pedig Ryan földön heverő állal nézte végig. Fel sem fogta az első pár pillanatban, hogy mi is történik, csak akkor, amikor ránézett az előtte heverő -most már egykori- maffiavezető holttestére. 

Szélesre tágult szemekkel nézett a még mindig ajtóban álló szerelmére, akin meglepő módon a trauma egyik jelét sem vélte felfedezni. Teljesen nyugodtan, remegés nélkül indult meg Daniel Ryan felé, hogy kiszabadíthassa.

Ryan eleinte megszólalni sem tudott, de szép lassan kezdek eljutni az információk az agyához.

 Danielen csak egy számára hatalmas ing volt, ami még be sem volt gombolva, csak úgy a hátára volt kapva, hogy legyen rajta valami. Emiatt pedig szinte az egész mellkasa kilátszódott, Ryan meg a gyatra fényben is ki tudta venni, hogy a fiú mellkasa tele volt lila és kék foltokkal, nyakán vörös szorításnyomok voltak, lábán pedig megszáradt vércsíkok látszódtak.

Mégis mi történt Daniellel? 

De valami mégsem stimmlet vele. Nem szólt egy szót sem Ryanhez, ami sokkal ijesztőbb volt a jelenlegi helyzetükben bármi másnál. Teljesen szótlanul ment oda Ryanhez és irányította a pisztolyt az egyik bilincs felé, majd szemrebbenés nélkül húzta meg a ravaszt. Ezt követően a fém hangos csörömpöléssel hullott  földre, visszhangot hagyva maga után a helységben. Ugyan így tett Daniel még három másik alkalommal, majd miután Ryan szabad volt, hátat fordított neki és elindult a kijárat felé.

Ryan teljesen szótlan volt, azt sem tudta, hogy miként viselkedjen, mondjon-e egyáltalán valamit, mert attól félt, hogy jelen pillanatban Danielnek elég lenne, hogy valami olyasmit halljon, amit nem lenne jó, és akkor talán végleg elveszítené Őt. Ezért inkább csendben maradt.

-Tűnjünk el innen. - állt meg egy pillanatra az ajtóban Daniel, mintha csak egy parancsot adott volna ki valakinek, majd miután látta, hogy Ryan még egyszer megdörzsölve a csuklóját, ahol a bilincs vágta, követni kezde, ő is tovább indult.

Ryan egy olyan oldalát láthatta Danielnek, amit eddig egyszer sem, hirtelen azt is gondolta, hogy ami eddig történt, az mind csak álom volt. Egyedüli dolog, ami alátámasztotta, hogy nem csak halucinált, az a még mindig sajgó teste volt, ami minden egyes mozdulatánál újból fájadlommal hasított belé.

Csendben követte Danielt, aki mintha teljesen ismerné már a járást, teljesen ösztönszerűen ment a folyósokon a kijárat felé. Ám mielőtt még kiléphetett volna, Ryan megállította.

 A folyósón volt egy fogas, amin egy kabát lógott, Ryan meg, meg is ragadta az alkalmat és utána nyúlt. Ezzel egyidőben megszólította Danielt, aki alig két lépésnyire volt tőle, majd közelebb lépve hozzá, hátára terítette a kabátot. Egyszerűen nem bírta volna végignézni, ahogy szerelme egy szál ingben, feltárva az egész testét, kiteszi a lábát a házból, mintha teljesen védtelen lenne. 

-Ezt vedd fel. - szólalt meg egy idő után Ryan, miközben hátulról Daniel hátára engedte a kabátot, aki mintha csak erre a pillanatra várt volna, nyomban közelebb húzódott az idősebbhez. Természetesen feltűnt neki, hogy Ryan felsőtestét sem takarta már semmi, kicsit sajnálta is emiatt, de nem igazán törődött vele, mert ennyit legalább csak megérdemelt a folytonos titkolózásai miatt, ha már nem tudott rá haragudni, hisz annyira szerette. 

Igen, még mindezek ellenére is halálosan szerette, szerelmes volt a férfibe, akinek a pillanatnyi közelsége bátorságot adott arra, hogy elengedje magát és kiadja magából a felgyülemlett érzelmeket. 

Egy másodpercet sem várva fordult meg a másikkal szembe, aki mintha egy pillanatra meglepődött volna ezen, de nem volt ideje sokat ezen gondolkodni, mert rögtön könnyek kezdték el mardosni a szemeit. És, hogy ezt eltakarja, magakadályozza, hogy Ryan ennyire összetörten lássa, arcát a másik csupasz mellkasába fúrta, majd úgy kezdett el bömbölni. 

Ryanen nem volt semmi ruhaanyag, amit megmarkolhatott volna, összegyűrhetett volna a markában, ezzel is csökkentve a dühét, más megoldást kellett találnia, így még eddig soha nem csinált módon ölelte át szorosan az idősebb derekát. Annyira erősen szorította, hogy kezei teljesen körbeérték, talán még korlátozták a másikat a légzésben is, de ez Ryant egyáltalán nem érdekelte. Tudta, hogy Danielnek most erre van szüksége, így hagyta, hogy azt tegyen amit szeretne. 

Csend honolt az egész házban, még egy légy zümmögését sem lehetett hallani, csak később hallatszódott egy keservesen síró fiú zokogása és egy nála nem olyan sokkal idősebb férfi nyugtató hangja.

Mind a ketten a másikat ölelték, olyan szorosan, mintha az életük múlna rajta, olyan szintű ragaszkodást mutatva be, aminek ritkán lehet tanúja az ember. Elmondhatatlanul szerették egymást a történtek ellenére, és ezt nem kellett szavakkal elmondaniuk, mert csupán attól, hogy mellkasuk összeért, egymás lélegzetvételeit hallgatták, figyelték egymás szívverését, tudták. 

Ott, abban a pillanatban eggyé váltak. Nem szexuális értelemben, sőt... Semmi ilyesmi jellegű vibráció nem volt közöttük, egyedül az egymás iránt érzett szerelmük volt jelen és fonta össze most már véglegesen a sorsukat. 

...

A ház előtt álló kocsival sikerült hazajutniuk, miközben egész úton egymáshoz sem szóltak. Érezték, hogy az éjjel nem sokat fognak aludni, mert volt mit megbeszélniük egymással, de egyikük sem akarta elrontani a pillanatot valami oda nem illő témával.

A lakásukba mintha nem is járt volna senki más rajtuk kívül, minden ugyan ott volt, ahol hagyták, jelét nem mutatta semmi, hogy valakik jártak a lakásukban. Legalább nem kellett rendet tenniük.

-Azt hiszem van mit megbeszélnünk. - vezette Danielt a kanapéhoz Ryan, ami már a megszokott beszélgetős helyükké vált a hetek során. 

Danielnek feltűnt, hogy a távollétében egy cseppet sem változott meg a ház, a berendezés a régi maradt, egyedül azt vette észre, hogy a poharas szekrényben a piás poharak előbbre kerültek, mint addig voltak. Hirtelen el sem tudta képzelni, hogy mit érezhetett egész idő alatt Ryan, amiatt egy kis bűntudatot is érzett. De most nem volt ideje ezzel foglalkozni, mert sokkal fájdalmasabb dolgokról kellett beszélniük.

Itt az ígért rész😁