Vissza a gyökerekig

41.rész

*Ryan szemszöge*

-Csak annyit mondanék mielőtt letámadnátok a boltot, hogy akinél piát vagy cigit találok, azt hazáig rúgdosom. - állítottam meg a gyerekeket egy pillanatra, amikor megérkeztünk az egyik nagyobb bolthoz.

Hiába mondják falunak, inkább hasonlít egy kisebb városhoz a hely, sok ember lakik itt, sok üzlet van, játszóterek a gyerekeknek és a hagyományos, lepukkant falusi házak helyett felújított és modern emeletes házak voltak.

Kicsit hátrébb álltam, hogy bemehessenek a többiek és szétnézzenek, hogy azért ne egyszerre szálljuk meg az üzletet, de úgy látszik, hogy nem én voltam az egyetlen aki így gondolkodott.

-Miért nem mész be? - léptem Daniel mellé, miközben gyorsan szétnéztem, majd miután meggyőződtem, hogy tiszta a levegő, lehajoltam és egy puszit nyomtam nyakára.

-Hé! - ugrott meg a váratlan mozdulatomtól. - Mit csinálsz? Még megláthatnak... - borzongott meg érintésemtől.

-Nyugi... Nincs itt senki... - néztem szemeibe, amikben tisztán láttam a vágyat. Valószínűleg, ha nem lettünk volna a nyílt utcán, akkor már rég a falnak paszírozott volna.

Kicsit beállt közénk a nyomasztó csend, de ezt megszakította szerencsére az első csapat, akik kijöttek az ajtón, ezért mi metünk be helyettük.

Meglepően sok minden volt a polcokon, rágcsálni valók, inni valók, meg mindenféle háztartási dolog. Éppen az üdítőknél kerestünk valamit, amikor két ismerős hang szólított meg minket.

-Csak nem Ryan? - kérdezték, mire mindkettőnkben megfagyott a vér. Egymásra néztünk Daniellel, aki most valamilyen oknál fogva teljesen pánikroham szélén állt.

Mit tehettek szegénykémmel, amíg nála volt?

Próbáltam nyugtatóan a mellettem állóra nézni, majd mély levegőt véve a minket megszólítókhoz fordultam.

-Hát ti? - kérdeztem tőlük.

-Ezt mi is kérdezhetnénk. Vajon Christian tudja, hogy együtt vagytok itt? - vigyorogtak ránk kárörvendően, mire Daniel még jobban összehúzta magát és hátam mögé állt.

Emlékeztek a beszállítóimra? Arra a két pasasra, akiktől megszabadított Daniel a kis meséjével, amikor megtalálták a lehallgatókat és a kamerákat. Ők Christiannak dolgoznak, ami pont most nem jött jól, mert biztos, hogy köpni fognak neki.

-Ohó... - nevettek fel egyszerre. - Szerinted ezért kérhetünk fizetésemelést? - kérdezték egymástól úgy, mintha ott sem lettünk volna.

-Nem tudom. Biztosan hálás lesz nekünk a főnök ezért. Oh, és tudod téged mivel fog megjutalmazni, kicsi Daniel? - húzta perverz mosolyra száját.

-Elég legyen! - emeltem fel a hangomat. Hatásos lehetett, mert egy pillanatra elhallgattak és meg is ijedtek tőlem, de utána se szó, se beszéd, leléptek.

-Ryan? - hallottam meg egy remegő hangot magam mögül. - Nagyon félek. - láttam meg bekönnyesedett szemeit, amikből a nem is olyan régi felszabadultság teljesen eltűnt és átvette a helyét a rettegés.

-Sss... - öleltem át gyorsan, hátha sikerül megnyugtatnom kicsit. - Menjünk vissza? - érdeklődtem, miközben apró puszikat adtam feje búbjára.

Nem válaszolt, nem mondott egy szót sem, ellenben fejét mégjobban mellkasomba fúrta, hogy eltompítsa a szipogásának hangját.

-Ne félj. Nem fogom hagyni, hogy bántson téged. - toltam kicsit távolabb magamtól, hogy szemébe nézhessek. Egyszerűen nem lettem volna képes végignézni ahogy bántják őt, főleg nem az a rohadék Christian, aki...

-Menjünk. - törölte le könnyeit arcáról, majd amilyen gyorsan csak lehetett visszamentünk a szállásra.

Mintha végszóra érkeztünk volna vissza a szobánkba, mert amint becsuktam az ajtót magunk mögött, Daniel telefonja megszólalt. Mindketten egymásra kaptuk a fejünket, mert tudtuk, hogy ki hívja, majd miután bólintottam neki, hogy felveheti, remegő kézzel nyomta meg a fogadás gombot.

-Hangosítsd ki. - suttogtam a szavakat, Daniel pedig szótfogadva tette is amit mondtam.

-Nocsak Daniel... - hallottam meg annak a görénynek a hangját a vonal másik végéről. - Hát már köszönni sem köszönsz annak, aki gondodat viselte? - hallatszódott a hangján, ahogy elmélyíti, amitől Daniel szinte a nadrágjába csinált.

-Sz-szia... - köszönt Daniel harmat gyengén.

Az, ahogy az ágyon ült, teljesen meggörnyedve és remegve, ahogy küzködött a könnyeivel, teljesen összeszorította a szívemet. Tudtam, hogy nem érek el semmit a sajnálatommal, tudtam, hogy ez az egész azért történt mert hülye voltam.

Amióta megismertem Danielt, az életem teljesen felfordult, megváltoztam én is. Egyre kevesebbszer veszem észre magamat szívtelen fegyverkereskedőként, többször figyelek mások érzéseire és arra, hogy mit gondolnak, na meg Daniel is folyamatosan a fejemben jár azokkal a szép szemeivel.

Annyira szeretem.

-Hé! Mit jelentsen az, hogy 'Szia...'? Hogy is van az tovább? - hangja fenyegető volt, még engem is kirázott tőle a hideg.

-Szi-szia, a-apuci...

Mi a fasz?!!

Majdnem felnyaltam a vécéülőke alját attól, amit mondott. Hiába volt olyan halk a végén, hogy én is alig hallottam, de mégis mit képzel magáról Christian, hogy ilyeneket mondat vele? Mi az, hogy apuci? Én vagyok az apja, nehogy már! Neki nincs semmi joga megkövetelni ezt tőle!

-Nem hallottam tisztán. Mondd mégegyszer!

Daniel rám nézett, láttam, ahogy a könnyei folynak le az arcán. Ennyire megtörtnek rég láttam már.

-Szia apuci. - mondta kicsit hangosabban, mire a telefonból egy kárörvendő kacagás hallatszódott.

-Oh, csak nem ott van Ryan is? Remélem jól szórakozik. Kérlek, add át neki üdvözletemet.

-Nem kell átadnia, te faszfej! - vesztettem el a türelmemet. - Mit képzelsz magadról?

-Óh, akkor mindent hallottál? - láttam már magam előtt, ahogy vigyorog.

-Egyszer lássalak meg és akkor neked véged van!

Nem vártam meg, hogy válaszoljon, leraktam a telefont.

-Gyere, pakolj. - ugrottam fel az ágyról és kezdtem el összepakolni a ruháinkat. - Elmegyünk.

Daniel csak nagy szemekkel, meglepődve nézett rám, miközben már a cipőmet vettem fel.

-Nem jössz? - nyújtottam felé a kezem.

-De...

-Megoldom, ne aggódj. - húztam magamhoz és adtam csókot ajkaira, amik enyhén még sósak voltak az arcán lefolyó könnyektől. - Történjék bármi, nem hagyom, hogy bántson téged mégegyszer. - suttogtam fülébe, majd kezére fogva mentünk ki a kis házikónkból.

Először felhívtam Leot, hogy jöjjön értünk, majd utána Daniel osztályfőnökével beszéltem. Szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy nem lesz semmi baj, egyedül is el fog bírni a gyerekekkel, na meg nem vagyok arra büszke, hogy hazudnom kellett neki a hirtelen távozásunk okáról. Néhányan még hallották Daniel osztálytársai közül amit beszéltem az oszijukkal, de az most egyikünket sem zavarta, majd kitalálunk valami újabb hazugságot, ha kérdezősködni kezdenének.

Amíg Leon megérkezett, addig lerendeztem néhány hívást az ismerőseimmel, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Christian nem tervezett semmit sem, mert őt ismerve valamire készül. Főleg most, hogy megtudta, hogy ezt a néhány napot Daniel az én társaságomban töltötte el, amit pedig a sajátjának tart, ahhoz semmi és senki sem nyúlhat. Viszont így vagyok én is, és ebben az esetben Danielnek kell döntenie, hogy kit választ, viszont ő nyilvánvalóan felém közeledik inkább. És ezt Christian is nagyon jól tudja, épp ezért veszélyes, mert már volt alkalmam megtapasztalni, hogy ha úgy érzi, hogy vesztésre áll, akkor bármit képes megtenni a célja érdekében.

Az meg, hogy mi ez a beteges ragaszkodás Daniel iránt, miközben ott van neki Dorothy, egy másik kérdés...