Vissza a gyökerekig

24.rész

*Ryan szemszöge *

Azt hiszem, hogy annál jobb érzés nincs a világon - természetesen azon kívül, amikor érzem őt kívül-belül is-, mint Daniel mellett ébredni.

Még hajnal volt, amikor felébredtem, azóta egy szemhunyásnyit sem aludtam. Fogalmazhatnák úgy is, hogy nem tudtam alunni. Úgy nem, hogy a karjaim között a világ legédesebb és legcukibb teremtménye alussza mély álmait, közben mellkasomat ölelve, pontosan ugyan úgy, ahogy álmába merült.

Fejét mellkasomba fúrta, lábát átvetette egyik lábamon, miközben én háton fekve mocorogni sem próbáltam, nehogy felébresszem az álomszuszékot, pedig felhúzott térde, meg kell, hogy mondjam, elég kínos helyeken nyomogatott. Nem azt mondom, hogy nem volt kellemes, mert az volt, sőt, túlságosan is, főleg, amikor két perc múlv készzen álltam a következő menetre, akár. Egy szóval, máris gondjaim adódtak odalent.

Hát még akkor, amikor megmozdult és még jobban rám fordult, közben pedig valami elképesztően aranyos, halk nyöszörgést hallatott. Bár a kanapé nem volt a legkényelmesebb, pedig, az állítólag, legkényelmesebb modellt vettem meg, de hát, biztos, hogy nem egy kiadós szeretkezés utáni alvásra találták fel, bár, mindent megért a pillanat.

Meg tudnám szokni.

Vasárnap lévén, nem figyeltem az időt, elég volt annyi, hogy nem kell iskolába mennie neki sem, és nekem sem kell ma dolgozni menni. Lassan nyitogatta a szemét, amit én végig figyelemmel kísértem, és egy kicsit abban reménykedtem, hogy nem fogja olyan sokáig húzni az időt, mert akkor nem biztos, hogy szárazon fog eljutni a fürdőig.  Kisbaba módjára cuppogtatta egy kicsit száját, amikor picit kifolyt nyála ajkai között és a mellkasomba törölte. Szerintem fel sem tűnt neki, hogy itt vagyok alatta, mert amikor megszólaltam, akkor hatalmas szemekkel emelte fel a fejét rólam.

-Jó reggelt, Álomszuszékom. - vettem el a kezemet derekáról és simítottam végig hátán cirógatva.

Mikor felkapta a fejét és szemembe nézett, rögtön zavartan kapta félre tekintetét és sütötte le azokat a csodálatos szemeit.

-Jó reggelt. - motyogta az orra alatt, de elég hangos volt ahhoz, hogy megértsem, amit mond. Hirtelen realizálódott benne az, hogy milyen helyzetben is aludtunk el az éjjel, ezért nagy sebesen szökött fel mellőlem. Vagyis próbált felszökni, de a túlságosan hirtelen mozdulattól térdével nem jó helyen akart feltámaszkodni, ami miatt kicsit hangosan felkiáltottam.

-Istenem, ne haragudj... - kérlelt és láttam a szemeiben a kétségbeesést, a helyzet miatt, és a félelmet, amiért oda térdelt. Mentegegőzni próbált és kezeivel kalimpálni kezdett, mire én elmosolyodtam a látványon és egy szempillantás alatt derekára fogtam, majd magam alá tepertem. Ilyedten nézett a szemembe, szegénykém még azt sem fogta fel szerintem, hogy mi történt és hogyan. Csak sunyin mosolyogva hajoltam füléhez és suttogtam neki a szavakat.

-Már amúgy is fel voltam készítve ott lent - adtam egy puszit neki - a kőkemény az nagyon kemény. - a végét már mosolyogva mondtam és éreztem, hogy Daniel megdermed alattam. Szembe néztem vele és úgy folytattam - Nem hibáztatlak, megesik mindenkivel, bár... - nézek egy pillanatra délebbi tájékomra, amit ő is követ tekintetével - most azt hiszem, hogy segítségre szorul... - mosolyodok bele a végére és kacsintok egyet mellé.

Tudom, hogy hatottak rá a szavaim, egyfelől, mert a reggeli hangom mély és karcos, és ki a fene nem borzongana bele, ha a fülébe suttognának egy ilyen hanggal szavakat, másfelől pedig, igazam volt és tényleg segítségre szorultam.

Zavartan nézett félre és vette foga közé alsó ajkát. Azokat a szopni való, puha ajkakat, amik utánozhatatlan színükkel és állagukkal tartoztak hozzá, most én vettem birtokba és tapadtam rájuk.