Vissza a gyökerekig

7. rész

*Ryan Xavier szemszöge*

Amint kiléptek az ajtón, fellélegeztem. Nem tudom miért, de olyan furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelt volna. Próbáltam lenyugtatni magamat, de azért sem akart abbamaradni, ezért úgy döntöttem, hogy körbenézek. Megnéztem a polcokat, végigtapogattam a könyveket, benéztem a szék alá, az asztal alá, a szemetest is átvizsgáltam, a szobanövényeket is átnéztem, de nem találtam sehol semmit sem.

Azért szeretem az irodámat, mert direkt olyan a berendezése, hogy, még ha el is rejtenének valami kamerákat, esetleg poloskákat, akkor meg lehessen találni őket.

Nem volt semmi extra benne, polcok, íróasztal, néhány növény, kanapé, előtte dohányzóasztal és az ablak. Nem szerettem soha a túlzott díszes berendezéseket, nekem bőven elég volt az egyszerű.

Emlékszem, még iskolás koromban képes voltam összeveszni ezen egy tanárommal. Folyton csicsás ruhákban járt, kezén három tonnányi ékszert viselt, a magassarkúiról meg ne is beszzéljünk. Szerintem minden ruhájához volt valami, mert négy év alatt nagyon kevésszer láttam a lábán ugyanazt a cipőt. Egyszer jól meg is mondtam neki a magamét, amikor órán elkezdett arról beszédet tartani, hogy mennyire is fontos a megjelenés. De hogy ennek mi köze volt az angolhoz, az magyon jó kérdés. Még megértettem volna, ha angolul mondja, de nem, még azért se. Soha nem értettem a nőket. Most nézznének meg egy fiút. Őt szinte soha nem érdekli az, hogy mit vesz fel, soha nem nézi meg, hogy a ruhái passzolnak-e egymáshoz, hanem gyorsan magára kapja és kész. Nem érdekli, hogy mások hülyén néznek rá, mert egy hupilila nadrághoz egy neonzöld rövidujjút vett fel.

Egy dolgot viszont senki sem tud rólam... Nem kertelek, meleg vagyok. Gondoljon ki, mit akar, nem érdekel, ahogyan a csajok sem. Annyira tudom őket sajnálni, mert látszik rajtuk, hogy csorgatják a nyálukat utánam, de én feléjük sem füttyentek. El tudom képzelni, hogy a hátam mögött, számukra én vagyok "Mr. Elérhetetlen Szépfiú". Már attól is nevetnem kell, ha elképzelem az arcukat, miután közlöm velük, hogy "bocsi, meleg vagyok". Milyen gonosz vagyok, haha. De ez van. Az évek alatt megedzőttem. A szüleim pokoli gyermekkorban részesítettek, mert születésemtől arra neveltek, hogy igazi rosszfiú legyek, hogy később tovább vihessem a családi bizniszt, amit már generációk óta működtetünk. Pedig elég lett  volna csak egyetlen egy kurva ölelés és máris szebb gyermekkorom lett volna. Tíz évesen már megtanultam célba lőni és rengeteg horrorfilmet nézettettek meg velem, csak azért, mert arra akartak felkészíteni, hogy ne ijedjek meg semmitől. Furcsa logika, tudom.

Szépen lassan jól eltértem a tárgytól. Rövid visszaemlékezésem után ismét visszatértem a valóságba, de az a fránya érzés csak nem múlt el. Hol a fenébe lehet. Már csak egy helyen nem kerestem és az én vagyok. Gyorsan levetettem a kabátomat és átnéztem a zsebeimet. Semmi. Jön a nadrágom, egyértelmű, hogy nem találok semmit. Akkor a cipőm? Levetem az egyiket, jól megráztam, de semmi nem esett ki belőle. Ledobtam a földre a kabátom mellé és a másikat vettem a kezembe. Abba sincs semmi. Idegesen fújtattam egyet és hajoltam le a másik cipőmért és a kabátomért.

Mikor felemeltem a földről, valami pattant egyet a földön, tisztán hallottam. Lehajoltam érte és, bár éreztem, hogy valaki figyelt, akkor is meglepődtem. Még is, hogy a jó életbe került az a zsebembe?

Mintha valami fejbe csapott volna, úgy furakodott be a felismerés a fejembe. Ma nekimentem annak a fiúnak, akivel múltkor szembenéztem. Száz százalék, hogy ő volt. A sunyi kis dög.

Argh... Most figyelhetek rá is, hogy kiderítsem kinek dolgozik és mit akar tőlem. De szükségem van egy tervre. Valahogy közelebb kell férkőznöm hozzá. De hogyan?

Ideges voltam, de kénytelen voltam magamra erőltetni egy nyugodt arcot, hogy az alkalmazottaim nehogy gyanakodni kezdjenek.

Nem mintha arról lenne szó, hogy attól félek, beköpnének az alkalmazottaim, mert tudják, hogy valami illegális dolog folyik itt, de nem kérdezősködnek vagy kémkednek, sőt néha még fedeznek is. Ilyen szempontból nagyon aranyosak, bár ezt inkább lányokra szokták mondani és vannak az alkalmazottaim között fiúk is, de végül is, meleg létemre nem szokatlan tőlem, nem?

Kiléptem az irodám ajtaján, fejemmel biccentettem köszönésképp a pultosokoknak és kiviharoztam a kávézómból.

Eddig bírtam, kocsim ajtaját idegesen csaptam be és minden sebességkorlátot megszegve hajtottam be az udvaromra és csaptam be magam mögött a bejárati ajtómat.

Általában szeretem a házamat, mert csend van és tudok gondolkodni, de most örjítő volt.

A bejárati ajtó mellett ledobtam a cipőmet és lerángattam magamról a kabátomat. Belelépve a papucsomba elcsoszogtam a tágas nappalim közepébe és lehuppantam a kanapéra. A nap éppen lemenőben volt, ezért pont besütött a sugara az ablakomon, ezzel kivilágítva a nappalimat. Előre kikészített poharamért nyúltam az asztalon és töltöttem magamnak egy kis whiskyt. Nem vagyok egy nagy iszákos, de azért néha szükségem van rá. Csak az járt a fejemben, hogy mégis ki a fene az a fiú és miért kémkedhet utánam. Semmi ötletem nem volt. Nem csináltam semmi rosszat az elmúlt időben senkivel és erre megjelenik ez a kis ficsúr és felbassza az idegeimet. De meg kell, hogy mondjam, eléggé eszes tervet talált ki. Tökéletes időzítése volt, észre sem vettem, amikor belecsempészte a zsebembe a poloskát. Azt hiszem tapsot érdemelne.

Akaratlnul is mosolyra húzódtak ajkaim, amikor megjelent lelki szemeim előtt az arca, a tekintete. Ha jobban megfigyelem az arcvonásait, akkor rájövök, hogy nem is nézett ki olyan rosszul. Barna szemei, mintha őzéi lennének, szőkés-barna haja tökéletesen mutatott, nem volt beállítva vagy összezselézve, lezserül volt oldalra fésülve.

Olyan 18 éves körüli lehet, de ha talán egy picikét idősebb lenne, tuti rámozdulnék. De az az 5 év nem is olyan sok, csak, azért nekem is meg vannak az elveim. És most az eszem is azt súgja, hogy résen kell lennem, mert ismeretlen dologgal állok szembe.

Az éjszaka hosszasan telt el, egy szem hunyásnyit sem tudtam alunni, csak forgolódtam egyik oldalamról a másikra. Bár, meg volt rá az okom, próbáltam valami tervet kieeszelni. Csak azzal is számolnom kell, hogy ne legyek túl átlátszó, olyan szemponból, hogy, mivel elég alapos tervet talált ki, feltételezem, hogy van azért egy kis sütni valója.

Már hajnalodott, amikor egy nagyon őrült ötlet jutott eszembe. Hogy én ezért mit fogok még kapni...!

Ránéztem a telefonomra, még volt két órám, amíg csenget az ébresztőm, ezért kicsit megkönnyebbülve fordultam bele arccal a párnámba és aludtam el.

*Daniel szemszöge*

Egész éjjel furcsa érzésem volt. Mintha valami készülne történni, de betudtam csak utóhatásnak a kis akció után. Elég jól sikerült a tervem és most büszke is vagyok magamra. Már csak abban kell reménykednem, hogy nem buktam le, de ez majd a holnapi megfigyelésem során kiderül. Ha rosszalló szemmel néz rám, akkor tuti bajban vagyok, de arra vigyázznom kell, hogy ne tegyek semmi hirtelen lépést.

Annyira a gondolataimba merültem, hogy fel sem tűnt, lassan hajnalodik. Már éppen próbáltam elaludni, amikor hirtelen jött egy inger és egy hatalmasat tüsszentettem. Valaki nagyon emleget...

Sziasztoook!

Új rész. 😇
Szerintetek mit talált ki Ryan? 🤭😉😏