Vissza a gyökerekig

6. rész

És ilyenkor jövök rá, hogy mennyire érződik az, hogy kamasz korban vagyok. Ennyire fontos lenne számomra a szerelem? Egyáltalán képes lennék én megtenni érte bármit? Biztos, hogy nem. Jelen pillanatban a legfontosabb Felix. Meg kell találnom.

Csak úgy teltek a hetek és nem haladtam előrébb semmivel sem. Minden délutánomat a kávézóban töltöttem, már a törzshelyemmé vált. Ott tanultam másnapra, ott írtam meg  a házimat és a felszolgálók is lassan kezdték megjegyezni, hogy miket szoktam rendelni. Nem mondanám, hogy különös figyelmet szenteltek volna rám, de mindig köszöntek, amikor beléptem az ajtón.

Viszont tennem kellett valamit. Egy ideje nem haladtam előre semmit sem a nyomozásommal és ez nem maradhatott így. Lépnem kellett valamit, mert az, amit ott csináltam nem volt állapot. Rengeteget gondolkodtam, hogy mi tévő legyek, de egyszer egy eléggé húzós és kockázatos terv jutott az eszembe.

Egyszerű... Bepoloskázom.

Tudom, hogy meggondolatlan terv, de muszáj megtennem, mert ez egy hatalmas előrelépés lenne számomra.

De hogyan is fogom csinálni? Egy olyan tervet eszeltem ki, amivel a legkisebb feltűnéssel egy poloskát - vagy legalább is, ahhoz hasonlót, mert, ugye, nincsen nekem pénzem még arra is - tudok becsempészni a zsebébe. Egyetlen egy baj van, az, hogy hét vége van és nekem jövő hétre már készen kell állnom, mert bármikor jöhetnek a "vendégek".

Első dolgom az volt, hogy kitaláljak valami hangrögzítő félét. Ezzel voltam a legnagyobb bajban, mert ötletem sem volt hozzá. Szerencsére az árvaházban ismertem egy lányt, akinek egyik sulis ismerőse ilyen dolgokkal foglalkozik. Persze nem ingyen, de kevés pénzért képes összedobni valami szerketyét nekem. Egyetlen egy kikötésem volt, hogy minél kisebb legyen. Nem nagyon örült annak, hogy csak egy hétvégéje volt rá, de, mint kideült, szereti a kihívásokat és ez neki annak számított, szóval végül sikerült megegyeznünk.

A következő probléma azzal kezdődött, hogy hogyan fogom én rácsempészni Ryanre, vagy a zsebébe. Itt is egy árvaházi lakó segítségét kellett kérnem, aki jártas volt a lopásban. Tudom, nem szép dolog, sőt egyáltalán megvetni való, és nekem se volt annyira hozzá kedvem, de mindent a cél érdekében. Gyorsan telt el a hétvége, ellenben, annyira lassan múlt az idő, amit a lopás "művészetének" megtanulására fordítottam. Szinte kínzás volt számomra. Lassan haladtam és mások elmondása szerint borzalmas volt látni, ahogy próbálkozom. A bíztatásuk sem volt valami kedvcsináló, csak leszidtak, amiért nem vagyok óvatos, ami miatt még jobban rástresszeltem, mert tudjuk, hogy Ryan olyankor egy olyan szenzor, amit semmi sem tud átejteni és, ha elkap, akkor végem van.

De ez van, meg kell próbálnom. Többször is elpróbáltam, amit tennem kell, és hétfőn az iskolából rögtön rohantam a szobámba, hogy elvegyem a felszerelésemet és készen álljak az akciómra.

Hétfőn nem történt semmi, kedden sem, egészen csütrötökig, amikor elérkezett az idő.

Szép, napsütéses nap volt, az emberek fagyikkal a kezükben sétáltak, miközben én igyekeztem minél feltünésmentesebben elhelyezni a telefonomat a parkolónál.

Hadd magyarázzam el, hogy miért. Ryant eddig három különböző autóval láttam leparkolni, mindegyik jármű másabb színű és márkájú, de szerencsére, általában mindig ugyanarra a helyre parkol. Persze van, hogy az a hely foglalt, ahol szokta hagyni a kocsiját, de akkor egy mellette lévőt választ ki magának. Egy sétám alkalmával sikerült találnom egy helyet, ahonnan a parkoló azon részét teljesen lehet látni és így tudni fogom, hogy mikor jön.

A kávézó előtt volt egy park, tele virágágyásokkal és bokrokkal. A járda mentén térdmagasságban levő virágcserepek voltak, ahol tökéletes rejtelhelyet találtam a telefonomnak. Gyorsan bekapcsoltam, megnyitottam a Discordot és beléptem a chatszobába, amit direkt erre az alkalomra hoztam létre, bekapcsoltam a kamerát és miután elhelyeztem egy megfelelő helyre a telefont, elindultam a kávézóhoz. Beültem egy asztalhoz és bekapcsoltam a laptopomat. Beléptem a beszélgetésbe és figyeltem.

Lassan telt az idő, de volt egy megérzésem, hogy bármelyik pillanatban megjelenhet. Nem tudom, hogy hogyan, de éreztem, hogy ma lesz a nagy nap.

Nem is kellett sokáig várnom, egy ismerős fehér Audi parkolt le. Vártam, hogy kiszáljon a kocsiból és meglássam, hogy ma lesz-e a találkozó. Kiszállt a kocsiból. A megérzésem nem csalt, szerencsére, mert egy talpig feketébe öltözött, szexi Ryan szállt ki a járműből. Bezárta a kocsit és én tökéletesnek láttam az időt elindulni a mosdóba.  Hamar odaértem, mert közel volt az ajtó és már csak várnom kellett.

Általában, miután bejön a kávézóba, megkérdezi a pultostól, hogy minden rendben van-e és utánna indul meg az  irodája felé. Az mosdó ajtaját résnyire nyitva hagytam és ott leskelődtem, hogy mikor indul el a pulttól. Szerencsémre egy pálmanövény volt a sarokra helyezve, így a pultra is volt rálátásom és az sem látszott, hogy én leskelődöm. Elindult az irodája felé, aminek az ajtaja egyenlő távolságra volt a pulttól és tőlem. Annyi volt a dolgom, hogy jól időzitek. Kinyitottam az ajtót és elindultam. Most vagy soha.

Hogy ne legyen annyira feltűnő, kezembe fogtam egy csomag zsebkendőt és úgy tettem, mintha azt próbálnám kibontani. Lefele néztem igaz, de a szemem sarkából láttam azt, hogy merre tart. Csak egy pár másodperc volt. Éppen szerencsétlenkedtem felbontani a tasakot, amikor hoppá, nekimentem. Lehet kicsit túllőttem a célon, mert eléggé megtántorodott.

-Jézusom, bocsánat. - kaptam utána és néztem szemébe. Csak ennyi kellett és  máris a zsebébe csúsztattam a "poloskát".

Ő is a szemembe nézett és egy pillanatig, mintha láttam volna az arcán, hogy erre nem számított. Ettől függetlenül meglepően kedves reakciója volt.

-Semmi baj. - válaszolta és máris tovább állt.

Csak egy kevés ideig ért össze a kezünk, de azután is éreztem érintését, hogy ő már bement irodájába. Szó szerint bizsergés járta át a kezemet és forrósodni kezdett a bőröm azon a helyen. Te jó ég!

Mély levegőt vettem és kifújtam az orromon. Lenyugtattam magam egy kicsit és elfoglaltam a helyem. Rácsatlakoztam a "poloskára", betettem a fülhallgatómat a fülembe és figyeltem.

Elég jó munkát végzett a csávó, mert tökéletesen megfelelt a célomnak. Nagyon apró volt, egy zsebben lehetetlen volt észrevenni, ha az ember nem tudja, hogy mit is kell keresnie. Kipróbáltam, ezért biztosra állíthatom.

Nem telt sok időbe és megérkezett a teherautó. Minden a szokásos volt, a dobozokat elkezdték lepakolni, ezzel szinte egy időben megjelent három ember és bementek az Ő irodájába.

Elővettem egy füzetemet és elkezdtem írni a házimat. Fél füllel persze figyeltem a beszélgetésüket. Hihetetlen idegesség fogott el, a lábam csak úgy rángatózott a földön.

-Újabb kétszáz doboz szállítmány. Az emberek most pakolják le őket a raktárba.

-Rendben. A fizetés a szokásos módon. Ha minden igaz, egy perc múlva meg is van az átutalás.

-A szokásos árban.

-Igen. A következő a jövőhéten mikor jön?

-Az a helyzet, hogy a következő csak két hét múlva tud jönni, mert egy kis fennakadás történt az egyik átadó ponton.

-Oh, rendben. Akkor a megszokott módon remélem megtudom majd az időpontot, hogy mikor érkezik.

-Biztosíthatom.

Ezzel kinyílt az ajtó és a három férfi távozott. Egy pillanatig beláttam az ajtón és egy megkönnyebbült arcot véltem felfedezni, amit Ryan viselt.

Már csak az a kérdés, hogy mégis mi az az áru. Azt már biztosra tudhatom, hogy nem narancs vagy alma, hanem valami más, talán sokkal veszélyesebb.

Nos, nem nagyon lettem okosabb, csak az erősödött meg bennem, amit eddig is tudtam. És valahol éreztem, hogy Felix megtalálásához a kulcs itt lesz. Mostmár csak annyit kell tennem, hogy valahogyan beépülök, vagy lebuktatom őket, még nem tudom. Egy valami viszont biztos. Holnaptól nem csakegfigyelni fogok, hanem akcióba is lendülök. De előtte még tanulnom kell, mert holnap írok témazárókat.

Sziasztoook! 😇

Teljesen kiment a fejemből, hogy szerda van.😅 Bocsánat utólag is! 🥺